Deli Bálint Attila
A katasztrófafilm a vég-pusztulás allegóriája. A szórakoztató film e népszerű és az utóbbi években felkapott típusának furcsa fintora, hogy miközben a Néző „szórakozik” az Emberiség vizuálisan megidézett végpusztulásán – a maga személyében Túlélőt remél. Nos – ettől különbözően – a friss hangvételű s meglepően korszerű Hózuhatag film rendezője, Hriszto Piszkov a katasztrófafilmben nem a borzalmak profithozó ürügyét, de a személyes állásfoglalás lehetőségét látja, a társadalomkritikai mondandó eszközévé igyekszik tenni. A film hősei (a Szobrász, a Költő, a Filmes, az Egyetemista és a többi alpinista) a Hegyen érzik jól magukat, s számtalan baljós előjel és meteorológiai jelentés ellenére, sőt a csoportvezető – számító? áruló? – távolmaradása ellenére: elindulnak a Csúcs felé. A kérdés jogos: miért? A válasz egyszerűségében jelentésteli: a Pamírért. Más szóval: a Távlati Célért. Mert a Pamir megmászása bizony tervgazdálkodás része, normateljesítés feltétele. Ez már így van. Előbb ezt..., majd..., aztán... – mondja a fáma. Hófödte hegyek és gyászlátomások, makulátlan tájak és hóvakság, a remény eufóriái és kitörő pánik – megannyi lavinajelző készülék a filmnéző számára és az alpinisták útvonalán. A hegymászók egymás lábnyomába lépnek, de a szakadékok, melyek a csoporttagok, a Vezető és a Cél között tátonganak, immár áthághatatlanok. A távoli képfelvételeken parányira zsugorodó emberek egy képileg „lefejezett” Hegy oldalán kapaszkodnak fölfelé, a kamera alig időz, épp csak látni engedi a táj rideg szépségét, a „lélekemelő” Távlatot az Arcok fedik, az Arcok takarják el a néző szeme elől. Az itt és most pöröl az ott és akkor „hívásával” az előtér és a háttér „játékában”. E pörben – Ember és Természet kapcsolatában – Társadalom és Eszme elhidegülése tükröződik vissza.
A hó – megfagyott víz. Goethe mondja: „színlelt tisztaság”. A Lavina (ez a film eredeti címe) – megdermedt Özönvíz. A filmbeli Költő mondja: „a fehér medve epilepsziája”. A néző „megnyugtatására” – a lezúduló Hózuhatagnak ennek a Katasztrófának is – vannak Túlélői. Egyikük megőrül, másikuknak a lábát amputálják, a harmadik szerelmesét veszíti el. Túlélők. Túlélő a Vezető is: túléli, túlságosan is könnyen éli túl morális válságát.
És túléli a Filmest a Film.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1983/12 45-46. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6573 |
