Ardai Zoltán
Ogyessza képei – a tengerpart, az utcák és udvarok, az alkonyati ablakok – egyszerre való-szerűek és sejtelmesek Szergej Szolovjev elégikus filmjében, a szereplők azonban jobbára valószerűtlenek és érdektelenek. A főhős – a tizenhárom éves Zsenya – kivétel: ő megható elevenséggel jár-kel az agyontipizált teremtmények között.
A lány abban a képzeleti játékban ringatódzik, hogy ő Puskin leszármazottja. (Még azt a tengerre néző házat is kiszemelte, ahol szerinte az északról délre költözött Puskin pásztorórái zajlottak.) Ábrándjai révén különös intimitásba kerül a várossal ahol él, miközben ezek az ábrándok nem akadályozzák abban, hogy két lábbal járjon a földön. Inkább költő, mint „álmodozó”; erre is utal a mű eredeti címe: „Egyenesági leszármazott”. A náluk vakációzó gimnazista rokonfiú ellenben folyton a felnőttségről meg a rációról papol neki – és semmit se tud. Hagyja, hogy a szezon csillaga, egy exkluzív külsejű sanzonénekesnő elbolondítsa Zsenya elől.
A dizőz és a tanuló flörtje unalmas képtelenség marad, mert a szép Lera alakja – a felületesség és az önundor ábrázolása címén – megfosztatik attól a fantáziától, ami valóban érthetővé tenné, miképp lehet kedve épp neki s épp a pirospozsgás, derűsen tisztaszívű Vologyával múlatni az időt (kacagva dodzsemezni stb.). Zsenya viszont mindvégig önmagaként mozog; akkor is, amikor esetlenül és jelentéktelenül áll a falnak húzódva, akkor is, amikor a „szerelmespárral” felesel, átlátva a helyzetet, vagy amikor kínjában tövig lenyíratja a haját és ollóval esik az otthoni csipkefüggönynek. Végső vereségét pedig szebben és érettebben viseli, mint a nála idősebb fiú a magáét. Ha Szolovjev nem kárhoztatta volna jelzés-létre Lerát és hódolóit, Zsenya alighanem akkor is létezőbbnek bizonyul a többieknél. A film pedig mondott volna valamit.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1983/12 44. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6569 |
