rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Posta

Az európai filmfőiskolások harmadik fesztiválja Münchenben

Prokopp Róbert

 

Harmadik alkalommal rendezték meg Münchenben az európai filmfőiskolák fesztiválját. Huszonhárom ország 96 filmje érkezett november második hetében a bajor fővárosba, hogy a diákokból, valamint V. Hauf rendezőből álló zsűri díját elnyerje, netalán valamelyik televízió érdeklődését felkeltse.

A magyar főiskolások évek óta sikeresen szerepelnek a müncheni fesztiválon. 1981-ben a zsűri fődíját Novák Emil Üvegfények című munkája nyerte el, a következő évben ő kapta meg a legjobb téma külön díját, Janisch Attila Róbert és Róbert című filmjét pedig a Bajor Televízió jutalmazta és vásárolta meg.

Ebben az évben Tolmár Tamás, Can Togay és Janisch Attila mutatkozott be Münchenben. Az idei rendkívül erős mezőnyben Janisch Attila a legjobb rendezés díját nyerte el Zizi című filmjével (főszereplője Törőcsík Mari). A közönség nagy tetszéssel fogadta a másik két magyar filmet is, Can Togay Ember az égből, valamint Tolmár Tamás Csucsu és Rottenbiller című filmjét.

A fesztiválon felvetődött az a kérdés is, hogy a szűk lehetőségek között szükség van-e fiatal filmrendezők képzésére. Fábri Zoltán, a magyar delegáció vezetője a Süddeutsche Zeitungnak adott interjújában a következőket mondta: „Minden országnak, amelyik filmeket gyárt és komolyan veszi a filmet, utánpótlásra szüksége van. Igaz, a lehetőségek korlátozottak, de egy filmművészeti főiskola nemcsak gyakorlati tudást nyújt, hanem értékrendszert és világszemléletet közvetít, amely erőt ad az önmegvalósításhoz.”

 

Prokopp Róbert

egyetemi hallgató

München


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/02 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6526

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 887 átlag: 5.61