Harmat György
A közönségfilmek sablonokból építkeznek (a legjobbak persze nem kizárólag azokból), ez mégsem gátja hatásuknak. Legfőképp a szocialista országokban alakult ki a bűnügyi filmeknek, katasztrófafilmeknek az a sajátos formája, amely a közönségfilm sémáit egy más sablonrendszerrel ötvözi, s amelynek jellegzetes példája a Vámhivatal című Lenfilm produkció. E „filmtípust” (önállóan ritkán jelenik meg) talán „hivatásfilmnek” nevezhetném. Alkotói mintha így szólnának: „Bemutatjuk kedves nézőinknek (katasztrófafilmnél) a pilóták, tengerészek, tűzoltók stb., (bűnügyi filmnél) a nyomozók, elhárítók, vámosok küzdelmes mindennapjait.” Dramaturgiailag szerencsés, ha a film főszereplője tanulja a szakmát, így mestere önnön példájával és szavaival egyszerre oktathatja őt – és a nézőt. Bizonyíthat, érvelhet: a vámosok (nyomozók stb.) munkája külső és belső konfliktusokkal terhes, de fontos és hasznos. A film végére a fiatal főhősben mindig ugyanaz a tanulság fogalmazódik meg: „Nehéz, de szép élet ez! Vállalnom kell!”
A Vámhivatal záró párbeszédét idézem: az idősödő művészet- és sportkedvelő vámtiszt: „Holnap tízkor! Ott leszel?” Jura, a lelkiismeret-vizsgálatot tartó vámos-tanonc: „Igen.” E dialógus tökéletesen jellemzi a filmet. Egyébként a Vámhivatal rendezője, operatőrje, színészei értenek a filmes mesterséghez, s még jó bűnügyi filmet is tudtak volna kerekíteni a kikötői csempésztörténetből, ha felismerik, hogy a „hivatás-film” sablonjainak eluralkodása a krimi-patenteken mindent hatástalanít.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1984/02 49-50. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6517 |
