Kapecz Zsuzsa
Olyan közösség bemutatása, amelyik látványosan nem azt csinálja, amire szerződött, mindig hálás téma. Ebben a filmben a közösség, akarom mondani: a kollektíva egy tervezőintézet, ahol természetesen ki-ki a magánügyeit intézi munka helyett: a fiatal rajzoló találkát beszél meg a barátnőjével, az igazgatóhelyettes titkárnője önfeláldozóan egyengeti főnöke karrierjét, az „igazgatójelölt” energiáját egy vadásztársaság irányítása köti le, a jó alakú adminisztrátorlányok pedig kacér blúzok segítségével próbálnak érvényesülni. A délutánra megbeszélt program mindenkit összehoz egy sebtében megrendezett keresztelőn, ahol kellő számú félreértés történik ahhoz, hogy a legfontosabbak másnap reggel tisztázódhassanak. Az egymással vetélkedő mérnökök közül végül az erényes lesz az új igazgató, a léha, ifjú titkárnő elmegy gyorsírást tanulni, a rajzoló kibékül csinos barátnőjével – a jó, íme, elnyeri jutalmát, ahogy az életben lenni szokott… Mindenki megnyugodhat. A lelkiismeretes nézőt azonban mégis nyugtalanítja, hogy forgatókönyvi formához a képek semmilyen „többletet” nem adnak. Ez a nyolcvan perc persze fogyasztható, még ha – Miloą Kopecký alakításán kívül – különleges ízekkel nem szolgál is; ám a valódi film mégiscsak ott kezdődik, ahol az alkotók képekben gondolkodnak.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1984/02 49. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6516 |
