Szentistványi Rita
A film hősei, Igor és Vera két tökéletesen különböző világ képviselői. Igor, a „csúcs” közelébe került élsportoló, hátat fordít az örökös második helyezett ellentmondásos „státuszának”, és egy gyárban helyezkedik el. Csakhogy – mint a film elején néhány apró jelenet elárulja – túl okos ahhoz, hogy csavar legyen a munkaversenyek és brigádfelajánlások fényesre olajozott gépezetében. Azokhoz a békétlenekhez tartozik, akiknek nincs elegendő energiájuk, hogy mozgásba hozzák a világot maguk körül, de bele sem tudnak illeszkedni. Ők a mindenkori cinikusok, linkeskedők. Ez a hőstípus jól ismert a hazai közönség előtt. Vera alakja korántsem bomlik ki ilyezi plasztikusan. Csúnyácska, művelt és olvasott s tele van lelkesedéssel, hogy jó útra térítse a tévelygőket. Igor és Vera találkozása izgalmas összecsapást ígért, csakhogy a forgatókönyv írója eleve lemondott erről, mivel számára Vera „felsőbbsége” eleve értékesebb. Így a film egy unalmas szerelmi történet sablonját követi, amit valami bosszantó pszichologizálással „dúsítottak” fel. Szerencsére a világ jóval bonyolultabb annál, semhogy ma bárki elhiggye: az emberek egy csapásra megváltoztathatóak. Pedig Vera „korszerű” érvet kap, az autogén tréninget. E módszer szerint csak mondogatni kell: jól érzem magam, boldog vagyok, szerelmes vagyok – és úgy is lesz. De hogy ez mégsem lehet egészen eredményes, azt épp a film bizonyítja. Igor és Vera hiába végzik a tréninget, a szereplőkről időnként leválnak a szavak, s önkéntelenül olyan gesztusokat kezdenek használni, ami groteszkké teszi alakjukat, s lassan maga a film is – akarva-akaratlanul – groteszkké válik, és épp mindig akkor, amikor a neves rendező, Szergej Mikaeljan komolyan veszi a dolgát.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1984/03 48. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6488 |
