Tamás Amaryllis
Fergeteges bohózat Szaddam Huszein és az amerikai szabadítók elemi ösztöntől vezérelt állatfarmjáról, Chaplin Diktátora új, korszerűbb köntösben. Csak ezúttal az olajkútöngyújtót csattogtató, falafelt falatozó, horogkeresztes pizsamában pompázó Vezér mellett kiemelt szemléletességgel ábrázoltatik a konform engedelmesség megtestesítője: a húsdarálóba hősies elszántsággal masírozó rambók tömege is. Nem a múlt, hanem a történelmi jelen panoptikumában járunk. Az éppen aktuális – fasizmus gyűjtőfogalom alatt rendszerezhető – elhallgatások, önigazolások, torzítások vastag burkát bontogatjuk, hangos bruhaházással. Gyilkos-cinikus öniróniával trónfosztatik az ész. Az omnipotens Atya – a hatalom szezámkapujában – az előítéletes kultúra hagyományos szimbóluma. A középszerűség bársonyszékbe kapaszkodó géniuszai itt sertepertélnek köreinkben. A „tömegember” legtisztább megtestesülési formáját fedezni fel bennük: a banális Gonoszt (a zsarnoki férjet, a hatalommániás apát, a basáskodó főnököt, a hipnotizőr szektavezért, a keménykezű államférfit). Gyászra való képtelenségünk, hárításaink – jelenkori realitások. Ahogy cinkos vigyorgásunk is az, legyen szó (vagy kép) a hatalmi tébolyodottság emocionális pestiséről, a trambulinról Rambójára vetődő Ramada kisasszony szerelmi vehemenciájáról, bodybuildingező, szteppelő szerzetesekről, a szolgálati kocsiban szoftpornó-stúdiót működtető sofőrről. Csak a fáradhatatlan ötletsziporkák parádéja múltán dereng föl: a pösze Szaddam és alteregói fájdalmasan igaz gegek.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1993/12 57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=646 |
