Harmat György
A valóságban is élt Jessie Lee az apjáért áll bosszút, a szellem békés forradalmát hirdető fekete prédikátorért, akit a Ku-Klux-Klán keresztre feszített a múlt század vége felé. Bosszút áll, de hogyan? A fasiszta erőszakszervezet fehér csuklyáját ölti magára megtévesztésül. Szimbólumértékű a jelenet. Fekete rendezők (az egy Sidney Poitier kivételével) alig egy évtizede törtek be az amerikai filmiparba. Létre kell hát hozniuk saját filmmitológiájukat. A fehérek mintájára. „Fekete krimi” született már néhány: például Mario Van Peebles New Jack Cityje két éve. A rendező most úttörést vállalt a „fekete western” megalkotásával. A mítoszteremtés szándékát a keretjátékban didaktikusan-szentimentálisan adja tudtunkra a 8000 fekete cowboyról szólván, akik nem lehettek telepesek, s akikről Hollywood eddig nem vett tudomást.
Vésztjóslóan egymás felé haladó lépések – közelikben, párhuzamosan vágva. Fülcsiklandozó (sőt: élményt adó) zene, szemcsiklandozó fényképezés. Trágár nyelvezet, érzelmesség, rengeteg vér és erőszak. Golyó, kés, pofon, kard, égő nyílvessző. Van Peebles mindent tud, amit ma Hollywoodban egy rendezőnek tudnia illik. Többet, mást nem tud. Nem is akar, hiszen neki a saját közönségére kell hatnia, amerikaiakra: feketékre és fehérekre, minél szélesebb körben. Főszereplőként acélos izmaival jóképű eltökéltségével, színészi tehetségével le is pipálja nem egy fehér szuperhős-társát. Pergő „fekete westernjével” nem az a baj, hogy „fekete”, hanem az hogy egyhangúan, átlátszóan „fehér”.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1993/12 57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=645 |
