rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Láttuk még

Klapka-légió

Szilágyi Ákos

 

„Gyere, menjünk horgászni, mondta a horgász a gilisztának” – e brechti aforizmára egyszerűsíthető Bismarck és a magyar emigráció szövetkezése és „közös” háborúja az osztrákok ellen 1866-ban. Mikor az osztrákok bekapták a horgot, Bismarck kifogta vele a nikolsburgi békét. Miután a magyar gilisztára többé nem volt szükség, Bismarck újabb háborúk és újabb giliszták után nézett. Hogy a giliszta egy pillanatra horgásznak érezte magát, szövetségesnek és partnernek, az kétségkívül egyike a kelet-európai történelmi színjáték jellegzetes és később is sűrűn ismétlődő groteszk epizódjainak. Ebben az értelemben jelentős műalkotások kiindulópontja is lehetne. (Ahogy a magyar légió – egy másik magyar légió – történetéből, melynek pályafutása az 1859-es solferinói osztrák vereséggel ért véget, néhány éve Dobai Péter Vadon címmel valóban jelentős regényt írt.) Hajdufy Miklós Klapka-légió című nagyjátékfilmmé duzzasztott tévéjátéka azonban vizuális és – főleg! – verbális közhely-gyűjtemény, a történelmi és ál-történelmi parabola és a kosztümös-illusztratív történelmi kalandfilm olyan egyvelege, amelynek széteső elemeit egy nagyon is kétséges történelmi tanulság ideológiája tapasztja össze. Azok a kezdetleges fogások, hibák, gyatraságok (például: beszéltető dramaturgia, a mondanivaló szájbarágása, kidolgozatlan, félbehagyott jellemek és konfliktus-helyzetek, hiteltelen, színpadias cselekmény-ábrázolás), melyek egy ünnep esti tévéjátékban is szemet szúrtak volna, mozifilmes változatban tízszeres, sőt olykor százszoros nagyításban jelennek meg. A Klapka-légió példamutatóan rossz film: nem több és nem kevesebb mint színes mozgóképpel illusztrált hangjáték, a Századunk televíziós sorozat élő történelmi panoptikumának művészi színvonalán. A szabadban forgatott jelenetek pedig látványosságok tévéközvetítését idézik (például a díszszemle és a porosz zenészek groteszk hatásúnak szánt jelenete).

Pedig a film verbális anyaga súlyos mondanivalót tartogat korunk embere számára, mégpedig: entellektüel forradalmárok, terroristák, fanatikus társadalmi kísérletezők, külső és belső emigránsok a történelmi időben örökkön-örökké, hagyjatok fel fondorlatos terveitekkel, hagyjátok végre élni ezt a népet, hadd gyarapodjék, polgárosuljon végre! Távozzatok e békés körből erkölcsi maximalizmusotokkal és zavaros idealizmusotokkal, mely mögött – úgyis tudjuk – csak önös érdeketek rejlik, s mely a legförtelmesebb és legképtelenebb kalandokba és szövetségekbe visz bele titeket. Az ideálisnak és lehetségesnek, a szellemnek és az életnek, a fejnek és a gyomornak ez a konzervatív fogantatású szembeállítása talán tényleg megfelelt és megfelel a „nép” ama rétegeinek, mely „élni akar” és „élni tud”. De úgy állítani be, mintha valóságos történelmi alternatíva lenne a jólét, a prosperálás és a nemzeti függetlenség közti választás, mintha a nép, az „istenadta nép” beérné a „békés boldogulással” és csak fránya entellektüelek kötnék az ebet a karóhoz – nos, ez nem más mint a leglaposabb történelmi és társadalmi apologetika. Ám semmi baj, a filmben ez is csak szöveg, dialógusba szedett rossz történelmi esszé marad. Amit látunk is – másfél órából körülbelül harminc percen keresztül – az nem más, mint a Klapka-légió masírozása, vonulása, menetelése, vánszorgása: díszszemlén, országhatáron, hegyen-völgyön, kisvárosi utcán, országúton által, előre és hátra. Vonulnak a Klapka-légió vörössipkás honvéd-statisztái, hegyekre fel és hegyekről le, térdig érő, hegyi patakban trappolva, vonulnak elölről, hátulról, közelről, távolról fényképezve, vonulnak elszántan és kedvetlenül, legyőzve mindenféle – leleménytelenül kifundált és olcsón előállítható – természeti akadályt. A film két főszereplője, Koncz Gábor és Kozák András egy pillanatra megállnak és elintéznek – egyszer és mindenkorra – egy vitás kérdést. A légió azonban vonul  tovább. Aztán a film mögött lappangó narrátor foglalja össze tárgyilagos hangján a mese végét: addig-addig mendegéltek, míg 1867 után mind hazatértek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/05 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6433

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 1259 átlag: 5.46