Bikácsy Gergely
Olyan rokonszenvesen friss ez a film, hogy esküdni mernénk, tehetséges elsőfilmes rendező mutatkozik be vele. Pedig Manuel Gutierrez Aragón csak minálunk „elsőfilmes”. Spanyolországban már jónéhány éve felfigyelt rá kritika, közönség. 1981-ben Maravillas című alkotása több nemzetközi fesztiválon is sikert aratott. Az utóbbi években már nemcsak Saura kap díjakat, hanem más spanyol filmek is, némi – ismerős – malíciával azt mondhatnánk: jól megy a fesztiválokon a spanyoloknak. A Démonok a kertben azonban nemcsak díjazott mintadarab: bár harsány tömegsikerre nem számíthat – finomabb szövésű annál – bizonyára nálunk is megtalálja híveit.
Juanito, a film hőse különös sorsú kisfiú. Gazdag kereskedőházban él, nagyanyja, nagybátyjának csodaszép felesége, de mindenki más is kényezteti, óvja, tejben-vajban fürdeti. De anyja csak látogatóba jöhet hozzá a faluszéli vityillóból, anyját, a ház egykori cselédjét itt senki sem szereti. Juanito levelet diktál a Nagy Vezérnek, a Caudillónak. Ebben arra kéri Franco bácsit, hogy néha engedje el apját, mert látni szeretné. Juanito apja 1942 körül tűnt el a faluból. De nem börtönben van, hanem ellenkezőleg: Franco kíséretében! Tiszt lett, nagy ember, legalábbis ez a hír járja. Juanito egyszer a filmhíradóban is megbámulhatta, ha egyáltalán fölismerné... Kényeztetik a kisfiút, de azért csak törvénytelen gyerek marad. Talán majd örökbefogadja nagybátyja, talán hamarosan meghal, olyan beteg. Juanito maga sem tudja, mitől fél jobban. Mindenféle furcsa dolgok történnek ebben a házban. Az istállóban fékezhetetlenül vad bika „lakik”, aki még a templomi esküvőt is baljóslatúan megzavarta. Éjszaka titokban árut rakodnak a raktárban. Nagybátyjának csodaszép feleségébe máris beleszeretett, de azért anyukáját semmiért sem hagyná végleg el. Egyszercsak nagy nap köszönt a falura. Egy közeli vízierőmű avatására Franco és kísérete érkezik meg, s átutazóban velük a hősként tisztelt apa is. Robognak a lefüggönyzött fekete autók, Juanitót mosolygó és elegáns apukája már-már a nagy vezér elé vezeti, hogy ott azt kiáltsa: Arriba, España!, de a fiú sírással küszködve menekül vissza anyjához: hősnek hitt apukája pincér, Franco étekhordozója... Most már azt is megkérdezi, miért nem szeretik anyját, s megtudja, azért, mert az ő családja nem Franco oldalán harcolt a háborúban.
Mikor volt az a háború? Juanito számára, aki később született, ugyanolyan rég, mint egy mai kisfiúnak. Spanyolországban nem a második világháborúra emlékeznek – ha emlékeznek –, hanem a polgárháborúra.
A Démonok a kertben a gyerekkori emlékezés filmje. Napló, mégha talán a rendező nem is így élte át gyerekkorát. Ebben a naplófilmben, mint nemrég látott, talán távoli magyar párjában az egyszerűség a legmegkapóbb. Gutiérrez Aragón figyelemre méltó ízléssel kerüli el a harsányságot, amelyre pedig a történet adna alkalmat. Magabiztosan, olykor játékosan mer egyensúlyozni a tragédia és a komédia határán: a fivérek féltékeny pisztolyos verekedése a ravasz száraz kattanása után egyszeriben sunyi és könnyes ölelkezésbe torkollik, a történelem és a családi szövevény mindmegannyi szégyenletes titka csak annyira kap „jelképes” értéket, amennyit ebből a gyermek megsejt: s a gyerekek inkább megérzik, mint értik az igazságot meg a hamisságot.
Démonok a kertben... A cím olyasféle történetet ígér, mint Saura híres mesterműve volt, az Anna és a farkasok. Vagy a Nevelj hollót! Bizonyára hatott is a rendezőre Saura munkássága, van a történetben valami – inkább szelíd – jelképesség a gyermektelen „győztesekről”, akik kénytelenek felnevelni a „vesztesek” gyermekét, de a néző legnagyobb szerencséjére és örömére nem ez a fontos. Az emlékek hangulata játssza itt a főszerepet, a történet mesés íze fontos, a gyermekkor apró s mégis óriás árnyékká megnövő titkai. Juanito azt mormolja maga elé egy revüfilm után, amit lopva a gépházból néz meg, hogy „ez volt életem első halálos bűne”. Igaza van: a felnőttek már nem is számolják. A felnőttek világa amúgyis teljesen érthetetlen, sőt, talán kutatni se nagyon érdemes, van-e valami értelem a zűrzavarban. Jó lenne, ha örökké a szép „nagynéni” mellett élhetne, de az is, ha anyukája mellett, jó volna bámulni és szeretni apját, de ez a Franco-pineérségből elcsapott, levitézlett falangista anyukája vesztét okozza, mikor váratlanul újból feltűnik... Talán jó volna örökké betegnek maradni, hogy ezek az egymást úgy gyűlölő felnőttek őt azért tovább szeressék.
„A lábadozók” – írtuk néhány éve a sok évig emigrációban élt író, Juan Goytisolo hasonlatát használva a spanyol filmművészet kapcsán. Az a háború, bármily véres és kegyetlen volt, lassan mitikus távolba kerül. A beteg kisgyerek, ha túlélte, nemcsak meggyógyult, de – ami sokkal szomorúbb – felnőtt lett. Most már ő is teljesen értelmetlen dolgokat csinál, s valószínűleg több főbűnt is titkol szívében. Furcsa módon például gyerekkorába vágyik vissza, amikor semmit sem értett. De furcsa módon – és Gutiérrez Aragón filmje igen finoman tudja ezt éreztetni – mégiscsak örülnünk kell, hogy felnőttünk, hogy kiláboltunk abból a bizonyos múltból. A film utolsó kockáján családi fényképpé merevedik a szereplők tablója. A néző tudja, hogy az egyik ünnepelt (éppen a kisfiú apja) golyót kapott és vérzik. Miért? Juanito reméli, hogy felnőtt korára megfejti az ilyen talányokat. Sőt, majd beleszólása is lesz az életébe. Ha másképp nem, hát úgy, hogy visszaidézi gyerekkorát.
Nem remekmű a Démonok a kertben. De szerencsés csillagzat alatt született. Sok évvel a háború után, öncenzúra nélkül.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1984/10 18-19. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6296 |
