Takács Ferenc
E filmet nézve az ember érzései – enyhén szólva – felemásak. Egyrészt egyszerű üzleti vállalkozásról van szó: itt van Jack London izgalmas állatregénye, kutyákról és aranyásókról, amelyből nem túl nagy pénzen igazi családi filmélmény kerekíthető ki; és itt van az új köztestechnika, a moziban is játszható tévéfilm, a tévén is játszható mozifilm, amely egyben videókazettán is terjeszthető. Ez utóbbi jótékony hatással van a producer pénztárcájára, hiszen az új technika a beállítások intimitását igényli, nincs is szükség tehát a rengeteg pénzt felemésztő nagykiállításra, s jól jön a papáknak, mamáknak is, akik elvihetik a gyerekeket a kutyafilmre, s közben maguk is jól szórakoznak. (Sőt, el sem kell vinni őket: ott a házivideó.)
Ezt a receptet használja, a hozzávalók arányainak igen gondos betartásával az angol film. A külső felvételek a távoli (és költséges) Amerika helyett Spanyolországban ( = Kalifornia) és Norvégiában ( = Alaszka) készültek; a belsők természetesen műteremben, ezen belül tévéjátékok módjára stitilizáltak és kifestőkönyv-jelleggel műviek. Szükség volt még egy méltányos áron kapható sztárra is. Őt a rendező Charlton Heston személyében találta meg; nyilván felrémlett neki valami a Ben Hur kocsiverseny-jelenetéből, úgyhogy most az öregedő színész kutyaszán talpára állva rímelhet rá ifjúkora sztárszerepére.
Ezért nem is csodálkozunk, hogy Jack London regényének példázat-eleméből csupán jelzések maradtak meg a filmen. A vadon szava ugyanis – eredetileg – szociáldarwinista-nietzscheánus tanmese: arról szól, hogy a kényelmes, következésképp gyenge illetve a keményen harcos, következésképp korrupt civilizációból hogyan vezet el az út a természetesek és erősek utópiájába, a vadság állapotába. Jack London elkényeztetett szobakutyája megtanul harcolni és ölni, szolgálni és uralkodni, hogy végül – az emberi világot mindenestül elutasítva – visszatérjen a farkasok közé, a szabadok vezéreként. A filmváltozat készítőit ezek az érdekes eszmei összefüggések viszont a jelek szerint hidegen hagyták.
Másrészt... Másrészt ki ne szeretné, ha gyermekkora könyvemlékét valamilyen formában viszontláthatja a filmvásznon? És ki nem szeret kutyákat nézni a moziban, akár vakulásig? Különösen áll ez arra a filmre, amelynek a főszerepét ily kitűnően alakítják. Egyik-másik epizodista ugyan ugatja csupán a színművészetet, de a főszereplő Buck illetve az őt játszó német juhászkutya alakításáról csupán felső fokon beszélhetünk. Nem tudhatni persze, hogy a rendező fogta-e rövid pórázon, vagy veleszületett színészi képességekkel rendelkezik; tény viszont, hogy játékának letisztult eszköztelenségével tűnik ki a filmben, nyeri meg a nézői szíveket.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1984/11 53-54. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6279 |
