Bársony Éva
Augusztusi számunkban több írás foglalkozott a magyar animációs film közelmúltjával és mai helyzetével. A szerzők bírálták animációs filmgyártásunk néhány újabb produkcióját, s hangsúlyozottan szóltak azokról a valóságos s nem egyszer drámai ellentmondásokról, amelyek a művészi törekvések, valamint a rajzfilmgyártás, a filmpiaci igények nagyüzemi kiszolgálása között jöttek létre a gyakorlatban. Az alábbiakban a Pannónia Rajz- és Animációs Stúdió vezetője, dr. Matolcsy György nyilatkozatát közöljük, akinek kívánságára az augusztusban közölt interjúk szerzője, Bársony Éva írásban küldte el kérdéseit.
– Egyetért-e azok véleményével, akik azt vallják, hogy az egyedi rövidfilm jelenti a művészi önmegvalósítás, az alkotói törekvések hiteles kifejezési lehetőségét?
– Az animáció története azt bizonyítja, hogy az alkotói törekvések hiteles kifejezése nem korlátozódik egyetlen műfajra. Más művészetekben sem lehet azt állítani, hogy például a novella több alkalmat nyújt a művészi önmegvalósításra, mint a regény. Az animációban, mint ahogy az élőfilm esetében sem a műfajtól és annak hosszától függ a művészi kifejezés esélye. Mi okozza mégis a gyakori félreértést? Emile Cohl első rövidfilmje óta, az eltelt közel nyolcvan évben sokezer rövid egyedi film készült, különféle technikával és stílusban. Az egyedi, egészestés játékfilm ezzel szemben jóval rövidebb múltra tekinthet vissza, és az e műfajban elkészült néhány száz film kevesebb variánst mutat fel. Továbbá: az egyedi rövidfilm általában egyéni, és kézi munkával készül, az egészestés játékfilm viszont az esetek többségében csapatmunkában, és kisebb vagy nagyobb fokú gépesítéssel. Tévhitekkel szemben: a gépesítés csak a rutinmunkát csökkenti. A csapatmunkától pedig kizárólag egy szélsőségesen individualista alapon álló gondolkozás vitatja el a művészi kifejezés lehetőségét. Még tovább vizsgálva a fenti félreértés okát: az egyedi rövidfilm általában nélkülözi az emberi hangot, és ez is hozzájárul, hogy egyfajta némafilmes esztétika jegyében ezt a műfajt jelöljék ki az autentikus művészi alkotás területeként. Másfelől megközelítve a témát: éppen a hazai animáció művészeinek példája bizonyítja a legjobban, hogy az életmű rövidebb és hosszabb lélegzetű művei között összhang létezhet. E szempontból lényeges különbséget nem a műfajok, hanem a hivatásos és nem hivatásos filmgyártás művei között fedezhetünk fel.
Válaszom tehát: a kérdésben megfogalmazott nézettel éppenúgy nem értek egyet, ahogy egyetlen olyan elmélettel sem rokonszenvezek, amely alkalmas arra, hogy egyes műfajokat művészetellenesnek bélyegezzen. Más megfogalmazásban: véleményem szerint mindig az a műfaj a legalkalmasabb az alkotói törekvések megfogalmazására, amely legjobban kapcsolódik egy-egy művész vagy alkotói kör mondanivalójához és sajátos tehetségéhez.
– Milyen konkrét lehetőségek, adottságok ösztönzik ma az animációs műfaj tartalmi-esztétikai továbblépését szolgáló kísérleteket, az új utak keresését?
– Azok a törekvések, amelyek a Disney-típusú filmekkel szemben éles művészeti harcokban a negyvenes években fogalmazódtak meg, de csak a hatvanas években váltak általánossá, ma már a művészeti hagyomány részét képezik. Szimbolikus jelentőségűnek is tekinthetjük, hogy azt az UPA stúdiót, mely az animáció ezen modernista időszakát legjellegzetesebben képviselte, éppen a legutóbbi hónapokban bontották le.
Hogy ígéreteiből mit sikerült valóra váltania az említett irányzatnak és mit nem, részletesebb elemzést igényelne. Annyi azonban biztos, hogy az egészestés játékfilm területén nem tudta dominánsan érvényesíteni művészeti programját. Itt a Disney-stúdió, ha nem is egyeduralkodó, de hegemón helyzetben maradt. Idő közben egy érdekes és részleges szerepcsere is bekövetkezett: az élőfilm olyan képviselői, mint „a mozi fenegyerekeinek” nevezett kaliforniai George Lucas és köre, nyíltan vállalják a Disney-féle rajzfilmmel való rokonságot. Az általuk szorgalmazott élőfilm elfordul a valóságtól, a pszichológiai ábrázolás feladataitól. És minél merészebb kalandokat jár be horizontális értelemben a ma sikeres élőfilmek jó része, annál inkább arra kényszerül az animáció, hogy a lélek rejtelmei felé forduljon. Ez utóbbit ugyanakkor nem hagyja érintetlenül az elektronika térhódítása sem. Ez gyártásilag a manuális munka és az átfutási idő csökkenését, az igazi kreatív munka felértékelődését idézi elő, a terjesztésben pedig beláthatatlan új lehetőségeket villant föl. Mindez azt is jelenti, hogy ma már nem elég csupán azt a feladatot számba venni, amit egy korábbi nemzedék vagy korszak hagyott hátra. Újszerűen kell megközelíteni a lehetőségeket és adottságokat. Egyfelől a megváltozott közönségigényekből kell kiindulni, másfelől az ábrázolás újszerűen fölmerülő követelményeiből. Nem kevés kísérlet és útkeresés jellemzi ma a nemzetközi animáció legjobbjainak erőfeszítéseit, és ezekből a mi stúdiónk jónéhány művésze is kiveszi a részét. Jó alapul szolgál mindehhez a művészetek állami támogatása.
– Van-e ösztöndíj, kísérleti műhely (mint a mozifilmnek a BBS, a tévének az FMS); vagy más szervezeti-anyagi támogatási mód arra, hogy a tehetséges fiatal animációsok saját elképzeléseiket, egyéni-művészi törekvéseiket megvalósíthassák?
– A rajzfilmesek nincsenek kizárva a BBS-ből, de itt elsősorban élőfilmes módszerekkel készülő alkotásokra nyílik alkalom, ezért stúdiónk más lehetőségeket is biztosít tehetséges fiatal animációs művészek indulására. Ezt szolgálja egy többszázezer forintos kísérleti keret, és az, hogy stúdiónk támogatja a stúdión kívüli animációs filmgyártás művészileg értékes vállalkozásait.
– A Filmvilág augusztusi számában megjelent rendezői interjúkból az derül ki, hogy a bérmunkák, az egészestés filmek és a sorozatok a fiatalok nagy tömegét szippantják magukba, a kiugrási lehetőség – a rövid egyedi, önálló film révén – nehéz. Mi a véleménye erről?
– A kiugrás minden időben nehéz volt, legfeljebb ennek körülményei változtak. Az igazán tehetséges és elszánt fiatal azonban, akárcsak a hatvanas években, most is megtalálja a lehetőséget. Az animáció története azt bizonyítja, hogy igazi „debütálás” nem feltétlenül kapcsolódik ehhez vagy ahhoz a műfajhoz. Művészetünk olyan megújítói, mint John Hubley vagy Norman McLaren, az alkalmazott ágazatokban tűntek fel. Az elmúlt években talán stúdiónk fiataljai hódították el a legtöbb nemzetközi elsőfilmes díjat. Ennek fontos előfeltétele éppen az volt, hogy vállaltuk a nagyformátumú sorozatok, illetve egészestés filmek készítési feladatát, és így kettős lehetőséget is nyújtottunk fiataljainknak. Egyfelől mesterek mellett sajátíthatták el a szakmát, és az animáció esetében is igaz, hogy a művészet alapja a mesterség; másfelől éppen az említett nagy munkák a korábbi nemzedék képviselőit kötötték le elsősorban, és így a fiatalok részére szabaddá vált a rövidfilmes pálya. Megjegyezném, hogy ez a fajta stúdiópolitika járult hozzá ahhoz, hogy Magyarországon vidéken is létesültek önálló animációs műtermek, ahol fiatalok egész sora kaphatott önálló alkotói lehetőségeket.
– Az utóbbi években megszaporodott az egészestés rajzfilmek, sorozatok, illetve az utóbbiakból másodközlésre összeállított egészestés filmek száma. Milyen arányban nőtt a rövid egyedi animációs filmek száma a budapesti, a kecskeméti és a pécsi műtermekben?
– Mind a budapesti, mind a kecskeméti, mind pedig a pécsi műtermeinkben nőtt a rövid egyedi filmek száma, jóllehet a mozicélokra készült rövidfilmek köre nagyjából változatlan. Az elmúlt években ugyanis egy új rövidfilm-műfaj megszületésének vagyunk tanúi, ez pedig a televíziós egyedi rövidfilm. Ebben a körben is készültek és készülnek olyan alkotások, amelyek művészi szempontból is fontos kezdeményezések.
– A megrendelések, az egészestés filmek a stúdió munkatársainak nagy tömegét foglalkoztatják, ez azt is jelenti, hogy hosszú időn át sokan végeznek rutinjellegű munkát, amelyben nem az egyéni alkotói szellem, hanem a diktált megrendelői igényekhez való alkalmazkodás jut szerephez. Az önálló alkotói lehetőségek arányát megfelelőnek ítéli-e ahhoz, hogy ellensúlyozza e tevékenység nyilvánvaló egyoldalúságát, a művészi fogékonyságot tompító-koptató hatását?
– Tapasztalatom szerint a megrendelésre végzett munka nem feltétlenül rutinjellegű. A művészettörténet egész tárházát nyújtja azoknak a példáknak, amelyekben a megbízás nem a tehetség elnyomorítását és beszűkítését idézte elő. Sőt. Más lapra tartozik, hogy a megbízónak gondosan kell ügyelnie arra, hogy milyen feladatot bíz a művészre, a művésznek pedig morális szempontból is át kell gondolnia, hogy milyen feladatot vállal. Ami a kérdés másik részét illeti: az egészestés játékfilm nemcsak a rendezőnek kínál izgalmas feladatot. Éppen az elmúlt években megszaporodott egészestés játékfilmek adtak alkalmat jelentős animátor-egyéniségeknek rajzos színészi-alakítási képességeik kibontakoztatásához. További megjegyzésem, hogy az önálló alkotói lehetőség nem kapcsolódik feltétlenül az egyéni alkotás munkamódszeréhez. Mint már az előbbiekben is megpróbáltam kifejteni, a csoportban végzett munka is lehet alkotói, mint ahogy az egyéni módszer is lehet rutinjellegű. A határvonalak nem itt húzódnak. Ezt bizonyítják olyan példák, mint az a közös öröm, amely a János vitéz, vagy legutóbb a Daliás idők együttes munkáját jellemezte. A feladat tehát nem az, hogy a nagyformátumú munkát arányaiban visszaszorítsuk. Ennek számos káros következménye lenne. A cél az, hogy tematikailag és technológiailag egyaránt olyan utat kövessünk, amely minél több munkatársunktól minél színvonalasabb alkotói munkát követel.
– Az egyedi rövidfilm részesedése a stúdió gyártási mennyiségéből megfelelően biztosítja-e Ön szerint a műfaj gondolati-tartalmi gazdagodását, formanyelvi fejlődését, az új utak kikísérletezését?
– Vitatkoznom kell a kérdésben megfogalmazott koncepcióval, mert tapasztalatom szerint nincsen a műfajoknak olyan munkamegosztása, amelynél fogva például az egyedi rövidfilmekre korlátozódna a gondolati-tartalmi gazdagodás, formanyelvi fejlődés és az új utak kikísérletezése. Jellemző példa, hogy Gémes József a festészeti animáció gondolatához egy szolgáltatási exportra készült sorozatfilm kapcsán jutott el. Igaz azonban az, hogy az animációs kifejezési forma jelenlegi munkaigényessége következtében egyes új eljárásokat takarékosabb először kisebb formátumban kipróbálni.
– Az egészestés filmek jelentenek-e üzleti sikert a stúdiónak? A Vuk rendkívüli nagy sikere a nemzetközi piacon ismeretes. Mi a helyzet a külföldi partnerek megrendelésére készült, illetve a többi filmet illetően?
– Tizenhárom nagyjátékfilmet mutattunk be az elmúlt tizenkét évben. Az első hét évben összesen három filmet, ezek költségei már megtérültek. Az elmúlt öt évben készült tíz film játszásideje még messze nem járt le, de a gazdasági eredmények biztatóak. A kérdés másik részére az a válaszom, hogy viszonylag kevés filmet vállalunk külföldi partnerek megrendelésére. Itt természetesen törekszünk arra, hogy magasabb eredményhányadot érjünk el. Az itthon megrendelt filmeket illetően az alkalmazott ágazatban magasabb, a televíziós filmgyártásban pedig alacsonyabb nyereségszázalékkal dolgozunk.
– Részesül-e az egyedi rövidfilmgyártás, az új utakat kereső animáció az egészestés filmek hasznából?
– Az egészestés filmgyártásunk ugyanúgy elsődlegesen kulturális célokat szolgál, mint a rövidfilm-ágazatunk. Ezért ilyesfajta belső dotációs rendszer méltánytalan lenne. Ugyanakkor a nagyformátumú filmgyártás adja annak a nyereségnek a túlnyomó részét, amelyből például a műszaki fejlesztéseket, a legjobb külföldi anyagok beszerzését végre lehet hajtani. Mindezekből az egyedi rövidfilmgyártásunk sincs kizárva. Így a haszonból közvetve mégis részesül.
– Amennyiben az egészestés filmek üzletileg jövedelmezőek a stúdiónak, törvényszerű-e az, hogy az egyedi rövidfilmen dolgozó művész aránytalanul nagy anyagi hátrányba kerüljön? Elhangzott például, hogy „az egyedi film negyedannyi pénzt jelent”, illetve: „az egyedi film kitüntetés, de abba tönkre lehet menni”‘. Mi a véleménye az animációs művész helyzetének eme éles ellentmondásáról?
– Ismeretes, hogy a filmművészek jövedelmének nagyobb része úgynevezett változó bér. Erre vonatkozóan egészen ez év elejéig egy 1970-es rendelet volt mérvadó, és azok a műfajok, így például az egyedi rövidfilm, amelyek ezen rendelet hatálya alá kerültek, az esetek többségében anyagilag valóban hátrányos helyzetben voltak. Úgy próbáltunk ezen segíteni, hogy számukra magasabb nívódíj-keretet hoztunk létre. Ez év elejétől olyan prémiumrendszer lépett életbe, amely az anyagi lehetőségeket egységes alapon szabályozza.
– Korábban évenként rendszeresen bemutatták a sajtónak a stúdió egyedi rövidfilmjeit. Egy idő óta ezek a bemutatók elmaradtak. Mi ennek az oka?
– Csak ebben az évben maradt el a „gyűjteményes” egyedi rövidfilm-bemutató; – éppen a megnövekedett filmszám miatt. Több, mint három órás vetítést kellett volna tartani, ami, animációs rövidfilmek esetében, nagyon fárasztó. A jövőben majd az esedékes bemutatók előtt szeretnénk felhívni a figyelmet e művekre – vagyis az egyedi rövidfilmeket egyenként és nem ömlesztve kívánjuk közrebocsátani. A jövő évtől kezdve egyébként rendszeres Animációs Filmszemlét rendezünk Kecskeméten, tehát a sajtó munkatársai nemcsak a Miskolci Rövidfilm Fesztiválon, hanem ott is találkozhatnak e műfaj egészével.
– Az utóbbi időben több egészestés filmet ért elmarasztaló kritika, olykor kemény bírálat. Gondolok itt a Habfürdő, Az idő urai, a Hófehér, a Daliás idők fogadtatására. A bírálatok egyrészt a formanyelvi megvalósítás hibáira, másrészt a tartalmi-gondolati tisztázatlanságokra vonatkoztak. A rendezői interjúk utaltak ugyanakkor a kommercializálódás veszélyére, s ennek a világszerte és nálunk is tapasztalható jelenségnek a közízlést és az alkotói tevékenységet-törekvéseket károsan befolyásoló következményeire. A stúdió, mint a megrendelői igény képviselője, hogyan ítéli meg ezt a kérdéskört legutóbbi és most készülő produkciói alapján?
– A hetvenes évek második felében művészeink egy részében, de a közönség körében is felmerült egy, a hagyományos mesefilmtől eltérő egészestés rajzos játékfilm igénye. A kritika szélsőségesen eltérő nézeteket fogalmazott meg e filmekről, melyek közül mindenekelőtt a Habfürdő, a Fehérlófia, a Hófehér és a Daliás idők című filmet említeném. Nincs itt hely arra, hogy filmenként elmondjam véleményemet. Emlékeztetni szeretnék azonban arra, amit éppen e vonulat egyik filmjével kapcsolatban olvastam: „Walt Disney forogna a sírjában, ha látná: egydimenziós mesehősök helyett az autentikus lét problémáival küszködő, társadalmilag sokszorosan determinált, pszichikailag labilis Mickey egér-unokák vallanak vágyaikról és kudarcaikról.” Ezt az elemzést mélységesen igaznak tartom a sor többi filmjére is. Maga az animáció lép fel új szerepkörben e művekben, melyek esztétikai értékét eldönti majd az idő. Sok nehézség, megalkuvás és akadály nehezítette e filmek megszületését, de végül is megszülettek, és nélkülözhetetlenül épülnek be abba a láncolatba, melynek – remélem – lesznek majd kritikailag teljes elismeréssel fogadott darabjai, s akkor talán ezek a korai művek is felértékelődnek.
Ami a kérdés második részét illeti, „kommerciálison” sok mindent lehet érteni. Van, aki azt állítja, hogy nálunk egyelőre inkább fordított előjelű a veszély, vagyis az, hogy nem minden filmünkben tudunk igazán széles közönséghez szólni. A magam részéről azt tartom kommerciálisnak, ha valaki – az anyagi siker érdekében – egy elmaradott világképet megjelenítve, lejárt és megromlott ízlést közvetít és szolgál ki. Ez pedig egyaránt távol áll stúdiónk vezető és nem vezető művészeitől és munkatársaitól is. Mindez nem jelenti, hogy a kommercializálódás veszélye bennünket egyáltalában nem fenyeget. Ez ellen azonban nem a művészet és gazdaság szembeállításával lehet eredményesen harcolni. Az ilyesfajta nézet ugyanis a művészeket nem serkenti a takarékosságra, a menedzsereket pedig nem ösztönzi kedvező anyagi feltételek megteremtésére. A szembeállítás a szegénység eszményítéséhez, egyúttal az anyagi siker gyanússá tételéhez vezethet. A változó világban igen könnyű a pazarlás, jóval nehezebb az anyagi erőforrások előteremtése. Miközben harcolunk az ellen, hogy a stúdió hatása alá kerüljön a kommercializálódásnak, vigyáznunk kell, nehogy e veszélyre hivatkozva menlevelet adjunk a tékozlásnak és a tunyaságnak.
– Ma a mozik műsorán elsöprő többségben a stúdió egészestés filmjei képviselik a magyar animációt. Alkalmasnak ítéli-e ezeket arra, hogy a művészi értékekre nyitottabb, az igényes gondolati-esztétikai törekvésekre érzékenyebb közízlés felé mozdítsák el a nézői elvárásokat, figyelembe véve azt a tényt is, hogy az animációs film a felnövekvő nemzedéknek nemcsak szórakoztatója, hanem ízlésének megalapozója is.
– Sajnos, a stúdió egyedi rövidfilmjei csakugyan nagyon esetlegesen jutnak el a moziközönséghez, és ezen belül a gyermekekhez. A rövidfilm-forgalmazás ismert nehézségeit illetően az új terjesztési eszközök meghonosodása hozhat majd gyökeres változást. Addig is egészestés filmjeinkkel, sorozatainkkal lehet egy igazán igényes tábort kialakítani, akik elsajátítva ezt a filmnyelvet, érzékenyek lesznek majd a rövidfilmekre is. Hogy mennyire vagyok elégedett? Ezt filmje válogatja. Rengeteg a dolgunk, ha a filmek technikai kivitelezését is tekintetbe vesszük. De hogy alapjában véve mi a jellemző? Filmjeink nagyobb részével vizuálisan fejlettebb közegben sem vallunk szégyent. Másfelől, lehet-e valaki elégedett, ha arról van szó, hogy adjunk gyermekeinknek és unokáinknak még szebbet és értékesebbet?
– Mindent egybevetve, elégedett-e a stúdióban érvényesülő értékrenddel? Milyen értékrendet ítél egészségesnek a magyar animáció fejlődését tekintve?
– Stúdiónkban sokféle ember dolgozik. Szellemi hátterük, adottságaik, a filmjeikben alkalmazott technikák, stílusok eltérőek. Kívülről is nagyon változatos hatások érik őket a különböző finanszírozási formák és kommunikációs környezet következtében. Ez a sokféleség azonban nem okoz zűrzavart, mert egyes filmek értékelése során ugyan elkövetünk néha hibákat, de a stúdió egészében kialakult demokratikus értékrend egyaránt támogatja, ösztönzi a tehetséget, az erőfeszítést, az animációs nyelvet; mindazokat, akik segítik a kibontakozást, tisztelik a közönséget, akkor is, ha az „csak gyerekekből” áll.
A magam részéről egy olyasfajta értékrendet tartok egészségesnek, amely felismeri és támogatja a művészileg újat, de azt nem a hagyományos formák lekicsinylésére használja föl. Figyelembe veszi a különbségeket, de nem játssza ki egymással szemben az egyes nemzedékeket és művészeket, a konkrét műfajokat, a közönség különböző rétegeit. Méltányolja a jól sikerültet, és irgalmas a jóhiszemű tévedésekkel szemben; eléggé bátor ahhoz, hogy a fejlődés érdekében harcokat és kudarcokat is vállaljon. Az egyik legtekintélyesebb külföldi esztéta állapította meg, hogy itt, Európában az egészestés magyar animációs film megszületése és felvirágzása az elmúlt évtized legjelentősebb animációs teljesítménye. Fesztiváldíjas és más mozifilmjeink fontos kultúrdiplomáciai szerepet töltenek be. Az egészséges értékrend büszke ezekre az eredményekre. Az értékelés szempontjainak tiszta megfogalmazásához az effajta beszélgetések is hozzájárulhatnak.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1984/11 49-51. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6276 |
| előző 1 következő |   | új komment |
| orbus | #1 dátum: 2018-02-26 09:35 | Válasz |
| A fantasztikus Matolcsy György. Talán mindenkinek jobb lett volna, ha megmarad az animációnál. | ||
