Bérczes László
Turgenyevnek van egy rövidke elbeszélése, melyben a „tekintetes urak” enyhe arisztokratizmusával, ártatlan, őszinte, de hányaveti érdeklődésével ír le egy jelentéktelen kis epizódot: az úr viharba kerül, eltéved az erdőben, találkozik az erdésszel, aki a kunyhójába vezeti. Ez az ember Birjuk, a „vadóc”, ő az erdő ura, tőle retteg minden paraszt. „Csak a dolgomat teszem” – mondja, amikor megfogja a rőzsét lopó, ázott muzsikot. Pedig maga is ágrólszakadt, nincs egyebe, mint két éhes gyereke. A tekintetes úr melegszik egy kicsit, aztán elmegy. Talán elmeséli az esetet otthon, de az is lehet, hogy elfelejti, mire hazaér.
Az elbeszélésnek és a belőle készült filmnek eredetileg azonos címe van (Birjuk), de Balajant, a film rendezőjét csak annyira érdekelte Turgenyev, mint az írót az erdész. A találkozást így aztán „letudja” néhány perc alatt (ezzel az írogató tekintetes urat megszemélyesítő nagy név, Oleg Tabakov végleg ki is vonul a filmből), a hátralevő másfél órában pedig megcsinálja saját filmjét. Egy tiszta, szép balladát Birjukról, erről az erős, nehézéletű, gyönyörű emberről.
1848-at írunk – jobbágyfelszabadítás előtti, nyomorúságos idők. A filmbeli erdő szélén gubbasztó kis falu parasztjai fáznak és éheznek. Közvetlen ellenségük tehát a kíméletet nem ismerő erdész, akit egy alkalommal, cseppnyi bátorságát összeszedve véresre is ver néhány muzsik. Balajan szerencsére nem azért készítette filmjét, hogy a múlt század parasztjait és erdészeit öntudatra ébressze. Őt egy méltóságát őrző, a természettel harmóniában élő, elhagyatottan, értelmetlenül elpusztuló ember érdekli. Kaljuta kamerája ráközelít az erdész arcára és kitartóan fürkészi a szenvedés boldog és boldogtalan pillanatait. (Mihail Golubovics játéka pontos, a közelképet tűrő, fegyelmezett alakítás.) A kihalt erdő, a magányos kunyhó, benne az apa és két gyermeke a topár sziget konok csendjét idézi. A természet megszólalásai, a tárgyak, a gesztusok még önmagukat jelentik. Semmi szükség a beszédre. csak azt halljuk, ahogyan a kanál a levesbe merül, a kés a kenyeret szeli, a mákgubóban zörög a mák, suhint a kasza, és a fű oldalra dől.
Bírjuk egy fa tövében szunyókál, tenyeréből madár eszik. Csend van. Hirtelen beszéd hallatszik: orosz urak és hölgyek franciául csevegnek arról, hogy el kellene adni az erdőt. Egyikük megfordul és egy madárra lő. Lovagolnak tovább, eltűnnek a fák között. Ulita, az erdész kislánya boldogan válogat a hátrahagyott piknik csemegéi közt. Lehunyt szemmel kacag, szájából kicsordul az édes nyál. Odébb, egy fa mögül Birjuk tápászkodik fel, hátán véres folt. Meglőtték. Elzuhan, fekszik az avarban. Ellepik a hangyák.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1985/01 54-55. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6227 |
