Vida János
Hszie Csin érezhetően minden fontosat egyszerre akart elmondani az 1956 és 1980 közötti évek kínai történelméről, legalábbis az értelmiség sorsának alakulásáról, egyúttal minél többet igyekezett belezsúfolni a filmbe mindabból, amit a világ moziművészetével összehasonlítva az előző évek kínai filmalkotásaiból hiányolt. A jelképes – Kínát szimbolizáló – Tienjün-hegyen ugyan jelképes alakok mozognak, akik között az események irányítóinak, valamint a végrehajtók és az elszenvedők minden típusának többnyire egy-egy képviselője megtalálható, ugyanakkor azonban a rendező valódi egyéniségeket igyekszik ábrázolni, akik nem a történeti általánosítások puszta lenyomatai.
A film főhősét negyed évszázadon át megfosztották szakmája gyakorlásának lehetőségétől, sőt a legelemibb tájékozódás forrásaitól is elszigetelték, egy isten háta mögötti viskóban tengődött gyertyafénynél, s a legkisebb szaktudást sem igénylő fizikai munkából kényszerült megélni. Negyedszázad múltán azonban frissen, megfiatalodva, felelős poszton folytatja egykori tevékenységét. E történet valós motívumokból építkezik: 1980 táján sorra kerültek elő a „süllyesztőből” réges-régen, halottnak hitt tudósok, művészek, tarsolyukban a féltve őrzött kéziratokkal, s habozás nélkül folytattak mindent ott, ahol az ötvenes évek közepén félbehagyták. Arról kevesebbet tudunk, hogy száműzetésükben valóban a filmen látott féltő gondoskodással vették-e őket körül a parasztok. De hát az „értékőrző” parasztság ilyen megjelenítése is újdonság a kínai filmben.
Valóságos bálványrombolással ér föl a film közepe táján egy jelenetsor. Gátépítés. Hatalmas embertömeg, százak és százak hordják a földet, a köveket. A tömegek összefogásának megrendítő képe. A háttérben transzparensek, lelkesítő jelszavakkal. S már hozzák is az újabb táblát, rajta a film főhősét és legjobb barátját – e hatalmas munka ellenzőit – szidalmazó felirattal. Az építkezés a befejezéshez közeledik. Együtt látható tehát minden, ami után a beidegződések szerint csak egyvalami következhet: a sugárzó napfényben az elkészült gát, az építők arcán átszellemült mosoly. Ehelyett azonban hatalmas vihar tör ki, a szakszerűtlenül megépített tákolmányt elsodorja a lezúduló víz, s az áradatban odavész a főhős barátja, aki mindennek ellenére megpróbált valamit menteni a roncsokból. Ezután persze a főhőst tartóztatják le, a gátépítés kezdeményezőjét pedig magasabb funkcióba helyezik.
Hszie Csin 1954 óta rendez – ez a tizenharmadik játékfilmje, s azóta is készült újabb –, nálunk nem ismerik korábbi műveit. Nyugaton akkor figyeltek föl rá, amikor 1965-ben befejezett, de csak másfél évtized múltán bemutatott Színpadi nővérek című alkotása 1980-ban elnyerte a Brit Filmakadémia díját.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1985/02 52-53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6202 |
