Ardai Zoltán
Vidéki panellakásában roggyant apóként éldegél az egykori erdész. Karácsonytájt beállít hozzá távoli barátja – valamiféle doktor –, aki nem csodálkozik, amint az izgatott házigazda sorra emelgeti ki a szekrényből az ott felhalmozott talpas fenyőfákat. Hegyi vadásztúra kezdődik a szobában. Az olykor benyomuló gondozónő józan berzenkedései hiábavalóak: az utolsó vadászat zajlik; az egyik öreg ma halálra játssza magát.
Finom ötletekből szövődő cseh komédiát látunk maguknak a fiatal szerzőknek az előadásában, amelyet a „kétszintes” utánzás – parodizált vének, parodizált kalandok – helyenként ellenállhatatlan humorának és a, mondhatni, komor tónusú melankóliának összecsengései tesznek figyelemkeltővé. A kicsiny és nem is nagyon súlyos darabnak azonban nem szolgált javára, hogy a nagyjátékfilmidő kedvéért megnyújtották, s önigazolásképpen egy formabontó keretjátékkal látták el. Ettől a Groteszk vadászat nem alakult burleszkké – filmrevett buffójáték maradt –, csak éppen kissé tolakodóvá vált. Fájdalom, a két mimus tízpercenként „mint önmaga” is megjelenik. Egy nyári kertben ülnek, locsognak és fesztelenkednek. Radikális hatásrontás.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1985/02 52. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6201 |
