Koltai Ágnes
Különös film A tutaj utasai, lüktető, vibráló, harsány költemény, a mozi futurista-dadaista kiáltványa, a mozgásért és a dinamikáért rajongó Fernand Léger kedvenc kifejezésével élve: plasztikus mozgókép. Stílusa, kompozíciója, zenei ritmusa, az andanték és fortissimók ütemére vágott képek a korai kísérleti filmekhez kötődnek. Karpo Ačimović-Godina hihetetlen eleganciával és természetességgel építi be filmjébe az avantgarde hagyományokat. Godina, több mint egytucat film rendezője, operatőre és vágója (mi ez idáig csak az Árnyak Dubrovnik felett és a Kedves Izám operatőreként ismerhettük), a kísérleti filmet nem pusztán stílusnak, polgár- és producerpukkasztó fricskának, hanem alkotói módszernek, szemléletnek tekinti. Filmje tisztelgés a húszas évek avantgarde-ja előtt; szomorú, ironikus mese három fiatalemberről, akik a művészetet új vallásnak, magukat pedig az izmusok Apostolainak kiáltják ki, s lelkesen hirdetik az Igét addig, amíg egy eltévedt golyó ki nem oltja egyikük életét.
A Medúza tutaja (merthogy ez a film eredeti címe) Théodore Géricault híres, botrányos festményére utal. A holland konstruktivisták, Mondrian és Theo Van Doesburg modorában festő Aleksa szobája falára akasztja a Medúza tutaját. Azt a képet, amely nem csupán egy legenda újrafogalmazása, nem egyszerűen politikai allegória, hanem egy művészeti forradalom nyitánya is volt. Géricault képe elsőként törte meg a klasszicizmus erőltetett nyugalmát, s hozta vissza a festészetbe a mozgást és a szenvedélyt. Nem véletlenül tűzte zászlajára a romantikus nemzedék, amely a romantikában nem a túlcsorduló érzelmeket, hanem a modernet üdvözölte. Mit keres a Medúza tutaja az izmusokért rajongó Aleksa szobájában, miért nézi áhítattal e túlfűtött, vaskosan realista képet? Az avantgarde Apostolai éppúgy hittek a művészet lelkesítő, lazító erejében, mint egy századdal korábban a romantika ifjai. Sajátos szimbólum a Medúza tutaja a filmben. Egyszerre utal a múltra, a botrányszagú művészetre, és a jelenre, a három fiúra, akik ugyanúgy hányódnak, pusztulásra ítélve, mint a Medúza tutajának, utasai.
A tutaj utasai az avantgarde romantikáját, heroikus gesztusait, blöff-gyanús nagyotmondásait ábrázolja, szeretetteli iróniával. Hamisítatlan közép-kelet-európai történet, határtalan nyomorral, beszorított, szorongó hősökkel, elvetélt reményekkel. Távol vagyunk Kafka vagy Bruno Schulz démoni világától, csak a dada veszít csatát, csak Aleksát megöli a kommunistákra vadászó rendőrség, csak Borivoj, a tehetséges költő eladja a lelkét az ördögnek (pedig már felfigyeltek rájuk: Kassák a Ma néhány számát, Moholy-Nagy egyik festményét küldte el nekik, s Majakovszkij malac rajzocskákkal díszített levélben üdvözli őket, igaz véletlenül összekeverte a barátnőjének címzett lappal). Ez a Megváltóra váró Közép-Kelet-Európa, átkos történelmi mítoszaival és örökségeivel. Szó sincs valamiféle szláv couleur locale-ról, könnyes-bús merengésről, sőt, a film abban a kivételes korban játszódik, amikor Európa keleti és nyugati fele közeledni látszott egymáshoz, a lépéshátrányt azonban – legalábbis Godina hőseinek – nem sikerült behozni. Csak ebben a furcsa, félig balkáni, félig európai világban várhatták ilyen eufórikusán Isten vagy a Forradalom Messiását.
A kényszerűen provinciális létet nem a sárba ragadt falvak jelzik, hanem az a keserű pillanat, amikor Aleksa dédelgetett, valóban új, valóban forradalmi festményét – más kézjegyével ellátva – meglátja egy folyóiratban. Irgalmatlanul elrobogott mellette a nagyvilág, és az avantgarde-ból nem maradt más, csak egy mókás zsebóra (sarló-kalapács helyettesíti a mutatókat), egy kis kaland, és a helyi sajtó felháborodott cikkei.
Ha nem volna anakronisztikus, azt mondhatnánk, hogy Misić, Borivoj és Aleksa mint a happening előfutárai, kivitték a művészetet az utcára, s kalanddá avatták a műalkotásokat. Társultak a „Balkán legerősebb emberével”, egy Zampano-féle óriással, aki láncokat szaggat szét, autókat fékez le hatalmas tenyerével, közben a három fiú maguk költötte agitkákat, a hozzájuk csapódott lányok pedig modern táncokat adnak elő.
S lám, a mítoszok mily makacsul tartják magukat. Az avantgarde a 20-as években Közép- és Kelét-Európában – így vagy úgy – lendületét vesztette, de itt maradt emléke és legendája.
Óvatosan írom le, hogy kritikusai a kísérleti film címkéjét ragasztották A tutaj utasaira. Ez a nálunk kissé rosszul csengő, esetenként a handabandázás szinonimájaként használt fogalom elriaszthatja a nézőket. Holott Godina filmje nemcsak izgalmas, a mának is szóló alkotás, hanem mozi a javából.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 1985/02 50. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6197 |