Bakács Tibor Settenkedő
A Képzőművészeti Főiskola új szakán a hallgatók gazdag programban válogathatnak a 92-93-as tanévben. Meghívták a szerb Ladislav Galetát, aki a háborús körülmények ellenére kéthetente tart előadást a kísérleti filmezésről. Budapestre érkeztek Takashi Ito és Nakajima, a japán kísérleti film professzorai. Műelemzést és műtárgykészítést Sugár János oktat, a videó-gyakorlatot Nagy László tartja, a komputer kezelését Szegedy-Maszák Zoltán tanítja. De van itt kreatív zenei gyakorlat is (Tóth Bence, Maurer Dóra), míg az írás mesterségére Gerlóczy Ferenc és Kukorelly Endre inspirálja a hallgatókat. Paralel-Kurzus/Tanpálya II. témakörben Szentjóby Tamás tart előadást, Anatómiai Halhatatlanság címmel, a kísérleti biológia szemszögéből vizsgálva a gazdasági-politikai-kulturális környezet egy-egy új elemét. Elméleti oktatása egy közös happeningben fejeződik be (Ateista Uszoda). Szabadságszemléletére jellemző, hogy az első órán fölírta a táblára: „Ne tegye, amit mondok!”. Peternák Miklós pedig jövő-emlékeket gyűjt.
– Hogyan kerül vissza tanárként a valaha kirúgott diák a Főiskolára?
Sugár János: Két évvel ezelőtt, a „diákforradalom” idején, minden megfélemlítés ellenére a diákok szavaztak, és kikényszerítették tizenhárom új tanár meghívását, ami szemléletváltást hozott magával. Így kerültem vissza, és Peternák Miklóssal azon fáradoztunk, hogy megindítsuk az intermediális szakot.
Peternák Miklós: Még ma is olvashatók a feliratok, amelyekben Bekét, Jovánovicsot s Birkást követelték. A szerzőket ki akarták rúgni, de nem sikerülhetett, mert minden betűt más írt. Ez még Kiss István rektorsága idején történt.
Sugár János: Az akciót akár népszerűségi felmérésnek is felfoghatjuk, de valóban tűrhetetlen volt már, hogy a régi kultúrpolitika szellemében kiszorultak bizonyos művészeti irányzatok a Főiskoláról.
– Véletlen, hogy a korábbi művészeti ellenzék, a neoavantgarde került a tanszékre?
Sugár János: Nem tudom, bizonyosan nem, de úgy hiszem, minden konfliktus ellenére ez szerencsésen alakult. Prágában Milan Kňieza lett a főiskola rektora, aki minden addigi tanárnak felmondott. Újra kellett pályáznia mindenkinek.
– Miben különbözik ez az intermediális oktatás az Iparművészeti Főiskoláétól, amely tulajdonképpen kudarcot vallott?
Peternák Miklós: ’90 nyarán Beke Lászlóval javasoltuk, hogy indítsanak meg egy interdiszciplináris elméleti s egy intermediális gyakorlati szakot. ’90-ben ehhez az Iparművészeti Főiskolának jobbak voltak a feltételei, megvolt a háttérbázisuk. Hogy miért volt kudarc? Valószínűleg összefügg az ottani rektorválasztási konfliktussal (Pohárnok Mihály kinevezését nem fogadta el a minisztérium), vagyis a polititikai döntés az egész vállalkozást maga alá temette. Lehet, hogy mi is így járunk, de ezt a két évet nem lehet majd letagadni.
– Miért fontos, hogy a tanszék működhessen?
Sugár János: A sajátos magyar cenzúra nem a műveket vagy a művészeket cenzúrázta, hanem a közönséget. Elzárta bizonyos információktól. Ezt most mi átadhatjuk, ebből a szempontból hiánypótló a tanszék munkája.
– Az idő különböző dimenziói, úgy látszik, különösen fontosak Peternák Miklósnak. Mi a jövő-szeminárium?
Peternák Miklós: A jövőgyűjtés feltáratlan jövő-formák vagy múltbeli jövőképek felkutatása. A Híradástechnikai Szövetkezet kiárusításán jártunk, s ott találtam egy csomó, nagyon ronda, narancssárga dobozt, tele kábelekkel. Iszonyú mennyiségű emberi és szellemi energia sűrűsödött össze ezekben a technikai eszközökben, szomorú hangulatuk inspirált... Az elmúlt néhány hónapban sok minden megváltozott politikai életünkben. Előkerültek elfeledettnek hitt szólamok és kialakultak veszélyes szituációk. Nem szeretném, ha a főiskolán politikával kéne foglalkoznunk, de úgy látszik, ez most elkerülhetetlen. Persze a politika és művészet áthallásosan működik, főleg az avantgarde esetében, amely a tilos jelzést kapja. De egyébként is, azért az már köztudott, hogy a művésznek szélesebb a megnyilatkozási illetékessége, akár a politikában is.
– Sugár Jánost mi izgatja most a leginkább?
Sugár János: Hogyan, miből merít erőt a művész az alkotáshoz? A műalkotás gondolat- és jelentésgenerátor, amely elképesztő szándékosságot tud magáról elhitetni. A művész saját munkája esetében körülbelül tisztában van azzal, hogy a műben mi a véletlen s mi a szándékolt. Hogyan készítsünk műtárgyakat? című előadásaimon az alkotási folyamat hátteréről beszélek, anélkül, hogy műtárgyat készítenénk. Ezentúl abban is segítek, hogy az ember saját művére pátosz nélkül tekintsen, mert különben elveszti azt a hátteret, amiből képes tovább lépni. Ha a véletlenül megszületett értékek véletlenszerűsége nem fogalmazódik meg, az alkotás szép lassan föléli saját energiabázisát.
– Az intermediális kísérletezéshez, a videó-editáláshoz, a számítógépes animációhoz vagy grafikához szükségeltetik valamiféle csúcstechnológia. Bár a múlt évben 3 millió forintot költött az iskola ilyen jellegű célokra, a nyugati reprezentatív kommunikációs intézetekhez képest roppant szegényes a felszereltsége. A nem is oly távoli jövő szerint a tanszék diplomát is adhat tanulóinak, a fejlesztés tehát elkerülhetetlennek látszik...
Sugár János: Nincs pénz, szomorkodhatunk, de ha lefut a technológiai bázison alapuló művészet divathulláma, akár még profitálhatunk is szegénységünkből.
Peternák Miklós: Ahhoz, hogy egy ilyen intézmény európai színvonalon tudjon működni, húszmillió is kevés, persze márkában. Más ugyanis az eszközigény, és más a szellemiség. Elsősorban elméletileg tudjuk tisztázni hadállásainkat a művészet-tudomány-technika háromszögében. Nincs megfelelő komputerünk, de van ceruzánk. Különben is olcsó kifogás: nincs pénz, azért nem csinálunk semmit. Fontosak a háttérbázisok (BBS, Videóvilág), ahol a hallgatók dolgozhatnak. Ezért lényeges, hogy BBS-t létében támogassuk, ötletekkel, emberekkel, új inspirációkkal.
– Talán ennek a pénztelenségnek is köszönhető, hogy a kreatív zenei gyakorlaton a fiatalok saját készítésű, „kreatív” hangszereken játszanak, illetve minden hangadó tárgyon, amit ütni lehet. A képi zene, illetve zenei kép kurzusokat Tóth Benedek, a Componensemble együttes tagja vezeti. A hang térbeliségét a tanulók videón rögzítik. Tovább fejlesztik szinesztéziás képességüket, érzékelési és kifejezési bázisukat. A főiskolások között mennyire népszerű ez az új szak?
Peternák Miklós: Sokukat nem érdekli, inkább a hagyományos kifejezési formákat tanulják. Ez nem baj, mert ez az alap, és mi nem zárkózunk el semmi, még a hagyományos elől sem, egy kezemen meg tudom számolni, kik azok, akik hajlandók szélesebb horizonton gondolkodni, akiket érdekel a film és a festészet egymásba olvadása.
–A művész-tanárnak mi a személyes ambíciója?
Sugár János: Nincsen. Az ember személyisége könnyen túldimenzionálódhat. Nem hiszem, hogy mi ketten missziót teljesítünk, és szerepünk elengedhetetlenül fontos. Sok jó művész nem is járt főiskolára. Elég, ha egy diák véletlenül vagy unalomból beül egy óránkra, s ott hall egy mondatot, amely évekkel később eszébe jut majd, és elindítja valami felé.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1992/12 37-38. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=614 |
