Schreiber László
Egy távoli, egzotikus országban készült filmnek megvan az az előnye, hogy távoli és egzotikus országban készült. Ezért Budapesten, Prágában vagy Bécsben jóval több néző vált jegyet rá, mint például egy bolgár filmre. Azonban ez olyan előny, amely tüstént hátránnyá változik, amikor a film peregni kezd, ugyanis a nézők többsége óhatatlanul mint valami ismeretterjesztő filmet kezdi nézni. Ez azt is jelenti, hogy a befogadás szokott mechanizmusa bonyolódik: nem az lesz az első pozitív fordulat, amikor elfeledkezünk arról, hogy játékfilmet nézünk, hanem az, amikor ráébredünk.
A tej színe című indiai film rendezője a meglehetősen feszes cselekmény révén hamar eléri, hogy a díszletet díszletnek lássuk, a kelléket kelléknek, és ne többnek. Nincs könnyű dolga, mert egy tejszövetkezet megszervezése egy elmaradott kisfaluban sehol a világon nem tartozik a legizgalmasabb témák közé. Természetesen a film értékét ezúttal sem az határozza meg, hogy „miről szól”, hanem az, hogy mit és hogyan „mond”, de Shyam Benegal filmjére olyan súlyosan nehezedik a téma, hogy szinte minden más elemet kizár. Ettől aztán a film egyébként jól vezetett cselekményének történései is kilúgozódnak, hitelüket vesztik.
A rendező erejét meghaladó horderejű társadalmi kérdések „megoldására” vállalkozik, és eközben sorra szalasztja el a filmben rejlő alkotói lehetőségeket.
A kasztok kötöttségei, a szegénység és mindenfajta feltétel teljes hiánya végül kudarcra ítéli a parasztok összefogását, és a hetekig velük élő városi szervezők is hazatérnek. A rendező mintha pótolni akarná eddigi mulasztásait, néhány valóban jó képsorral érzékeltetni képes egy életjelenséget: egy-egy vége szakadt nagy vállalkozás után, akár jó volt az, akár rossz, megfoghatatlan űr marad.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1985/05 52-53. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6130 |
