Boros József
A grúz filmművészet jelentős alakjának, a jövőre hatvan esztendős Rezo Csheidzének ifjonti hévvel, a „fájdalom kiéneklésének” alig fékezett indulatával készült filmje A föld fia. E hevület tartalmi és formai tekintetben is ellentmondásos következményekkel jár: a mű határozott kritikai mondandója körvonalazatlan általánosságokkal keveredik, a jó néhány szép filmes metafora pedig publicisztikus közhelyek tömegébe vész.
Csheidze eposzi méretű s eposzi módon építkező filmjének alaptétele az, hogyan kapcsolódik szükségszerűen egymásba a szovjetrendszer tökéletesítése, reformja a grúz nemzeti hagyományok életben tartásával, mennyire elképzelhetetlen egyik a másik nélkül. A főhős, Georgij Toreli, az újonnan kinevezett párttitkár szülőföldtől elszakadt – a „modern” nagyvárosba került – családokkal, elhanyagolt és kipusztult ősi szőlőskertjeiket sirató öregekkel, talajukat vesztett fiatalokkal találkozik egyfelől – munkájukat szenvtelenül és trehányul végző, kiskirálykodó funkcionáriusokkal másfelől. Közöttük őrlődik s vívja meg harcát egy otthonosabb világ reményében. E figura korántsem mentes a „fent” nyilvánvalóan igazolást és támaszt lelő pozitív hős külsőséges vonásaitól. Az események játéktere fölötti magas fórumokon működő objektív igazság dramaturgiailag már eleve eldönti a „játszmát”, Georgij Torelire a belső vívódás és a személyes példamutatás érzelmi viharai maradnak.
E szenvedélyes és rokonszenves film kétségtelen erénye azonban, hogy a jobb élethez és a szeretett földhöz egyszerre ragaszkodó parasztemberek világát A katona apja című, egykori Csheidze-remekléshez méltó ihletettséggel ábrázolja.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1985/05 50-51. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6125 |
