Bérczes László
„Három nap múlva negyven éves leszel!” Mindenki ezt hajtogatja Szerjózsának, és ő is állandóan ezt motyogja maga elé. „Igazán benőhetne már a fejed lágya” – szól az egyik, „legalább a terveidet mondd el” – bíztatja a másik. „Mondj egy tósztot” – kérik hiábavalóan a születésnapján. Ennek a negyvenéves „fiatalnak” nincs szava. Ha mégis szól, akkor hazudik, kitalál valamit, álmodozik. Arról álmodik, hogy repül. Repül, és beleolvad a természetbe, azonossá válik önmagával és a világgal.
Szerjózsa születésnapi piknikje az erdőben: a kompánia serény pánikban toporog majd a parton, az ünnepelt pedig mint ázott Platonov didereg egy fa mögött. És most már be kell vallania, amit eddig is nagyon jól tudott: nem fog repülni, nem fog vele történni semmi. Legfeljebb az, ami eddig. Gyöngyöző homlokkal ébred, a távoli állomás éjszakai hangjait hallgatva virraszt a hideg konyhában, másnaposan bóbiskol a tervezőasztal fölött, dühödten otthagyja családját, aztán visszakéredzkedik, nőket szólít le, majd szó nélkül meglép, rozsdás, néma telefonfülkékben ácsorog... A születésnap után is „minden úgy lesz, mint régen”.
A rendező, Roman Balajan irodalmi ihletettsége nyilvánvaló. Előző filmje (Magányos farkas) Turgenyev elbeszéléséből készült. A Lebegés ugyan ma játszódik, farmernadrágokat és Moszkvicsokat, kazettás magnókat és panellakásokat látunk, de az emberek Csehovot idézik: terveznek, álmodoznak, és a válasz reménye nélkül mondják reménytelen monológjaikat. Oleg Jankovszkij, a főszereplő örökös kamaszkorba zárt negyvenest alakít. Tehetséges ember, feszíti az energia, de belső tartás, külső kapaszkodók és társak nélkül nem tud a saját lábára állni. Így lesz belőle „nehéz ember”, aki állandó kiszakadási, „repülési” kísérleteivel folyton sebeket ejt és kap. Így lesz belőle szánalmas bohóc, komolytalan figura is, akinek minden tette érvényteleníti az előzőt és a következőt. Oleg Tabakov alakítja az atyai jó barátot. Mint ottfelejtett, nagyra nőtt törpe ücsörög egy gyerekhintában és fáradtan, kiégetten bámulja barátja vergődését. Elkeseredett konyhai vodkázásuk a film legszebb pillanatai közé tartozik (talán azért is, mert „eredetiben” énekelnek, és nem kell a méltatlanul igénytelen szinkronra hagyatkoznunk). Ljudmilla Gurcsenkót az öregedő szépasszony szerepében látjuk. Alkalmi ismerősei, pocakosodó csodálói közt végtelenül egyedül van, de magányát méltósággal viseli.
Tébláboló hősünk egy filmforgatásra is betéved. A filmrendezőt Nyikita Mihalkov alakítja. Balajan tiszteletadása és vallomása ez. Filmje ugyanazt az embermeleg orosz európaiságot idézi, amit Mihalkovtól megismertünk. Csendes magyarországi fogadtatása is rá emlékeztet. Észre sem vettük: filmrendező született.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1985/05 50. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6124 |
