A szerkesztőség
A Balázs Béla Stúdió volt már filmművészetünk avantgarde-ja, kísérleti laboratóriuma, gyanús hátsó-udvara, pezsgő reformklubja. Ma talán mindez egyszerre. Ezért is tűnik úgy, hogy régi súlyát elvesztette, holott csak régi szerepe, főképpen pedig e szerep egyfélesége szűnt meg. Ma nemigen találnánk meg azt az egyetlen vagy meghatározó irányzatot, szerzői csoportosulást, amely szellemileg a születő „új” jótékony igájába fogja a Stúdiót. Megszűnt az a társadalmi problematika, felbomlóban az a szellemi tartás, amely a Stúdió pozícióját – természetesen sohasem belső küzdelmek nélkül – korábban egységessé és egyértelműen felismerhetővé tette. Természetesen ma is beszélhetünk egymás mellett élő irányzatokról, formanyelvi vagy társadalomkritikai törekvésekről, ám ezen a szinten már alig tudunk bármi érvényeset állítani a BBS legújabb terméséről. A mai BBS ugyanis nem annyira irányzatokban, mint inkább egyéni utakban, egyéni művekben „tagolódik”. Ebben rejlik ereje és ebben gyengesége is.
Ez a változás tükröződik alábbi összeállításunkon is. Az egyes mű ugyanis sohasem példázat. Ha jó, akkor mindig megilleti az önálló elemzés méltósága. A BBS újabb termésében azonban még a rossz művek is csak önállóan, önmagukban értelmezhetők, egészen elmosódott, egymásba hatoló irányzatok távoli hátterén. A művek számára ez talán szerencse: makacsul ragaszkodnak önállóságukhoz, nem engedik, hogy általános gondolatmenetek fonalára fűzzék fel őket tanulságosan, csillogó csecsebecsék gyanánt. Ám a műelemző számára ez új veszélyforrást is jelent. Aki a művet – más választása nem lévén – csak önmagában, csak önmagára vonatkoztatva elemzi, aki mintegy belebújik a mű „bőrébe”, csaknem a mű szolipszistájává válik, az esetleg minden ízében tökéletes remekműként igazolhatja azt, amit a másik műelemző – aki a „közös nyelvet” keresi, és kívülről méri fel a művet – fércműként és csődként jellemez, amint azt összeállításunkban az Ex-kódex kétféle értékelése példázza.
A változást, sőt váltást, mely a BBS-ben lejátszódott, és az irányzat helyére az alkotó személyiséget, a mű-vonulatok helyére az egyes művet helyezte, műfajilag is érzékeltetni kívántuk azzal, hogy az átfogó – s nem véletlenül: ugyancsak műről-műre haladó – elemzés után, három alkotást – rangsorolás nélkül – önálló tanulmányok fókuszába helyeztünk. De nemcsak a műveket, hanem a körülöttük zajló vitákat, sőt szenvedélyeket is megpróbáltuk kissé beemelni a mai magyar film világába. Mert a BBS-filmek és e viták hátterén a mai magyar film egészéről is más képet nyerünk, már pusztán azáltal, hogy a nem mindig felemelő jelenből kitekinthetünk kissé. Hiszen a jövő évtized magyar filmje – ahogy már évtizedek óta történik – jórészt éppen a BBS-ben készülő filmekben mutatja meg először – még elmosódott – arcvonásait. A kérdés talán anakronisztikus, mégis meg-megfogalmazódik bennünk: vajon a 80-as és 90-es évek magyar filmművészete ugyanúgy ráismer-e átszellemült kamaszkori arcára a mai BBS-filmekben, mint egykor, a 60-as és 70-es éveké ismert rá a korabeli BBS alkotásokban?
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1985/05 03. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6111 |
