Bihari Ágnes
Újból összeáll Szomjas György csapata. Grunwalsky Ferenc, Vayer Tamás, Szőke András gengszterfilmet készít elő. Nehézfiúk, kurvák, kisstílű ügyeskedők után valódi magyar nagyvadakról szól majd a Mindenáron.
– Az ember mozilátogatóként régóta vonzódik a bűnhöz. Egy jól megcsinált gengszterfilm vagy maffiatörténet szinte mindig siker. Láthatóan Önt is vonzza ez a téma.
– Engem nem vonz a bűn. Legfeljebb a törvényenkívüliség. Talán mert a rockban nőttem fel, amely bizonyos értelemben arról szól, hogy kívül is meg belül is vagy a törvényen. Inside and outside of the law- így mondják a westernfilmekben, és a jó westernek mindig arról mesélnek, hogy csak egy lépésen múlik, belül vagy kívül van-e valaki. Sajnos ilyen szempontból egyre cinikusabb filmek keletkeznek.
– Mire gondol?
– Mostanában láttam a Tiszta románc című filmet. Az alaphelyzet végül is klasszikus modell: van egy fiatal, jószándékú pár, akikkel azonosulok, mert szeretik egymást, és akik belekeverednek valami balhéba, pár embert megölnek, Bonnie and Clyde-szituáció, ez még rendben is volna. Na de hogy ezt azzal lehet befejezni, hogy lelépnek a lopott pénzzel Mexikóba és boldogan sétáltatják a kisgyereküket a tengerparton – ez azért eléggé immorális gesztus. Ez annak idején a Szökésben (Sam Peckinpah, 1972) még úgy volt, hogy látjuk Steve McQueent és Ali McGraw-t, amint a napnyugtában elhajtanak, majd megjelenik egy felirat, hogy két héttel később elkapták őket Mexikóban. Itt nincs ilyesmi. Nyaralnak a beach-en és élvezik a lopott pénzt.
– Szóval morális kötelességének érzi, hogy a filmjeiben a rosszak elnyerjék méltó büntetésüket?
– A dolgokat a helyükre kell tenni. A gyilkosság az gyilkosság és a rablás az rablás. Az olyan mozikat, mint például a Született gyilkosok, szemét és cinikus filmeknek tartom.
– Miért?
– Mert az ember nem születik gyilkosnak. Ez a film azt mutatja, hogy a hollywoodi ipar, amely egyébként átlépett minden morális gáton, semmi mással nem törődik, mint a hihetetlen agresszió és akciók révén túlcsorduló hatáskeltéssel. Ezt szolgálja minden: kép, hang, sztori. A filmből végül is óriási show-műsor lesz. Hollywoodban ritkán jut eszébe valakinek a valóságból kiindulni. Persze száz hülye és rossz film mellett akad szellemes, látványos vagy más módon szórakoztató is – lásd Ponyvaregény –, de a legtöbben meg sem próbálják áthágni a műfaj szabályait. Mint a burleszknél. Ott bukdácsolnak, hasra esnek, fenékbe rúgják egymást – ezekben meg pörög a film, száz akció, száz halott, és fröcsköl a vér.
Nemrég a Titanic fesztiválon megnéztem a Kray-fivérek című filmet, amely egy híres londoni gengsztertestvérpárról szól. Nagyon jó film lehetett volna, ha azt a valóságos hátteret, amelyben ezek a gengszterek éltek, megmutatja. Hiába voltak korhűek a ruhák és a bútorok, egyáltalán nem lehetett megtudni, miért haragszanak egymásra, miért ölnek, mire megy ki a játék. Egy jó fılmben nemcsak a sztorinak kell izgalmasnak lennie, hanem arról is beszélnie kell, ami bennünket körülvesz. Erre egyébként most tehetek egy kísérletet, mert készülő filmem igazi bestseller-sztori, hősei Dohászi és Bene, a Skálás-gyilkosok néven elhíresült többszörös rablógyilkos-páros.
– Ami a törvényenkívüliséget illeti, hősei eléggé kívülre kerültek. Azokból a filmekből, amiket idáig csinált, érződött, hogy még ha nem szereti is, de megérti a hőseit. Itt, ahol ártatlan áldozatok vannak, ez nyilván nehezebb...
– Engem az élet elbűvöl. Őket is megpróbálom nagy toleranciával és beleérzéssel kezelni. Nyilván nagyon oda kell figyelni majd az irányokra, mert a világért sem akarnám őket hősként ábrázolni, viszont éppen attól lesznek érdekesek a filmben – és ezt óvatosan mondom –, hogy a kis stikliktől szinte folyamatos az átmenet a gyilkosságig. Nincs éles határ. Az emberekben a morális gátlások annyira eltűntek, hogy nem veszik észre, meddig lehet elmenni.
– Újságcikkből kiindulva, anyaggyűjtésre támaszkodva, talált történetekből szokott dolgozni.
– Ezt a történetet gyakorlatilag készen kaptam. Tábori Zoltán Nagyvadak címmel feldolgozta már a sztorit, regénye a könyvhéten jelent meg. Tábori, aki régebben megfordult abban a Kőbánya Stúdióban, ahol én még most is tevékenykedem, a kéziratot elküldte nekem. Több évig dolgozott rajta, ismeri a teljes periratot, a helyszíneket, és az akciókat, felkereste a fickókat is a börtönben és beszélt az összes hozzátartozóval, szóval alapos környezettanulmányt végzett és óriási tényanyaggal rendelkezik. Megkérdezte, hogy lenne-e kedvem filmet készíteni belőle.
– És mitől kapott kedvet?
– Láttam, hogy nagyon gazdag anyag van a kezünkben: gyakorlatilag bármilyen ponton rákérdezhetek bármire, Tábori Zoltán azt a regényben megírtakon túlmenő részletességgel ismeri. Engem tulajdonképpen az fogott meg, hogy ezek az emberek hogyan, milyen környezetben éltek, miközben időről-időre rabolni jártak és szervezték a nagy támadást. Nagyon furcsán illeszkedik bele az ő bűnözői életmódjuk a teljesen hétköznapi, konszolidált polgári-kispolgári-vállalkozói életmódba – lakótelep, élettársak, közösen nevelt gyerekek, köztük versenysportoló tinédzserek, társasélet a vállalkozó haverokkal... Tanulságos, hogy a közvetlen környezetük teljesen elfogadta, amit csinálnak: ha nem tudták is biztosan, mivel foglalkoznak, az azért világos volt, miféle pénz az, amire szert tesznek. Egyébként ez a magyar kriminalisztika hírhedett esete volt: számos rablást és betörést hajtottak végre, megöltek négy embert és több éven keresztül nem tudták elfogni őket.
– Mitől különleges ez a gengszterpáros?
– Két tehetséges, intelligens ember, akik valami miatt a polgári életben nem tudták kifutni a formájukat, viszont a bűnözők között királyok lettek. Mindketten ültek már a közös balhék előtt is, és aki intelligens, az toronymagasan áll azok fölött a piti bűnözők és marginális alakok fölött, akik a börtönök lakóinak többségét alkotják. Számomra nagyon érthető, hogy a szabad életben is meg akartak felelni ennek a státusnak, de máshogy nem tudták elérni. A gyilkosságok kilencvenkilenc százalékát egyszerű, kevéssé iskolázott emberek követik el, amit meg nem, az többnyire felderítetlen marad. Fél-értelmiségiek megszervezetten, felkészülve, gengszter módszerekkel – ez gyakorlatilag a kilencvenes évek elejének találmánya. Donászi és Bene bűnöző karrierje időben párhuzamosan fut a rendszerváltási processzussal és sok olyan dologgal összefügg, ami ezeknek az éveknek a sajátossága, a bűnözés eszkalációjával, a rendőrség meggyengülésével, a pénzkísérés kezdeti amatőrizmusával.
– Az átmeneti időszak átmeneti bűnözése?
– Bizonyos fokig igen. De azt hiszem, az nem átmeneti, hogy intelligens emberek is elszánt és átgondolt bűnözésre adják a fejüket. Úgyhogy nem két istentől elrugaszkodott gazember szörnyű tetteiről van szó, amikhez nekünk semmi közünk. A Mindenáron című új filmemben azt akarom megmutatni, hogy az ő tetteik milyen mélyen ágyazódnak be abba a hétköznapi és teljesen immorális közegbe, amelyben élünk. A forgatókönyvben a valóságos történetre építek, de lesz benne egy csomó fiktív elem is.
– Bár az irodalmi forgatókönyvet már elfogadták, pénz híján elhúzódhat a forgatás megkezdése. Hogyan őrzi magában elevenen a történetet?
– A forgatókönyv sosincs száz százalékig kész. Állandó, réteges építkezés folyik a megírt és improvizált dialógusokon és az utószinkron alatt beleírt szövegeken át a ritmikájában, hosszában sokat változó, végleges jelenetek soráig. Mindig a közös munka közben jönnek meg a gondolataim, és nem otthon, a ceruzámat rágva találok ki olyasmit, amihez aztán körömszakadtáig ragaszkodnék.
– A szereplők megvannak már?
– Régi színészeim fognak játszani benne, és mert szeretem keverni a profikat az amatőrökkel, jónéhány kisebb szerepet ismeretlen arcok kapnak majd. Ilyenkor, amikor megtörtént esetet dolgozunk fel, még inkább törekszünk arra, hogy a megvalósításban semmiképpen ne legyünk naturalisztikusak vagy dokumentaristák, mert csak így fog jól működni a dolog.
– Filmjeit hogyan fogadják a magyar és hogyan a külföldi mozikban?
–A filmjeim itthon elég jól mennek, a Roncsfilmet három és fél évig játszották a Metró moziban, ami elég jó eredmény. Külföldi fesztivál-tapasztalatom viszont inkább az, hogy a nyersesség az nem nagyon megy. Ma nagyon hipokrita nyugaton a világ és a film világa is az – a legdurvább dolgot is befogadják, de csak akkor, ha nincs igazán köze a valósághoz.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1996/12 34-35. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=61 |
| előző 1 következő |   | új komment |
| Repulogep Szerelo | #1 dátum: 2013-08-21 09:23 | Válasz |
| "Ez annak idején a Szökésben (Sam Peckinpah, 1972) még úgy volt, hogy látjuk Steve McQueent és Ali McGraw-t, amint a napnyugtában elhajtanak, majd megjelenik egy felirat, hogy két héttel később elkapták őket Mexikóban."
Szomjas György téved, nincs felirat: http://www.youtube.com/watch?v=zjydZbfUKXc | ||
