Koltai Ágnes
Lehet, hogy az amerikai középosztályt a filmművészet számára Steven Spielberg, Georges Lucas és Francis Coppola fedezte fel – mint azt Michael Pye és Linda Myles állítja Mozi-fenegyerekek című könyvében –, de a kertvárosi otthonok hétköznapjait Robert Redford ábrázolta leghívebben. Redford, a producerek kedvence, a kellemes és intelligens amerikai színész megtestesítője, Gary Cooper, Tyrone Power méltó utódja, rendezői babérokra tört. Judith Guest regényéből megrendezte az „amerikai Szabó családot”. Redford a kertvárosi Amerika krónikása, kamerája beköltözött egy átlagos üzletember átlagos házába, és kínos részletességgel örökítette meg a látszólag békés, ideális család felbomlását.
Már a film címe, Ordinary People (Hétköznapi emberek) is árulkodó, szándékosan szürke és jellegtelen, mint hősei, az üzletember apa, a korrekt háziasszony anya és kamaszodó fiuk. Mi történik egy tisztességes, reggeltől-estig keményen dolgozó amerikai polgár otthonában? A szertartásos étkezések kongó ürességét a szokvány partik, a születésnapok, a családi ünnepek és a gyerek iskolai sikerei sem enyhítik. Indulatos, feszült a légkör, a nyugalom erőltetett, a reklámmosoly hamar lelohad az arcokról. A látszat néha csal. Igen, Redford filmje erről a szörnyű féligazságról szól, mégis négy Oscar-díjat kapott: a legjobb rendezését, a legjobb filmét, a legjobb férfi epizódalakításét (Timothy Hutton) és Alvin Sargent, a forgatókönyvíró a legjobb adaptációét. Meghökkentő és kihívó ez az Oscar-özön, óhatatlanul is a film titkát kutatjuk.
Az Átlagemberek 1981-ben a legtöbb Oscart nyerte, akkor, amikor a legjobb külföldi filmnek járó díjat egy szintén epikus, és hangsúlyozottan hétköznapi alkotás, a Moszkva nem hisz a könnyeknek kapta. Redford filmje diadalra vitte azt az újromantikát, amit a Love Story indított el, s aminek az amerikai Filmakadémián a Kramer kontra Kramer csinált helyet. Az Átlagemberek igazi nyeresége egyébként nem a kamasz fiút alakító Timothy Hutton, s még csak nem is Elizabeth McGovern, a csitri iskoláslány szerepében (arcán ott ragyog már az az édes romlottság, ami a Ragtime Evelyn Nesbitjét oly különössé teszi), hanem Donald Sutherland. Még a feledésre méltó hétköznapi emberből is élő figurát formált.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1985/08 45. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6048 |
