Ardai Zoltán
A tiszta mérgekkel-gyógymérgekkel ható társadalmi szatíra művelésének Kelet-Európában olyan erős irodalmi-színházi tradíciói vannak – sőt, Forman, Němec, Chytilová, illetve a jugoszláv Makavejev révén már újabb keletű, filmes tradíciói is –, hogy nehéz megbékélni a kabaréízű álszatírák e táji megrangosodásával és vaskos fölényével. Ez az oka annak, hogy senkinek sem lehet tiszta szívvel ajánlani ezt a „fonákságokat kipellengérező” komédiát sem, pedig jó tempójú film: a tv-képernyőn, ahol a formai közönségességhez hozzászoktunk, bizonyára még szórakoztatónak is találnánk. Ódon névházassági meséjét (a kényszerűen férjhez menő lány s az őt pénzért elvenni hajlandó, rovott múltú fiú lassacskán egymásba szeretnek) szívesen követnénk végig – új arcok: ez elég ehhez –, de a szatirizálás mint máz a tévében is zavarna.
A névházasság színtere egy lengyel kisváros, melynek tanácselnöknője Varsóba küldi megalázkodó férjét: hozzon vőlegényt teherbeesett lányuknak, mielőtt még szó érhetné a ház elejét. (A házhoz kis magán-virágkertészet és kacsatelep is tartozik.) A kisváros egész vezető gárdája élősdiek gyülekezete. Fő tevékenységük: adják a kedves bohócot, mégpedig a mozinézők mulattatására. Az elnök asszonyt játszó színésznő ugyanis, akárcsak az ő szeretőjét játszó színész, nem egyszerűen parodizál (már ez is „sok”), hanem önparodizáló figurát alakít, aki mintha azon erőlködne, hogy bebizonyítsa: neki is megvan ám a „diszkrét bája”, nemcsak másnak. Igen, a dolgok sötét oldalának is meg kell ám látni a napsugaras oldalát! Mindenesetre az itt látható, sült kacsákban bővelkedő, nyilvános esküvőn végül mindenki jól jár: eszik-iszik, párra talál.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1985/09 47. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6027 |
