Magyar Judit
Bizony az. A javából. Legalábbis: minden másképpen történik, mint ahogy egy jó amerikai krimiben megszoktuk, meg ahogyan egy híres pop-énekesnőtől (Pia Zadora) és egy nevezetes „felügyelőtől” (Telly Savalas) várhatnánk. A nyugtalanító nyüzsgés, lenyűgöző szerelem, halálűző vitustánc helyébe – unalom tolakszik. Olykor rosszízű, mondvacsinált pánik.
Két helyszínen játszódik: egy női börtönben és egy szállodában. A szereplők futkosnak ide-oda, szerencsejátékot játszanak, és tele szájjal beszélnek, vigyorognak bele a kamerába. A film közepe tájékán gyanakodni kezdünk, hogy talán ez mégsem krimi, hanem valami szatíra, ám kiderül, mégsem szatíra ez, hanem jellegtelen, szagtalan, hamisított változata a bűnügyi históriáknak. Talán nem volt pénze a rendező Matt Cimbernek, talán egy kis reklámot akartak csapni az énekesnőnek – nem tudni. Tény: ha valami nem szól semmiről, azt semmilyen nevekkel nem lehet eladni.
Ráadásul: a filmen átvonul valami hamis pátosszal kevert gusztustalanság, valami olvatag kilátástalanság. Ahogyan ez az aprócska nő, Pia Zadora affektálva vonul és a szupersztárt játssza... Ahogyan rendezett arcú és ruhájú testőre a becsületesség és a bátorság álarcát magára öltve, a szerelmet vadássza... Ahogyan a kövér, kopaszodó Telly Savalas magának és másoknak megmagyarázza, miért becstelen ő (a rendőri fizetésből nem lehet megélni)...
Egy kis börtöneiét csöppnyi szadizmussal, egy kis kádjelenet némi pikantériával, egy kis tanulság tudatlansággal. Ám a nézők többsége az izgalmat fogja az Átverésben keresni.
Keresheti.
A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
offline: Filmvilág folyóirat 1985/10 53. old. | |
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6006 |