Láttuk még

A tűz háborúja

Tóth Péter Pál

Egy falka szőrös, koszos állat szuszog az odúban. Oda-kinn egyikük őrt guggol, röptében mar el valami szárnyas férget és vígan ropogtatja agyarai között. Hirtelen idegen élőlények szagát érzi. Aztán mégis elhessenti rosszsejtelmét, hiszen minden olyan csöndes, itt is már a reggel, ébredezik a többi görnyedt idétlenség benn a barlangban, lehet vidáman rikoltozni, s meghágni valamelyik nőstényt a pataknál.

Ha valaki azt gondolná, hogy természetfilmről írok, téved. Merthogy a lajhár-szerű őr a tüzet, a Tüzet vigyázza, s valójában nem lajhár vagy csimpánz, hanem: ember – 800 évezred előtt. Ember, Jean-Jacques Annaud, nem is egészen jelentéktelen francia rendező hiper-darwinista szellemben filmmé mesterkedett álmodern mítoszában.

Van itt kérem, minden. Tudósok garmada, akik mesterséges ősnyelvet kreáltak, amin elképzelésük szerint (no és persze a szigorúan tudományos adatok alapján) a homo sapiens annak idején nyögdécselt. Aztán ott a lelkes alkotócsapat, kellékestől színészig. Ők mindent megtettek azért, hogy minden a lehető legeredetibb legyen. Állítólag együtt éltek hónapokig a vadonban, hogy megfelelőképp belehelyezkedhessenek az ősember gondolkodásmódjába.

Enyhe kételkedéssel szemlélhetjük az eredményt. A tüzet őrző görnyeteg homo páciens orra ugyanis nem csalt. Hősünk alig kászálódik le szíve hölgyéről, máris egy gálád ellenfalka tör békés csimpanzoidjainkra, s kergeti el őket bőséges vérfürdő után az Odú s a Tűz mellől. Ettől fogva az Isten se menti meg a történetet attól (6 aztán végképp nem), hogy az a mechanikus materializmus kissé sekély és iszapos medrecskéjében csurdogáljon. Az álmélkodó néző figyelemmel követheti három falka-tag vándorlását az éltető Tűz felé. Három proto-muskétás Homérosztól, Swift-től, Dumas-tól, Vernétől, no és persze Steven Spielbergtől nekibátorodó kalandjait.

Gyanítom, hogy a „hitelesség” megteremtésére irányuló külsőséges igyekezet merő szemfényvesztés. Azon, hogy a látottakból mennyi a „tudomány”, vitatkozni sem érdemes. Dramaturgiája egyértelműen leleplezi, hogy igazi rokonságot valójában a Csillagok háborújával meg az E. T.-vel tart Annaud filmje. Ha hozzávesszük a zeneszerző álklasszikus szépelgését, a befejező kép negédes optimizmusát (a várandós nőstény szőrös homlokú lovagja karjaiban ábrándos szemekkel figyeli a Holdat, míg szíve alatt ott érik szépséges jelenünk stb.), bízvást megállapíthatjuk, hogy giccs ez bizony, még csak nem is a javából.

Nem e recenzió feladata azt boncolgatni, vajon mi az oka, hogy az efféle butaságok expressz-tempóban megérkeznek a honi mozikba, míg valóban kitűnő (és közérdeklődésre bizonnyal számot tartó) filmekre néha évtizedekig kell várni.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1985/12 54. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5962

Cikk értékelése:

szavazat: 1128 átlag: 5.42

előző 1 következő

új komment

Ferra	#5 dátum: 2007-08-10 20:54	Válasz
Szóval a Tóth Péter Pál "85-ben nem volt szellemi teljesítőképességének a csúcsán. Ha ebból a filmből csak a kritikájában leírtak jutottak el a tudatáig, akkor nagyon sivár kritikussal állunk szemben. A fanyar humorból semmit sem értett meg. Nem tud elvonatkoztatni a 80-as évek jelenétől. A "Darvinizmus"-ról fogalma nincsen. Ja ! - és nem természetbarát. Barátom, Péter Pál, ez a film egy igen jó, elgondolkoztató, néhol kiemelkedően életszerű, még húsz év után sen felejthető, igazi műalkotás. Kritikával csak a te írásodat lehet illetni, sanyarúságod miatt. Ferra

Doktorné	#4 dátum: 2006-11-02 10:16	Válasz
Elég régi már a kommentárod. sikerült időközben megszerezni a filmet, mert én is nagyon szeretném. kérlek irj a doktorne@hajdu.birosg.hu cimre ha tudsz valamit ezzel kapcsoaltban. köszönöm
Előzmény: FSzilvia #3