Székely Gabriella
Ezerkilencszáznyolcvannégyben Nemeskürty István, az akkor megalakult Magyar Filmintézet vezetője álmodott arról, hogy lesz egyszer olyan filmtára az intézetnek, melyben a teljes magyar mozgóképkutúra fellelhető és hozzáférhető: játék- és dokumentumfilmek, tévéhíradók, tévéjátékok, főiskolás vizsgafilmek kópiái, kazettái – akár az Országos Széchényi Könyvtárban a Magyarországon megjelent könyvek „köteles példányai”. Nyolc év után, úgy látszik, lesz ilyen filmtár – az Országos Széchényi Könyvtárban, természetesen nem költségvetési pénzből. Született egy alapítvány, a Magyar Mozgóképkincs Megismeréséért. Az alapítók a Magyar Filmintézet, a Magyar Televízió, a maguk mozgóképkincseivel, az Országos Széchényi Könyvtár, amely otthont nyújt az archívumnak, és a mecénás, a Magyar Külkereskedelmi Bank, évi tízmillió forint hozzájárulásával. Az alapítvány megszervezője, igazgatója Hanák Gábor, aki a Budapest Filmstúdió vezetését cserélte fel a mozgóképkincs megmentésével, megismertetésével.
– Az alapítvány ötlete nem a Magyar Filmintézet vagy a Televízió ellenében született. A Magyar Külkereskedelmi Bank azért bennünket segít ilyen nagyvonalúan, mert nálunk látta legbiztosabban megvalósulni ezt a tervet. Az eredeti film-, illetve kazettaállományból először alapmásolatot, master kazettát készítettünk, ebből kutatókópiákat másolunk VHS kazettákon, melyeket „köteles példányként” őrzünk. A master kazettákat visszaadjuk az Intézetnek és a Televíziónak. A szerzői jogok nem csorbulhatnak, hiszen ha valakinek kutatás céljából, például, az 1950-es év negyedik heti filmhíradójára van szüksége, csak a Filmintézetben másoltathatja át magának. Elkerüli azonban a vágóasztali munka nehézségeit, egy VHS kazettán több hónapnyi anyagot tekinthet meg. Ez a másolási lehetőség még üzletet is hozhat akár az Intézetnek, akár a Televíziónak.
A Magyar Filmintézetben az ötvenes évek vége óta gyűjtenek rendszeresen, de találhatók filmek a század első éveiből is. Több mint ezer játékfilmet, 3500 magyar heti híradót, 1500 egyéb híradót és 1100 dokumentumfilmet őriznek. A Televízió archívumában megbocsáthatatlan bűnöket követtek el az elmúlt évtizedek tévés vezetői. 1964-ben gyakorlatilag kidobtak szinte minden addigi anyagot, és „takarékoskodás” címszóval, azért hogy a kazettákat újra használhassák, azóta is, egészen a nyolcvanas évek végéig selejteztek.
Archiválásunk üteme természetesen függ a Filmintézet restaurálási munkájának ritmusától. Szeretnénk 1993-ban 1000 órányi master kazettát készíteni az ő anyagaikból, a tévés munkákból 1000-1200 órányi képet nyújtunk át a Széchényi Könyvtár Különgyűjteményi Főosztályához, a kutatószolgálathoz. Felajánljuk a filmgyártó stúdióknak: elkészítjük és tároljuk kurrens filmjeik professzionalista másolatait. Szeretnénk egybegyűjteni az elmúlt négy-öt év dokumentum- és játékfilmjeit, melynek a tulajdonjoga, ugye, a stúdióké. Ennek fejében a stúdiók hozzájárulnak, hogy ezekből a filmekből azonosító emblémás, time-coderes kutatókazettákat készíthessünk, mely szabadon hozzáférhető bárki számára a Különgyűjteményi Kutatóban. Némi aprópénzért vállalunk VHS kazettamásolást is, hogy a rendező fesztiválokra magával vihesse filmjét, akár idegen nyelvű feliratozással.
– Hogyan kezdte a válogatást, például a tévé archívumában, amelyben akármilyen hiányos, még egy-két év termése is szinte követhetetlenül nagy?
– Elsősorban kordokumentum értékű anyagokat gyűjtöttünk.
– Ilyen például az 1963-as, 64-es szilveszteri műsor vagy az 1964-es KISZ-kongresszusról, a hetvenéves Hruscsovról, vagy a 62-es Ki mit tud-ról tudósító filmek?
–Pontosan. A teljes gyűjtemény az elkövetkező öt évben készül el.
– Régi tévéhíradót nem látok az archiválandó műsorok listáján. Miért?
– A régi tévéhíradókat nem rögzítették, élőadásban közvetítették. De amit rögzítettek, azt sem archiválták rendszeresen. 1963-68-ig technikus voltam a tévében, majd az egyetem után is ott dolgoztam, sok mindent tapasztaltam. Gondolja meg, nincsen meg egyetlen Tudósklub adásfelvétele sem! A tévé archívumához csak a celluloidra fotografált műsorok tartoznak, a videófelvételek tárháza megközelíthetetlen. Félek, hogy a közelmúlt eseményeinek krónikái is veszélybe kerülnek. Nagyon sajnálom azokat a szakembereket, akik olyan szellemben nevelkedtek, hogy nem tanulták meg: a dokumentum érték, mely az évek során egyre nő. Nekem szerencsém van, az én tanítómestereim arra oktattak, hogy tiszteljem a történelmet, a távoli és közeli múltat, és annak írott-képes lenyomatait. Talán ezért is lettem mániákus antikvárius.
– A mániákus antikvárius már régen gyűjti, pontosabban készíti is az úgynevezett történeti interjúkat....
–Tévés szerkesztő koromban kezdtem a portréfilmekkel, Bibó Istvánról, Fábián Dánielről, Majlát Jolánról, Erdei Sándorról, Ortutay Gyuláról, Boldizsár Ivánról, Illyés Gyuláról, Fazekas Györgyről, Donáth Ferencről, Jócsik Lajosról. A filmek eredeti, vágatlan kópiáját sikerült kimentenem a tévé süllyesztőjéből, egykori televíziós barátaim segítségével. Aztán 1985-ben a Magyarságkutató Csoport keretében megszületett a Történeti Interjúk Videótára, Ránki György és Klaniczay Tibor támogatásával. Ma már a könyvtár önálló egységeként működik, Kosáry Domokos, Juhász Gyula irányításával. Munkánkat kezdetektől fogva támogatja a Soros Alapítvány. Félreértések elkerülése végett: nem 105 ezer, hanem 300 ezer dollárt kaptunk tőlük, melynek forint ellenértékét saját pályázati pénzünkből fizettük vissza az Alapítványnak. Ezzel a pénzügyi megoldással épült ki magas szintű stúdióberendezésünk.
– A kisemberek és nevezetes személyiségek emlékeiben megelevenedő történelmet, az oral historyt mások is kutatják, az Akadémia intézeteiben. Mennyiben más az önök munkája?
–Visszakérdezek: érez-e különbséget, ha magnetofonkazettáról legépelt szövegben olvassa valakinek a visszaemlékezéseit a gyerekkoráról, az ötvenhatos utcaképről, vagy látja az élményeket megelevenedni egy arcon? Ha látja és hallja, mikor hallgat el az emlékező és mikor kezd el gyorsan másról beszélni, megremeg-e a szája széle, vagy magabiztosan vall. Ha a szeméből olvassa ki – ha kiolvasható – az igazságot, vagy a papírlapról. Írott szöveget kap-e a kezébe a kutató, az érdeklődő vagy egy manipulálatlan videókazettát?
– Történelemről valló arcokat, persze, nem most látunk először majd a kutató képernyőn... Sára Sándor, a Gulyás-testvérek, Ember Judit, Böszörményi Géza, Gazdag Gyula, Schiffer Pál dokumentumfilmjeiben is szájrándulásokban, elkapott tekintetekben elevenedett meg a távoli és közelmúlt… A Csonka-Bereg, vagy a Törvénysértés nélkül, a Recsk, vagy a Pócspetri is bekerülhetnek a Történeti Interjúk Videótárába?
– Nem egészen. Sára, Gulyásék, Ember Judit mindig egy-egy konkrét történelmi esemény kapcsán kérdezik alanyaikat. A hadifogság vagy a kitelepítés élményei, persze, összefonódnak a mesélő egész addigi előéletével, aki beszél a trauma utáni évek történéseiről is, de mindig a konkrét dráma fényében. A mi életinterjúink nem megformált dokumentumfilmek. Mesélőink tudják, hogy nem filmfőszereplők, nem is úgy viselkednek, tudják, hogy amit elmondanak, ha akarják örökre, legalábbis az életükben, titok maradhat. Talán mást és másképpen mesélnek, máshogyan és másra emlékeznek az életükből. Természetesen a kérdező empatikus készségén múlik, hogy mennyire tudja elindítani és felpezsdíteni az élményfolyamatot. Kérdezőink sokféle szakmából érkeztek: többek között Gaál István, Zsille Zoltán, Vezér Erzsébet, Réz Pál, Kosáry Domokos, Baló György.
Vannak jó és rossz interjúink. Érdekes módon a jó történészek csinálnak rossz interjúkat is, mert jobban ismerik a történelmet, mint az alanyaik, vissza-visszatérően konkrét – nyilván a kutatási tárgyukhoz kapcsolódó – eseményekről faggatják őket, és nem érzik, nem értik meg, hogy partnerük másképpen élte meg a „történelmi összefüggéseket”, mint ahogyan azt a tudomány diktálja.
– Milyen szempontok szerint válogatnak az emlékezők között?
–Saját interjúink mellett archiválásra befogadunk kész anyagokat is. Saját szempontjainkat, sajnos, az időkényszer határozza meg, egyre kevesebben válaszolhatnak azok közül, akik felnőttként, tudatosan élték meg az elmúlt negyven-ötven esztendőt. Készítünk olyan életinterjúkat is, amelyeket folyamatosan forgatunk, például Csoóri Sándor naplóját, melyben Csoóri a saját életében, a politikai közéletben történt változásokra reflektál, folyamatosan. Ilyen naplót mond Újhelyi Szilárd, és Göncz Árpáddal is elkezdtünk egy több órás beszélgetést, melyet, ígérete szerint, folytathatunk.
– Hanák Gábor voltaképpen a Budavári Palotában is filmproducer. Most nem a Budapest Filmstúdióban segíti a játékfilmek, hanem a Tárban a videódokumentumok megszületését. Van saját stúdiójuk, megszervezik a beszélgetések helyszínét, időpontját, technikát szolgáltatnak, sőt a „labormunkát” is elvégzik, standard kazettákat készítenek. Nem bánja, hogy a „művek” nagy részét sokáig nem láthatják a nézők, de még a tudós kutatók sem?
– Nem, hiszen a munka lényege éppen a nyilvánosság távolmaradása. Ezért tudunk, reményeink szerint, igaz és tiszta képet adni az elmúlt évtizedeknek nem is annyira az eseményeiről, mint inkább az életérzéseiről. Ezek a kép-hang dokumentumok nem hagyományos forrásanyagok a tudósoknak. A nyolcvanas, kilencvenes évek gondolkodásmódjáról, emberi gesztusvilágáról, beszéd- és viselkedéskultúrájáról adnak hírt a jövendő kutatóinak és érdeklődő közönségének.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1992/11 38-39. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=594 |
