Böszörményi Géza
A chicagói nemzetközi filmfesztivál zárófogadásán kistermetű úr állította meg a magyar delegáció egyik tagját. Sovány, sápadt amerikai, nagy, vizenyős szemekkel és mozdulatlan kő-arccal. Ügy nézett ki, mint egy kísértet.
Közölte, hogy meggyőződött a magyar filmek magas nívójáról, hallott gyártási költségeink alacsonyságáról, koprodukciós filmet szeretne forgatni hazánkban, mi a teendő?
Delegátusunk megadta a MAFILM címét.
Két hét múlva iratcsomó érkezett a Lumumba utcai igazgatóságra, Kaliforniából.
– Mi ez?
Kérdezte a titkárnőtől az igazgató egyik helyettese, mivel a vezér épp a cannes-i filmfesztiválon volt.
– Forgatókönyv. Az amerikaiak árajánlatot kérnek a film legyártására.
Az igazgatóhelyettes belelapozott a paksamétába, gyanakodva vizsgálta a bélyeget. A Niagara vízesés volt rajta. Feladó: United Artists Corp.
– Van ilyen filmvállalat?
– Van.
– Tartalmi kivonatot kérek. Magyarul!
JF 3663/1985
Tárgy: tartalmi kivonat.
Johnnie Gray-nek két nagy szerelme van: „Generális”-nak becézett mozdonya, valamint bájos arája, Mary Lee.
Egy napon szörnyű hír tör be a szalon csendjébe, hol Johnnie és imádottja éppen jövőjüket tervezik. Kitört a polgárháború Észak és Dél között!
Mary apja és bátyja úgy dönt, hogy önkéntesen jelentkeznek a déli hadseregbe, s ezt Johnnietól is elvárják.
Ám a sorozóbizottság elutasítja hősünket, mivel a hadseregnek nagyobb szüksége van mozdonyvezetőre, mint közkatonára.
Johnnie azt hiszi, hogy kis termete miatt nem vették fel önkéntesnek. Háromszor is megkísérli, hogy csellel kijátssza a sorozóbizottságot, ám mindig lelepleződik.
Mary és családja úgy tudják, Johnnie nem is jelentkezett. Gyávának tartják és szakítanak vele.
Egy szép napon Anderson kapitány, az északiak vitéz hírszerzője átlopózik embereivel a déliek vonala mögé, hogy megbénítsák utánpótlásukat. Mialatt mozdonyvezető hősünk az állomáson mosakszik, Andersonék elrabolják a „Generális”-t, az utánpótlást szállító szerelvényt, sőt Maryt is, aki véletlenül a poggyászkocsiban tartózkodik.
Johnnie gyalogosan, vasúti járgányon, fabiciklin üldözi Andersonékat, s végül is lop egy mozdonyt, hogy utolérje őket. Leírhatatlan kalandok sora következik. Hősünk áthatol a csatamezőn, eljut az északiak főhadiszállására, kihallgatja Thatcher tábornok haditervét, kiszabadítja Maryt a fogságból, visszalopja a „Generális”-t és szinte hihetetlen kalandok során hazaviszi Maryt.
Hősünk segítségével a déliek nagy csatát nyernek, s a rettegett Thatcher tábornokot maga Johnnie fogja el.
Érdemeiért hadnagyi rangot kap, s elnyeri Mary szerelmét.
Az igazgatóhelyettes rögtön felmérte a tartalmi kivonat alapján, hogy magas költségvetésű filmről van szó, tetemes devizabevételről, mely a gazdaságilag gyengélkedő filmgyárat egyszerre talpra állítaná.
Mégsem tudott igazán örülni. Hátha csak valami ügyes szélhámosság vagy buta tréfa.
Ám gondjait másnap eloszlatta egy telefon. A United Artists közölte, hogy megbízottja – ki egyben a film gegmenje is lesz – kedden Budapestre érkezik. Kitton úr – legalábbis a titkárnő így értette a nevet – maga fedezi utazási és elszállásolási költségeit.
Az igazgatóhelyettes hirtelen felismerte, hogy nagy üzletre van kilátás. Riadóztatta a legjobb szakembereket. Utasította a Nemzetközi Osztályt, hogy készítsen pontos árajánlatot. S végül ellenőrizte, hogy jegyzik-e a United Artists Corp.-ot a New York-i tőzsdén.
Jegyezték.
Kedden 8 órakor hat válogatott filmszakember ülte körül Kitton urat.
– Annyira ismerős, de annyira... Jelentette ki a takarítóasszony, ki a presszó-kávék elkészítésével volt megbízva.
Az amerikai gegmen kistermetű, ágrólszakadt emberke volt, sápadt, mint egy kísértet; nagy, vizenyős szemekkel és mozdulatlan kőarccal.
Nem tudtak vele beszélni, mert a tolmács késett.
– Már elindult otthonról... Biztosan dugóba került.
Mondta diszkréten a titkárnő és letett egy vastag dossziét az igazgatóhelyettes elé. Filctollal rá volt írva: Kitton iratok.
A. F. stúdióvezető, aki elsőkézből szeretett mindenről tudni, rögtön odanyúlt és elhalászta. Szúrópróbaszerűen kihúzott egy lapot a közepéről.
JF 3662-24/1985
Tárgy: berendezés, technika.
1. Működő, kézihajtású, korabeli vasúti járgány.
2. Működő mozsárágyú. (Rugós?) 30 cm-es golyók.
3. Három működő gőzmozdony az amerikai polgárháború idejéből.
4. Harmincöt korabeli vasúti vagon, gördülő.
5. Működő, korabeli...
A főgyártásvezető listát csúsztatott az igazgatóhelyettes kezébe.
– Erről csak te tudj! Olyan problémák és igények, amiket nem tudunk teljesíteni.
– Miért nem?
A főgyártásvezető mutatta a tételeket.
– Grizzly-medve ... Az állatkert szerint nincs Európában.
– Dehogy nincs!
– Akkor nézd ezt: égő gerendahíd leszakad, mozdony és két vagon a folyóba zuhan, felrobban.
– A Viadukt című filmben csináltuk, mi ebben a probléma?
– A híd! ... Gerendahíd a folyó felett, ami elbír egy vonatot! Azt meg kell építeni!
– Megépítjük! Ez egy 300 milliós film! Vagy 400 milliós!
Nyílt az ajtó, G. F., a művészfilmes dugta be a fejét, megjátszva, hogy nem tudja, jó helyen jár-e.
–Ide…
Mosolygott rá a titkárnő, bájosan. G. F. átölelte, szerette volna azonnal magáévá tenni, négy napja nem volt nővel... se fiúval... eltaszította magától és leheveredett a stúdióvezető mellé.
– Miről szól a mese?
– Van egy mozdonyvezető fiú, aki...
– Szerelmes egy lányba. Fejezte be G. F. és találomra ő is kihúzott egy lapot a Kitton-dossziéból.
JF 3662-39/1985
Tárgy: Ló limit.
1. Felvonulások, csatajelenetek. 19 forgatási nap. Naponta: 200 hátasló
60 fogatosló (15 társzekérbe fogva négyesével)
40 fogatosló (10 ágyúba fogva négyesével)
2. Háttér jelenetek. 300 hátaslónap 200 fogatoslónap
Összesítés: 4100 hátaslónap és 2100 fogatoslónap
– Ennyi hátast az egész országból sem tudok összeszedni... Tördelte kezét idegesen a főgyártásvezető.
G. F. művészfilmes nem válaszolt. Lehunyta a szemét.
A takarítóasszony diszkréten megbökte az igazgatóhelyettest és Kitton felé mutatott.
– Kitette a virágállványra! ...
– Ne fantáziáljon már Magda néni!
Pedig tényleg van valami a muskátli levele alatt. Üveggolyó? ... Nem! Mert rezeg, mint a kocsonya... Szemhez hasonlít... kutató, vizenyős tekintet... Az igazgatóhelyettes hirtelen megdöbbent. Kittonnak hiányzik a bal szeme! Csak a szemgödör sötétlik... Ahh! Hallucináció... Túldolgozta magát. Az igazgatóhelyettes megköszörüli a torkát.
– Akkor hát kezdjük el ... Zoli, légy szíves!
– Én?
Lepődött meg látványosan P. D. Z. vezető kritikus, s maga elé helyezte tűhegyes faragott tintaceruzáját és jegyzeteit: 23 kézírásos lap, az apró betűk csak nagyítóval olvashatók.
– Majd megmondod, mit fordítsanak ebből Kittonnak... Nem szeretnék ártani neked.
– Olvasd csak! Hiszen én kértelek fel.
Biztatja az igazgatóhelyettes.
– Hát nézzétek, ez egy elég gyenge dolog... életképek sorozata ... értelmetlen csetlés-botlás, hacsak a happy-end törvényét nem tekintjük rációnak... magyarul: egy szar... plusz az egész a dézsá vü érzetét kelti bennem.
Kipattant az ajtó. Futástól lihegő ember jelent meg, kancsal, mint Ben Turpin. A tolmács!
– Sorry! Nem jött a hatos. Itt van már Kitton úr?
– Az asztal végén ül. Fáradj be, Robi!
A tolmács sietve indult, megbotlott a kávéfőző zsinórjában, beverte a térdét, arcizma sem rezdült, már talpon is van.
– Awfully sorry, Mr. Kitton!
– Hogy érted azt, hogy dézsá vü?
Kérdezte az igazgatóhelyettes P. D. Z.-től.
– Hogy össze van lopkodva. Egy kis Sergio Corbucci, Woody Allen, Jacques Tati és Pierre Etaix is, akitől a fapofa ötletet lopta el.
– Az Buster Keaton volt! Olyan volt az arca, mint a Húsvét-szigetek kőszobraié. The Great Stone Face!
Szólt közbe a mokány S. K. forgatókönyvíró.
Ám F. D. Z. sem hagyta magát.
– Én nem kőarcról beszélek, hanem fapofáról, bár tulajdonképpen mindegy, egyiken sincs érzelem. Ez a mozdonyvezető sehová sem tartozik, passzív, érzéketlen, nincs kapcsolata a világgal, nem tudok azonosulni vele, csak végignézem kalandjait, de a főhőst nem tudom megszeretni úgy, mint Charlie Chaplint, aki sokkal érzelmesebb és szinte belopja magát a szívünkbe...
– Hogy kerül ide Chaplin?
Kérdezte hökkenten a mokány forgatókönyvíró.
– Hogy kerül ide Buster Keaton?
Kérdezte vissza P. D. Z.
– Úgy, hogy nem nevezheted érzéketlennek azt, akinek merev az arca. Láttad itt a tolmács urat, amikor hasraesett, a szeme se rezzent, pedig nyilván fájt neki, csak nem szereti mutogatni. Johnnie Gray mozdonyvezető sem érzéketlen és nem passzív, az egész filmnek ő a motorja, küzd, próbálkozik, segít másokon, nem adja fel, igazi magányos hős, állhatatos és kezdeményező, az a pionír típus, aki megteremtette Amerikát.
– Egy érzéketlen, gépies világot, ahol az emberek csak alkatrészek, tárgyszerűek és tökéletesen elidegenültek!
Vágott vissza P. D. Z. szenvedélyes baritonján. S. K. is megemelte a hangját. Tenor.
– Hogy lenne elidegenült, aki hivatásának érzi munkáját és ráadásul szenvedélyesen szerelmes?
– Maga lát ezen a fapofán szenvedélyt?
– Nem láthatok, mert nem vág pofákat, de a tetteiből következik!
Az igazgatóhelyettest zavarta az a kocsonyás, golyószerű valami a mályvalevél alatt. Tényleg olyan, mint egy SZEM... És mintha éppen őt fixírozná! Maga elé állította a Rendeletek Tára egyik vaskos kötetét takarásként.
– Amit a mozdonyvezető csinál, az velejéig reakciós!
Jelentette ki P. D. Z. patetikusan.
– ... Áthajt a csatatéren és tudomásul sem veszi, hogy a harc eszmékért folyik! Belesodródik a csatába, áll az úton, a porban, mellette kivont kardú lovasszázadok robognak el, gyalogosok szuronyt szegező osztagai, s ő csak támolyog, csak ugrál, s amikor már elment a sereg, akkor a porból felemel egy csonka kardot, oldalára köti és ő is elindul egymaga a csapatok nyomába, mert eszébe jutott, hogy a szeretett leány katonaként akarja őt viszontlátni...
– És amikor kirántja a kardját, a penge elröpül, csak a markolat marad a kezében... Ha-ha-ha...
– Mit röhög? … Szomorú kép ez…
– Miért lenne szomorú? Maga annak örülne, ha lekaszabolna vagy ötven embert? Ettől a fickótól idegen a háború... nem vadul meg a vértől meg a hatalomvágytól, csak félti az életét és ugrál a golyók elől...
– De melyik oldalon ugrál? Mert nem mindegy, hogy az északiak oldalán, vagy a déliek oldalán!
– Ez nem politikai film!
– Minden film politikai!
Az igazgatóhelyettes homlokát kiverte a verejték.
Úgy érezte, mindenki őt figyeli és tőle vár döntést. Még a falon lógó portré tekintete is őt követte, s egyszerre csak a Rendeletek Tára – amivel a SZEMET takarta ki – mocorogni kezdett... valaki átfúrta magát a lapokon, s a borítón kitüremkedett a vizenyős, kocsonyás valami... hűvösen bámulta.
Az igazgatóhelyettes szívét összeszorította a felelősségérzet, úgy érezte, gúzsbaköti az ezernyi rendelet és szabályzó... Vállalkozókedve elillant, mint a kámfor, nem érdekelte már a 400 milliós üzlet... Ráadásul ő csupán helyettes és nem vezérigazgató, micsoda blama lenne, ha nem sikerülne, az egész szakma rajta röhögne, elmehetne portásnak...
Erélyesen feltartotta kezét, hogy szót kér.
Megköszönte a pontos elemzést és vitát, amely rámutatott a vállalkozás elvi buktatóira, s ő is szeretne néhány gyakorlati buktatóra rámutatni. Előhúzta a főgyártásvezető „probléma”-listáját és beszélni kezdett a gerendahidak elképesztő költségeiről: az egyiket egy folyó fölé kellene építeni, amelyről mozdony zuhanna a vízbe, s mesélt egy még hatalmasabb hídról, amely száz méter mély völgyet hidalna át, s rajta vonatszerelvény közlekedne... Völgyzáró gátról is beszélt, amely felrobbanna a csatajelenetek során...
Azt javasolta, aludjanak egyet rá. A terv felülmúlja a MAFILM lehetőségeit.
Kitton úr meg volt elégedve az eredménnyel. Kellemesen érezte magát, most már Charlie kollegájára sem volt irigy, sőt, sajnálta, hogy nincs most vele. Most ő is meggyőződött volna, hogy ezek a mai filmesek sohasem fogják őket lepipálni. De még Harold Lloydot, Ben Turpint, Harry Langdont meg a többieket sem. Ők valami őrült megszállottsággal csinálták a filmjeiket, az alkotás, kísérletezés részegítően szabályozatlan mámorában.
Ma a filmkészítés hivatalokban dől el, s nagyrészt ott is folyik, s művészete a rendeletek és a szabályozók betartásából áll.
A film megöregedett.
Kitton úr kivette a mályvalevél alól a szemét és a helyére illesztette. Kedvelte ezt a morbid geget, bár nem ő találta ki, hanem Samuel Beckett író, akivel 1965-ben a FILM című filmet készítették a SZEMről, amely elszakad gazdájától.
A kisember kisurrant a szellőzőn, egy perc múlva ott volt Woodland Hillsben. Sietnie kellett, mert Budapest és Kalifornia között 9 óra az időeltérés, hamarosan hajnalodik és kukorékolni kezd a kakas.
Felemelte a nehéz kőlapot, kitámasztotta egy karóval, aláfeküdt és a sarkával ügyesen kirúgta a fát. A kripta fedőlapja hajszálpontosan zuhant a helyére.
Buster Keaton
1895–1966
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1986/02 48-50. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5911 |
