rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Higasijamai beszélgetés Imamura Sohejjel

A legenda szelleme

Radevszki Teodor

 

– A meredek ösvényen ketten jönnek. A Higasijamán különben minden ösvény meredek. Lassan ballagnak hátizsákukkal, rövidszárú csizmájukban. Az egyik, a kalapos, Imamura Sohej rendező. A másik, Csijosi Nakamura idevalósi paraszt, ács, vadász, szaké-mester és alkalmi színész.

– Amikor elhatároztam, hogy Fukadzava Hicsiro Zarándokének című novellájából filmet forgatok, helyszínkeresésre indultam – mondja Imamura Sohej. – A díszletet eleve kizártam terveimből. Olyan falut kerestem, amelynek egyrészt fekvése, másrészt pedig az építészeti stílusa is teljesen megfelel a könyvben megírt Muko-mura nevű kis hegyi településnek. Ezt a falut, amely végül is a film helyszíne lett, Makinak hívják.

Üresen, elhagyatottan állt. Beköltöztem Csijosi barátom házába, ott kezdtem írni a forgatókönyvet. A Narajama legendája, úgy tudom, Kínából származik. Igaz-e vagy nem, nem tudom. De a történet filozófiai és történeti gyökereiről meg vagyok győződve. El akartam hitetni magammal, hogy jó úton járok, és ezért tanulmányozni kezdtem Maki falu történetét. A falu már négyszáz évvel ezelőtt is létezett. Tizenkét ház állt a maiak helyén és hetvenketten lakták. Négyszáz év alatt a házak száma nem változott. A lelkek száma is mindig 72 és 76 között mozgott. Se több, se kevesebb! Pedig a természetes szaporulatnak ezen a zord helyen is érvényesülnie kellett volna! Ha nem így volt, akkor valamilyen rejtélyes szabályozó gátolta a természet törvényeit. A Narajama legendájában az öregeket felvitték a hegyre meghalni. Az új életnek adtak teret, rizst, meleget... Összehívtam a falu régi lakóit, akik már elköltöztek innen a lenti faluba, ahol könnyebb az élet, és elmondtam, milyen filmet szeretnék forgatni. Nagyon felháborodtak, tiltakoztak: ők sose vitték az öregeket a hegyre, ők tiszteletben tartották a szüleiket! Hogy a falu négyszáz éven át nem növekedett, hát bizony ez Isten akarata lehetett... Sokáig beszélgettem minden egyes paraszttal, amíg a végén megengedték, hogy itt maradjak. A legfontosabb volt megmagyaráznom az itteni embereknek, hogy amikor a gyerek a hegyre viszi fel a szülőt, nem kegyetlenségből teszi, hanem kötelességből. A szülő is büszke a gyerekére, aki elkíséri őt utolsó útjára. Mivel ez egyfajta öngyilkosságnak tekinthető, féltem, hogy újabb ellenkezésbe ütközöm. Nem így törtónt. A falubeliek buddhisták. Az ilyen végső cselekedetet megvilágosodásnak nevezik. A lélek megtisztulásának. És ez a minden kötöttség nélkül szabad cselekvés választását jelenti. Sőt, ezek az emberek nem is egy generáción belül képzelik el az élet és a halál problémáját. Folyamatosságában látják e dolgok rendjét. Tisztában vannak azzal, hogy az élet véges; nem reszketnek a haláltól. Számukra az élet a halált jelenti, és a halál az életet. Ez olyan természetes kör, amelynek nem lehet meghatározni sem az elejét, sem a végét. A test meghatározott földi élete kikényszeríti, hogy foglalkozzanak a túlvilág kérdéseivel is. A természet, amelyben élnek, a sűrű erdők, misztikus tavak, évszakok változása segítették szemléletük kialakítását. Számomra bebizonyosodott, hogy a Narajama legendájának szellemét megtalálhatom itt, a Higasijama bércei között.

Éppen befejeztük a téli felvételeket, amikor megkaptam a hírt, hogy filmemet meghívták a cannes-i fesztiválra. Hátravolt még jónéhány nehéz tavaszi jelenet. Az egész tájat hó borította. Helikopterekkel olvasztottuk és takarítottuk a havat. Egy hét alatt befejeztük a forgatást és másik öt napra volt szükségem, hogy véglegesen megvágjam a filmet. Hát, így történt... Azóta én is visszajáró lélek vagyok ebben a faluban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/02 27. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5904

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 1238 átlag: 5.61