Szekfü András
Tünetként nem is érdektelen, hogy ha manapság Magyarországon valaki a műholdakat említi, beszélgető társai legtöbbször a televíziós műsorközvetítő műholdra gondolnak. Holott műhold igazán sokféle van, katonai és tudományos, hírközlési és személyszállításra alkalmas – utóbbit ma már alig hívjuk műholdnak, inkább űrállomást emlegetünk. Mégis, a nyolcvanas évek elején a társalgási téma a műholdas műsorszórás lett. Ha ma tévériportot készítenék a műholdas tévéről, talán azzal kezdeném, hogy bemutatnám: milyen kérdéseket tesznek fel a hallgatók egy-egy tömegkommunikációs témájú ismeretterjesztő előadás után. Mindig van műholdas kérdés, és a kérdésekből kirajzolódó tudat-fénykép reménységek és félelmek, elszabadult fantáziák és műszaki képtelenségek tarka egyvelegét mutatja. Sajátosan kelet-európai jelenség ez: az információs hiánygazdaságban (Kornai János logikája nyomán Szecskő Tamás vezette be ezt a kifejezést) felértékelődnek azok a lehetőségek, amelyek révén a messzi, drága vagy éppen tiltott gyümölcs talán mégiscsak beszerezhető. Durva összehasonlításként azt mondhatnánk, hogy a műholdas tévécsatorna az amerikai nézőnek tizenkét csatorna után a tizenharmadik, az angolnak négy után az ötödik, a belgának tíz után a tizenegyedik hasonló, a magyar nézőnek kettő után a harmadik, de másféle.
A félreértések veszélyét csökkentendő, elöljáróban tisztázzuk a műszaki és jogi alapfogalmakat. Témánk, a műsorok közvetítése szempontjából kétféle műholdat kell megkülönböztetnünk: a műsorszétosztó (vagy távközlési) és a műsorszóró (vagy közvetlen műsorszóró, úgynevezett DBS) műholdat. Ezek mind műszaki jellemzőikben, mind jogi helyzetükben, mind pedig felhasználási módjukban alapvetően eltérnek egymástól. A távközlési műholdakból mintegy 100 kering jelenleg úgynevezett geoszinkron pályán, tehát együtt forogva a Földdel. Adóik teljesítménye 5–10 watt, kivételes esetben néhányszor több. Az ilyen kisteljesítményű adás vételéhez nagymértékű parabola antennák szükségesek, minimális átmérőjük körülbelül 3 méter. A távközlési műholdak ugyanúgy távközlésnek minősülnek, mint a telefon vagy a távirat: illetéktelen félnek jogilag tilos adásaikat vennie. Magyarországon az ilyen műholdas adásokra vonatkozik a Posta távközlési monopóliuma. Magánszemély vagy a Posta által fel nem jogosított intézmény tehát ilyen vevőt nem üzemeltethet. Ennek egyébként nemzetközi nehézségei is lennének, hiszen a legtöbb ilyen műhold használata nem ingyenes: ha egy országban veszik a műholdat, körülbelül 100 000 dolláros nagyságrendű összeget kell fizetni a műhold üzemeltetője számára, a műsor szolgáltatójának pedig, ha az követeli, jogdíjat. Európai szempontból jelenleg a legfontosabbak az ECS és az Intelsat műsorszétosztó műholdak.
A közvetlen műsorszóró műholdak a földi tévéadásokhoz hasonló jogi feltételek mellett üzemelnek, azaz adásaikat bárki veheti. E célból nagyobb energiával is sugároznak: a tervekben körülbelül 260 wattos adókról olvashatunk. A vételhez általában hatvan-kilencven centiméteres átmérőjű parabola antenna elegendő, a megfelelő előerősítővel a közönséges otthoni tévéhez kapcsolva. Magánszemélyek a DBS műsorokat ugyanúgy vehetik, mint ahogy a grazi vagy újvidéki tévé vételéhez sem kell engedély. Van azonban még egy óriási különbség: ilyen műsorszóró (DBS) műhold ma még egyetlen egy sem üzemel! A közeljövőben már várható a felbocsátásuk: az NSZK a TV-Sat műholdat, a franciák pedig a TDF-l-et 1986-ban tervezik felbocsátani. Számítsuk ehhez hozzá a műhold-témában szokásos határidőcsúszásokat, és akkor azt valószínűsíthetjük, hogy Európa fölött 1986 végén, 1987 elején jelennek meg az első DBS műholdak. Ha tehát műholdas televíziózásról beszélünk, szólhatunk a távközlési műholdak által már évek óta továbbított műsorokról, ez a jelen, és a DBS-ről, amely még csak a jövő.
A távközlési műholdak tehát nem közvetlenül az egyes lakásokba sugározzák a műsort, hanem a kábeltelevíziós rendszerek központi antennájára, ahonnan a kábeleken át jut a lakásokba. Aki ilyet működésben akar látni, nem kell Bécsnél messzebb mennie, ahol a kábeltévés rendszer már mintegy 150 000 lakást fog át. 1984 januárja óta fogható a bécsi kábeltévében a két osztrák, három nyugatnémet és egy svájci „földi” műsor mellett az első „égi” műsor, az 1982 óta működő, angliai székhelyű Sky Channel. A Sky Channel az ausztráliai sajtómágnás, Rupert Murdoch vállalkozása. Tartalmát tekintve szórakoztató műsor – híreket, kommentátorokat, egyáltalán nem közvetít. Filmek, tévésorozatok, sportadások váltják egymást, előbbiek általában kissé öregecskék, olcsón beszerezhető műsorkitöltő anyagként. A Sky Channel 1985 elején 3 millió európai háztartásba jutott el, és ez még nem elég ahhoz, hogy hasznot hozzon üzemeltetőjének. Ilyen „csekély” számú nézőhöz még nem jelentkezik elég hirdető: a megengedett óránkénti hat perc reklámból a Sky Channel még csak két percet tud kitölteni. 1986 elejére 7 millió lakást jósoltak a Sky Channel számára, ami ugyan lehet kissé túlzó remény, mégis jelzi, hogy a kábel-műhold párosítás hatalmas iramban terjed Európában. Murdoch azzal, hogy elsőként alapított műholdas televíziós vállalatot, betette lábát az ajtó nyílásába. Negyedik éve termeli a veszteséget, talán 1986-ban már nyereséges lesz, és akkor megkezdheti az eddigi ráfizetés „törlesztését”. Nagyon sok millió dollárról van szó, nem véletlen, hogy csak igen tőkeerős vállalkozók mernek belevágni a nem is teljesen biztonságos, sok év alatt megtérülő vállalkozásba. A jövő szempontjából érdekes, hogy előbb-utóbb a Sky Channel át kíván állni egy DBS műholdra, azaz akkor adásai nemcsak a kábelrendszerek előfizetőinek, hanem egyéni nézőknek is hozzáférhetők lesznek. Ennek ott van különleges jelentősége, ahol nincs és esetleg belátható időn belül nem is lesz kábelrendszer.
*
Anglia másik nemzetközi hatósugarú műhold vállalkozása a Music Box, mely videó clipeket sugároz és szintén reklámokból tartja el magát. Ezt mintegy másfél millió háztartásban nézik, a hat percből is kevesebbet, mintegy másfél percet tud óránként reklámmal megtölteni. Egyelőre szintén veszteséges. Ezek a reklámból élő műholdas műsorok azonban bíznak két tényezőben. Bíznak abban, hogy Nyugat-Európában terjed a háztartások bekábelezése, és bíznak abban is, hogy van kielégítetlen kereslet reklámidők iránt. Számos országban ugyanis, így Angliában, Nyugat-Németországban, Ausztriában korlátozva van a tévétársaságok által közvetíthető reklám mennyisége. Az innen kiszoruló reklámkeresletre pályáznak a műholdas kommerszműsorok.
Nyugat-Németország egyelőre két műholdas műsorban részesedik: itt készül a SAT1 műsor, mely 1985 közepén mintegy 250 000 háztartásba jutott el, és NSZK-osztrák-svájci közös vállalkozás a 3sat, mely Nyugat-Németországban 350 000 háztartásban fogható, de ezen kívül nézik természetesen igen sok osztrák és svájci lakásban is.
*
A franciák a belgákkal és (francia) svájciakkal együttműködve készítik a TV 5 műholdas műsort, mely az említett országokon kívül eljut francia Afrikába és francia Kanadába is. Általában elmondható, hogy amint egy-egy újabb műsor megjelenik valamelyik műholdon, azonnal elkezdődik továbbítása a legkülönbözőbb nyugat-európai országok kábeles rendszereiben. A magyar sajtóban nyomtatásban is megjelent az a téves információ, hogy a nyugat-európai országok nem engednek be kábelrendszereibe idegen országbeli műsorokat. Ezzel szemben a valóság az, hogy az NSZK-ban Baden-Württembergben kábelen közvetítik a saját műsorok mellett a Sky Channelt és a Music Boxot, Bajorországban a TV 5-öt és a Sky Channelt, Nyugat-Berlinben a Music Boxot és a Sky Channelt és így tovább. Az osztrák kábeltévéről már volt szó, de köztudott, hogy számos skandináv országban, a Németalföldön, Svájcban, azaz szinte mindenütt terjednek a kábelrendszerekben az idegen országbeli műholdas műsorok. Sőt, a szocialista országokból műholdon fogható egyetlen műsort, a moszkvai központi televízió adását számos nyugat-európai országban rátették kábeltelevíziós hálózatokra. Bár nem értik a nyelvet, bővíti a választékot az ott fogható jónéhány zenei és sportműsor, a szokatlanság varázsáról nem is beszélve.
Ami a közvetlen műsorszóró műholdakat illeti, már említettük a várhatóan legelső NSZK műholdat (TV SAT), melynek felbocsátását 1986 májusára tervezik, és a nem sokkal később felbocsátandó francia TDF1-et. Európában ezeken kívül további két DBS műhold felbocsátása tűnik többé-kevésbé előreláthatónak. 1987-ben indítják útjára a Tele-X nevű skandináv műsorszóró műholdat, melyet eredetileg Svédország, Norvégia, Finnország és Dánia üzemeltetett volna, Dánia azonban időközben kilépett az együttműködésből, a másik három ország viszi tovább a vállalkozást. Ugyanekkorra tervezik az L-sat nevű műhold felbocsátását, melyet időközben átkereszteltek Olympus-nak. Erről két műsort fognak sugározni: az olaszokét és az Európai Műsorszóró Egyesülés (EBU) közös nyugat-európai műsorát. Még nem tudható pontosan, hogy mikor bocsát fel DBS műholdat Anglia, illetve, hogy mikor kerülnek át a DBS-re az olyan, ma még távközlési műholdról sugárzott műsorok, mint a Sky Channel vagy a 3sat.
*
A műsorszétosztó, távközlési műholdak által beszórt terület általában nem igazodik országhatárokhoz, éppen mivel távközlésről van szó. A fentebb felsorolt műsorok például nálunk is foghatók, amint azt a Nemzetközi Vásáron és másutt rendezett szakmai bemutatók közönsége látta is. A közvetlen műsorszóró műholdak által beszórható területre nemzetközi egyezmények vonatkoznak, elsősorban a WARC-77 néven említett megállapodás, mely az európai (köztük a szocialista) országokra is vonatkozik. Ez az egyezmény előírja, hogy a DBS műsorokat úgy kell sugározni, hogy azok a saját ország(ok) területén legyenek foghatóak. Az ezen kívüli túlcsordulás (spillover) mértékét a technikailag szükséges minimumra kell szorítani. A túlcsordulás azonban így sem lesz csekély, hiszen a besugárzás nem követheti pontosan az országhatárok cikkcakkjait, és nem is szűnik meg a határoknál, hanem csak lassan gyengül a vételminőség a határtól távolodva. Azaz: a célországban 60 centiméteres antennával vett műsort a szomszédos vagy távolabbi országokban még jó messzire is lehet fogni, csak éppen 90 centiméteres vagy 1 méter 20 centis antennával, esetleg drágább előerősítővel. Külön problémát jelent a több ország által közösen sugárzott DBS műsor. Ha például az Olympus műsorával be akarják sugározni az NSZK-t, Ausztriát, Olaszországot és Görögországot (vagy talán még Jugoszláviát is), akkor nehéz lesz, sőt szinte lehetetlen kihagyni a szórásból a szomszédos országokat.
Mivel a határokon átlépő műsorszórásról van szó, kézenfekvő az összehasonlítás a rövidhullámú rádiózással. Elmondható, hogy a műholdas műsorszórás terén a helyzet lényegesen inkább megfelel a békés egymás mellett élés normáinak, mint a rövidhullámú rádiózásban. A rövidhullámú rádiózásban az országok túlnyomó többsége kifejezetten más országok felé irányuló propagandát sugároz, és nem egy olyan adó van, melynek alig titkolt törekvése a célország politikai rendszerének, ahogy finoman mondják, destabilizálása. Ilyen, politikai propagandát, netán célzott propagandát sugárzó műhold nem működik, és nincs is kilátásban. Az üzemelő műholdas műsorok ugyanúgy, mint a tervezettek, vagy az egyes országok nemzeti televíziós műsorát (esetleg abból készült válogatást, ismétlést) továbbítják, vagy kereskedelmi (hirdetési) célú, kifejezetten politikamentes szórakoztató műsorokat. Ha adódhatnak is problémák az ilyen műsorok túlcsordulásából, azok összehasonlíthatatlanul kisebbek, mint a rövidhullámú rádiózásból ismert konfliktusok, és más jellegűek. Míg a rövidhullámú rádiózás politikailag ütközik más országok felfogásával, a műholdas műsorszórás, ha széles körben elterjed, inkább kulturális befolyást jelent; jót vagy rosszat.
A nyolcvanas évek első felének majdnem-hidegháborús nemzetközi légkörében a műholdas műsorszórásra is rávetült a nemzetközi konfliktusok árnyéka. Általában mint veszélyről gondolkoztak róla a politikusok, éspedig mint kifejezetten politikai fenyegetésről. E sorok írásakor, néhány hónappal a genfi csúcstalálkozó után, halvány remény mutatkozik, hogy enyhül a feszültség, aminek témánkban olyan hatása lehet, hogy megnő a politika mozgástere például a műholdas műsorszórás tárgyában is. Ha a nyolcvanas évek első felében a gyanakvás, a tilalom volt a fő reakció, hátha az évtized végén eljutunk itt is a megállapodásokhoz, melyek a kölcsönös (kulturális) előnyökön alapulnak? Hátha sikerül, Helsinki szellemében, a műholdas műsorszórást is a kulturált érintkezés (és nem a politikai küzdelem) színterévé tenni?! A kihívás akkor is megmarad, hiszen a műholdas műsorok mindenképpen versenytársat jelentenek az egyes országok hazai műsorszórása, filmipara számára. A Nyugat-Európában kábelrendszereken fogható moszkvai műsor példa lehet: ha a műholdas műsorszórásban vonzó és versenyképes kínálattal tudunk fellépni, akkor kétirányúvá is válhat a DBS (sokak gondolkodásában fenyegetően egyoldalú) utcája.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1986/04 59-60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5864 |
