Kapecz Zsuzsa
Van Margarethe von Trotta híres filmjének, az Ólomidőnek egy jelenete: német kamaszok a második világháború borzalmait mutató filmrészletet néznek, és a koncentrációs táborokat megörökítő képsorok alatt a testvérpár egyik tagja rosszul lesz, kirohan hányni. A Vitorlás a láthatáron főhőse, az 1943-ban, Berlinben kisiskolás Pöszméte, nagyszüleitől hall a lágerek létezéséről, és az ő gyomra is felfordul egy pillanatra, de aztán mégsem történik baj. A rendező, Günter Friedrich ugyanis nagyszerűen ért ahhoz, hogyan kell csúnya dolgokat szépen elmesélni. A múltba rózsaszín szemüvegen keresztül tekint. Ha valaki némafilmmé alakítaná ezt az alkotást, elgyönyörködhetne a barna tónusban fényképezett képekben, a már nosztalgiát kiváltó akkori tárgyakban, ruhákban, hajviseletekben. Friedrich filmje azonban hangosfilm. Az NDK filmgyártásának abba a speciális vonulatába tartozik, amelyik a mostani gyerekeknek mesél a háború alatti gyerekekről; nálunk a közelmúltban A kis Alexandert mutatták be ebből a szériából. Ezeknek a filmeknek általában ugyanaz az erénye és a gyengéje: tehetséges gyerekszereplők lenyűgöző teljesítménye – és a köré tákolt, akadozó történet, logikai ellentmondásokkal. A forgatókönyvíró Peter Abraham meséjétől egyetlen gyerek sem lesz megdöbbent, felkavart vagy bizonytalan. Szeretni fogja a pufók arcú, mindig jólfésült Pöszmétét, és azzal áll fel a zsöllyéből, hogy ez szép film. Olyan szép, hogy nem is lehet igaz.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1986/04 52. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5856 |
