Máté J. György
A csehszlovák film rendezője valószínűleg válaszút elé került. Hogyan ábrázolja a társadalmi visszásságokat, a protekció világát és mindazt, ami ebből következik? Tragikusan, tragikus iróniával? Vagy csináljon kabarétréfát, burleszkelemekkel? Otakar Fuka, a rendező egyik irányba sem tudott határozott lépéseket tenni, bizonytalankodásával azt érte el, hogy filmjét nem lehet komolyan venni. Ezért is lett az Egyéniség felemás, kissé erőltetett átlagalkotás, amelyben mindenből túl sok van. Túl sok az egyetemi felvételi panama, és a magát becsületesnek tudó főhős (aki sejthetően filozófiát ad elő a bölcsészkaron) túl sokat moralizál a katedrán. Frázisos etikai példáit a saját életéből veszi (túl sok „életszag”). Az elvált szülők közt ingázó egyetemista lány, amikor a rádióban meghallja a legújabb cseh slágert, túl nagy hévvel csapkodja a térdét. Barátnője túlságosan szerelmes a moralizálgató főszereplőbe (túl sok kacsintás, túl sok olvatag mosoly). És így tovább.
Az egyenletesen közepes színvonalú Egyéniség végül is azt sugallja: ne vegyük komolyan az embert mélyen érintő problémákat, a „társadalmi csapdákat”, a végén úgyis mindig minden rendbe jön. Nem dőlünk be neki.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1986/05 58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5836 |
