Láttuk még

Az elvarázsolt dollár

Bérczes László

A recenzens nehéz helyzetben van. Mint mindig. Ezért aztán ezt a tényt akár figyelmen kívül hagyhatnánk. Az olvasót különben sem érdekli. Csak bosszankodik, hogy sorjáznak a mondatok, és a filmről még mindig semmi. Csakhogy ez a mostani „nehéz helyzet” éppen a minősítendő film lényegéhez tartozik. Bujtor István üzleti vállalkozása ugyanis nem különösebben igényli ezt a fajta minősítést, bevallott célja sokkal inkább a forintok varázsolása. Bujtornak esze ágában sincs megváltani a magyar filmművészetet. Ez a tény nem, de ennek bevallása tisztességes alkotói magatartást jelez, ő „csak” be akarja bizonyítani, hogy filmet másként is lehet készíteni, mint ahogy eddig megszoktuk. A film elkészült, nem kétséges, hogy siker lesz – a bizonyítás tehát sikerült.

A recenzens utólagos nehéz helyzete pedig talán mégsem olyan kétségbeejtő, hiszen kellemesen végigderülte a másfél órát, szórakoztatta (egyelőre még), hogy a történetbe reklámokat ágyaztak be (avagy a reklámokba történetet ágyaztak), élvezte Bujtor és Kern Rejtőt idéző humorát, örült és büszke volt, hogy a magyaros verekedések nem idézték, hanem fejhosszal verték Piedonét és társait. Kellemes elégedettséggel nyugtázta, hogy az elegáns balatoni helyek és tupírozott reklámképek ellenére sem akart a film nyugatot imitálni. Szolidan lepusztult utak, műhelyek, irodák és emberek közt száguld 500-as Fiatjával Csöpi, a magyar rendőr.

Számonkérhetjük-e mindazt Az elvarázsolt dolláron, amit például a Filmszemlén hivatalosan bemutatott filmeknél magátólértetődően tennénk? Természetesen nem. Az utóbbiak, készüljenek akármelyik stúdióban, az állami költséggel – vagyis az én pénzemmel – játszanak. Bujtor filmje viszont (a kritikába ágyazott reklám honoráriumot emelő erejében titkon bízva említem): „A Moviecoop-ban készült!”