Szemadám György
Ezekből a – maguk módján zseniálisan őrült – kisfilmekből szinte mindent megtudhatunk a század első felének amerikai kispolgáráról, az ő megcsonkítottságáról, neurózisáról és vágyképeiről, s ezzel együtt persze a giccses–zseniális Walt Disneyről, akinek valóság elől való menekülése hozta létre ezt az ellenállhatatlanul kedves és riasztó világot.
E filmek egyik legmegdöbbentőbb tulajdonsága, hogy nézésük közben az ember egy pillanatra sem eszmél rá, hogy nem valóságos, létező szereplőket lát a filmvásznon. Ennek nyilván az az oka, hogy a legjelentéktelenebb mellékszereplőnek is önálló egyénisége van. Ehhez persze elképesztően és értelmetlenül sok animátori munka, ötlet, megfigyelés szükségeltetik. De ezekben a filmekben nem is fordulhat elő például olyan illúzióromboló hatás – amilyenhez pedig már kezd hozzászoktatni bennünket a munkával igencsak spóroló tévérajzfilmek „illusztrált rádiója” –, hogy amíg egy kéz, száj vagy figura mozog, addig a kép többi része kiábrándító állóképpé merevedik. S akkor még nem is beszéltünk Plútó, Goofy, Miki egér és az egyenesen csodálatos Donald kacsa „személyiségéről”. Merthogy ők legalább olyan létező sztárokként élnek a tudatunkban, mint Charlie Chaplin, Buster Keaton vagy Harold Lloyd. A rajzfilm-sztárok ugyanolyan találékonyak s vitalitással telítettek, mint említett embertestvéreik, csak az ő világuk első pillantásra idillikusabbnak tűnik. A Disney-”rövidfilmek” elsöprő többsége giccsesen szép paradicsomi környezetben játszódik, és a szereplők viselkedése azonnal meggyőz bennünket arról, hogy ők már a mi világunk szülöttei, hiszen találékonyságukhoz jóadag gonosz agresszivitás járul. így aztán boldogan fedezhetjük fel bennük saját retardált gyermek-énünket akkor, amikor gátlástalanul rombolnak, garázdálkodnak, lopnak, megtorolnak, veszélyeztetnek egy olyan csodálatos gumivilágban, ahol semminek nincs végzetes következménye. Az ismerősen aberrált „interperszonális” kapcsolatok gonosz komikuma ugyancsak jól számít felszabadult kacagásunkkal kísért megértésünkre. Amíg a szerencsétlen Plútó és a nemtörődöm Miki egér, az imbecillis Goofy és „csalétek alkalmazottja”, a tücsök, vagy a keselyű anya és annak fiókájává kényszerült Donald kapcsolatát látjuk, boldogan feledkezünk meg a kötelező megértésről, szeretetről és minden olyan érzésről, amit komolyabbik felnőtt énünk sugall.
Talán kissé túlzottan is tetszenek majd ezek a filmek. Mindenesetre én is jobban szeretem őket, mint a Disneynél „modernebb” Hanna–Barbera stúdió mechanikus személytelenséggel ismétlődő gyermetegségeit.
Donald kacsa nyári kalandjai
(Donald Duck’s Summer Magic) – amerikai rajzfilmösszeállítás, 1977.
1. Mézesmackó (Beezy Bear) – 1955
2. Almás az alma (Donald Apple-coke) – 1951
3. Egyszerű és egyszerű (The Simple Things) – 1952
4. Téli készlet (Winter Storage) – 1948
5. Oroszlánok, minden mennyiségben (Lion Around) – 1949
6. Szorgos horgászok (Hook, Lion and Sinker) – 1949
7. Szöcske-csali (Goofy and Wilbur) – 1938
8. Keserű Keselyű-kaland (Contrary Condor) – 1944
9. Vendégség Plútónál (Pluto’s Party) – 1952
10. Téli álom (Bearly Asleep) – 1955
11. Az autóduda (Trailer Horn) – 1949
Rendezők: Jack Hamah, Charles Nichols és Milt Schaffer. Gyártó: Walt Disney Prod. Szinkronizált.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1986/06 51-52. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5799 |
