Kovács Ágnes
Sokat megélt helyközi hajó távozik el egy olyan városból, amelynek nincs is kikötője. Utasai: egy kopott kabátos öregúr és unokája, a kopaszra nyírt Madárijesztő, szomorúan néznek vissza. A parton kamaszokból álló fúvószenekar játszik. A dal a régi napos nyári délelőttök hangulatát idézi, amikor még a jólápolt parkokban nevetgélő emberek sétálgattak. Most hideg és nyirkos minden – a két távozóval valami olyasmi tűnik el örökre ebből a városból – ami immár nem megbocsátás dolga...
Az a szülő, aki elkíséri gyermekét erre a filmre, a felnőtt társadalomra fog ismerni ebben a gyerektörténetben. A film – leegyszerűsítve – egy árulónak vélt kislány, és az osztálytársai közötti könyörtelen harcról szól. Végül is a „kollektív bojkott” a gyerekekre jellemző (?) vad kegyetlenségbe torkollik. Rituálisan elégetik a kislányt jelképező madárijesztőt, pedig ő az egyetlen, aki nem áruló közöttük, ő az egyetlen, aki képes szeretni és megbocsátani, aki szeretne hősöket látni a társaiban. Más mint a többiek, és azok, hogy normálisnak hihessék magukat, vagy mert jelszavakkal van tele a fejük, nem tudják őt elviselni, nem tudják megérteni. Ezeknek a gyerekeknek nem maradt más, mint a sóvárgás egy-egy divatos nadrágra, magnóra, motorra. Kezdik már érteni a körülöttük folyó hazugságokat: hisztérikusak, szomorúak, gyökértelenek – talán ezért is próbálnak olyan kíméletlenül „igazságot” osztani.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1986/11 54. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5678 |
