Bikácsy Gergely
A Harminckilenc lépcsőfok után most a második Hitchcock-”remake” jut el a hazai nézőhöz. Az 1938-ban készült eredeti Londoni randevú a Magyarországon legtöbbet vetített régi Hitchcock-film: a hatvanas években a Filmmúzeum állandóan a műsorán tartotta, legutóbb meg a televízióban láthattuk. A mesternek talán ez a legbájosabban és legnaivabban „ómódi” opusza, s az új változatnak is érdeme, hogy nem akart mindenféle talmi „modernséggel” ékeskedni.
„A hölgy eltűnik” – mondja az eredeti cím. Az idős hölgy egy vonaton tűnik el, és senki nem emlékszik rá, csak egy fiatal hölgy, akit viszont a többi utas és egy megnyerő modorú orvos is elmeháborodottnak kíván nyilvánítani. A vonat valahonnan a Balkánról indult és a náci Németországon halad át. A vonaton néhány angol is utazik, közülük egy látszólag cinikus, ám mélyérzésű fiatalember a bolondsággal vádolt leány segítségére siet. Az angolok egyébként pontosan úgy viselkednek, mint állítólag az angolok: bíznak a pincérekben, a kalauzokban és a rendőrökben, s bár felfigyelnek a németek modortalanságára, azt azért nem nagyon hiszik, hogy az államhatalom hazudik és gyilkol. Ilyesmit az angolok csak akkor hisznek el, ha egy golfmérkőzésre utazó csokornyakkendős öregurat is puskagolyó talál, vagy ha egy fehér zászlót lobogtató, ráadásul szintén előírásszerűén öltözött urat is leterítenek. Akkor aztán csokornyakkendősen és előírásszerűén öltözve, rossz fegyverekkel is szembeszállnak a jogtipró hatalmakkal és legyőzik őket. Bármilyen naiv ez a történet, maga Anglia is így viselkedett: a háború előestéjén ostobán, a háborúban nagyszerűen. Hitchcock mesetörténetével pontosan rajzolta meg a közeljövőt.
A film mai változatáról sok mondanivalónk nincsen, viszont ami van, az kedvező, ízléses munka, mely megható buzgalommal követi az eredetit, nemcsak a történet fordulataiban, de általában a beállításokkal is. Afféle főhajtó tiszteletadás egy mosolyra ingerlő remekmű előtt. Anthony Page rendezőnek még talán az is javára szól, hogy a mester filmantológiába illő híres képi bravúrjai közül a legnehezebbről önként lemondott, felmérte képességei határait. A főszereplő Elliott Gould majdnem olyan jó, mint a fiatal Michael Redgrave volt, viszont Paul Lukas (Lukács Pál) sátáni orvosfiguráját mai utóda meg sem közelíti. Talán azért vállalkozott a szerepre, mert nem látta az eredetit.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1986/12 52. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5657 |
