Székely Gabriella
A katona hazatért a frontról. Ivánnak hívják, s egyetlen vágya van csupán, hogy viszontláthassa otthonát. Szélcserzette, barázdált arcú apja vodkával köszönti, arra koccintanak, hogy túlélte a háborút. Az öregember hímzett fehér paraszting helyett jeans-overált visel, fián az amerikai hadsereg egyenruhája. A hadszíntér, ahonnan Iván a második világháború szörnyű emlékeit hozta magával, a japán front. Sajátos honvédő háborút vívott, egy Amerikába emigrált jugoszláv kis kolónia tagjaként. Történetét az újabban Hollywoodban letelepedett Andrej Mihalkov-Koncsalovszkij filmesítette meg, aki a Mária szerelmeinek, főcímén már csak az anyjától örökölt, évszázadok óta jól csengő, patinás Koncsalovszkij nevet viseli.
A kirgiz tájakon játszódó Az első tanító rendezője kirepülvén a Nemesi fészek otthonos világából, megjárván a Szibériáda kalandjait, hosszú utat tett meg Hollywoodig. A hatvanas évekbeli szovjet új hullám jeles képviselőjeként Ajtmatov-és Turgenyev-regényekből forgatott, aztán időben megérezvén az óceán túlsó partján feltámadt és Európán is végigsöprő újhollywoodi1 szelek sikerszagát, megrendezte a Szibériádát. A példakép Bertolucci Huszadik százada a könnyen fogyaszthatóvá ízesített művészfilm, a pikánsán fűszerezett történelmi tabló. És már a hollywoodi stúdiókban vagyunk: egy maroknyi kis Kelet-Európa a nagy Amerikában. Iván, aki hazatért a frontról, Mária, akiről hősünk a japán fogolytáborban álmodozott éjszakánként; vodka, pravoszláv templomi esküvő, délszláv körtánc és népviselet, öreg bábuska a melengető tűz mellett. Szlávos arcú amerikai világsztárok: John Savage, Iván jelmezében, Mária: Nasstasja Kinski, aki mintha a Háború és béke első fejezeteiből perdült volna elénk, ő Natasa, a nyiladozó szívű, féktelen kiscsikó, aki türelmetlenül keresi szerelmét és helyét a felnőtt világban, és akinek ábrázatáról lassacskán eltűnik a kamaszos viháncolás, hogy átadja helyét az érett, szenvedélyes és szenvedéses, sírig tartó asszonyi szerelemnek.
Klasszikus orosz sorsok, figurák és gesztusvilág, vodkáspoharakba fojtott férfibánat, még Bulat Okudzsavára emlékeztető vers és dallam is felhangzik egy vándorzenész gitárján, és mindez, már-már mulatságosán beleágyazódik az amerikai kisvárosi élet környezetébe. Wurlitzer szól az ócska snackbárokban, selyemharisnyás, magassarkú cipős lábak ropják a rock-and-rollt, tarkavirágos fejkendők helyett itt formás kis tüllkalapok hódítják a férfiszíveket.
Az édesbús amerikai retro világába természetesen a háború is beletartozik. Tudja ezt Koncsalovszkij is pontosan, csakhát ez a honvédő háború ezen a vidéken másféleképpen zajlott, másféle nyomokat hagyott az emberek lelkében, történelmi tudatában. Jellem- és sorsalakító súlya, társadalmat és politikát minősítő szerepe másfajta hagyományok szerint épült bele az amerikai kultúrába, művészetbe, közgondolkodásba.
Ez az Iván sajátos háborús sérülést szerzett a japán fogolytáborban, olyant, amilyent csak Amerikában találhatott ki számára Koncsalovszkij, mert nem kellett attól tartania, hogy megmosolyogják rendezőkollégái, valamint mozinézői. Sőt, biztosan könnyes részvétre, megértésre számíthat. Az ő sorsában is beigazolódni látszanak Doctorow Ragtime-jának idevonatkozó szellemesen bölcs fejtegetései, melyekben Freud amerikai utazásának részleteiről számol be. Freudot csúfosan, érdemtelenül fogadták az Újvilágban. „Néhány elmegyógyász megértette fontosságát, de a közönség javarésze csak afféle német szexológust látott benne, a szabad szerelem apostolát, aki, ha mocskos dolgokról beszél, nagy szavakat használ. Legalább egy évtizednek kellett eltelnie, amíg Freud bosszúja beért, s ő tanúja lehetett, hogy eszméi mint teszik tönkre a szexet Amerikában egyszer és mindenkorra.”
Szegény amerikanizálódott kelet-európai Ivánunk is e bosszú áldozata, no meg persze a háborúé. Koncsalovszkij gondosan ügyel rá, hogy hősének imádott felesége iránti időszakos impotenciáját kiemelje a vulgárfreudizmus pocsolyájából, és történelmileg is megmagyarázza. Iván ugyanis annyit álmodozott Máriáról, szépséges játszópajtásáról odakint a fronton, a gyötrelmes éjszakákon annyiszor tette képzeletben magáévá, hogy amikor végre megölelheti a valóságos, hitvessé szentesített hús-vér asszonyt, férfiassága csődöt mond. A rendező becsületére legyen mondva, hőse nem rohan pszichológushoz, férfiasán viseli férfiatlanságát. Ivánt, nem errefelé honos fából faragták, egyedül küzd meg a háború kísértő démonjával. Temérdek szenvedést okozván ezzel, természetesen, szerető feleségének és önmagának.
Szegény messzibe szakadt Ivánok, mi minden vár még rátok a csalafinta mozigyárakban!
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1986/12 50-51. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5654 |
