rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Láttuk még

Első feleségem

Schreiber László

 

Vegyeskórus tagjainak arcán pásztáz végig a kamera. Azon kevés helyzetek egyike ez, amikor az ember nyugodtan szemlélődhet idegen arcokon, anélkül, hogy leselkedne, vagy akárcsak úgy érezné, hogy pimasz bámészkodásával valakit is zavarba ejt. A kamera jelenléte nem is befolyásolhatja az arcok mimikáját, hiszen azt lefoglalja az énekhangok formálása. Tehát jószerével már a film kezdete előtt el lehet mélázni: lám ilyenek az ausztrál emberek, akik szabadidejükben énekelnek. Aztán lehet találgatni, hogy melyik lesz közülük a főszereplő. Egy kicsit zavaró, hogy az énekhangtól különválni látszó tátogás elváltoztatja az arcokat, de az is kiderül: a főszereplő nő van olyan csinos, hogy neki ez se ártson.

Paul Cox filmje egy házasság válságáról szól, pontosabban a válság kirobbanásáról és kifejletéről. Az, hogy az előzményekről, az okokról csak közvetve tudunk, vagy közvetve is alig; nem feltétlenül dramaturgiai balfogás. Azt hiszem, hogy a rendező ezt úgy kezeli, mint az ókori drámaírók a mitológiát, tehát a nézőknek kutyakötelessége tudni, hogy manapság egy alkotó értelmiségi házaspár közös élete miért megy tönkre. A „valami fontos” elveszítésének drámájában a rendező minden elképzelhetőt fölvonultat, a sírástól az öngyilkosságig. A rendezőnek (nem a filmnek) ezzel az eltúlzott tűzijátékkal kapcsolatban egy mentsége lehet, az, hogy olyan tragikus, még le nem ülepedett, személyes élmények hatása munkálhatott benne, amely meggátolta, hogy a valóságot alakítsa.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/01 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5641

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 1341 átlag: 5.51