Lukácsy Sándor
Azóta, hogy Mikszáth regénye, az Akli Miklós cs. kir. udvari mulattató története 1903-ban megjelent, keveset, de sokfélét írtak róla. Volt, aki könnyű operettmuzsikát hallott ki belőle, más az elbeszélés fordulataiban meghúzódó tragédiát emlegette. Ne firtassuk most, mennyi igazság van e szélsőséges véleményekben: annyi bizonyos, hogy Mikszáth, rendes szokása szerint, ezúttal is erősen különböző szálakat szőtt össze, nyájas adomázást vegyített csípős szatírával, de végül írói talentuma, utánozhatatlan fabulációs képessége a különböző elemekből egységes művet tudott teremteni.
Révész György, aki filmre vitte a regényt, a sokszínű szőttesből a bohózat szálát húzta ki.
Bohózati figurát csinált például Napóleonból, aki mellékszereplőként meg-megjelenik, hogy a közönséget a kabát szárnya alá dugott jobb kéz történelmi idézetével szórakoztassa, és megjelenik ágyjelenetben is, aggodalmas férjként, azt óhajtva fortélyosan megtudni, csakugyan a Habsburg uralkodó lánya-e, akit nőül adtak hozzá.
Bohózati jelenetté formálódik Akli Miklós házasságkötése a kórházban: a betegágy mellé sebbel-lobbal bevitt paraván, melyet a szertartás után ugyanolyan gyorsan eltávolítanak, nem is rossz ötlet, vizuálisjátékos megtoldása Mikszáth szűkszavú szövegének, melyben nincs szó paravánról.
A regény jónéhány mozzanata mintegy önként kínálkozott a bohózati alakításhoz, mások viszont – a szerelem, a kalandos lányrabló terv – ellenálltak, s mivel Révész György nincs birtokában a fabuláció egységesítő varázserejének, az eredmény felemás és széttöredező film lett. Jól készített főétel helyett összeaprított vegyes saláta.
A nézőnek az a benyomása, hogy Révész György nem bízott a mikszáthi elbeszélésben, dúsítani és filmszerűsíteni akarta. Elcsépelt közhelyekkel.
Minden együtt van itt, ami a filmgyártás szokványos leltárába tartozik. Mikszáth azzal kezdi, hogy a bajor király átengedi udvari mulattatóját, Akli Miklóst, a Habsburg császárnak. Révész György filmjében a policáj erőszakkal viszi el – izgalom, krimi. Amikor a sbirrek rátörnek Akli Miklósra, csinos lányt ugrasztanak ki ágyából – obligát meztelenség. Akli Miklóssal a hintó hegyen-völgyön halad át – tájszépség, mutassa meg a kamerakezelő, mit tud. A hintó két utasa kiszáll, hogy lóra pattanjon – magyaros lovaglás a zöld tájban. És így tovább, és így tovább, megannyi funkciótlan betét, rutinelem, olykor ismétlődve is, a film vége felé egy egész lányiskola vetkőzik. (A szemérmes Mikszáth forogjon a sírjában.)
Közben telnek a percek, az ischli levegőt komótosan palackozzák egy ipartörténeti manufaktúrában, de arra már nem marad idő, hogy megtudjuk, miért. A film némileg zavaros, szakadozott és – ha valaki nem olvasta volna a regényt – nehezen érthető, a folytonos kitérőknek és öncélú látványoknak a cselekmény jónéhány lényeges vagy magyarázó motívuma esik áldozatul.
Kitérők, közbeszőtt anekdoták persze vannak Mikszáthnál is, de ezeknek arányos súlyát jól elbírja a főcselekmény. Akli Miklós szerelmének és fogságának, valamint Szepessy báró lányszerző haditervének egybefonódó történetét a regény okadatoló részletességgel beszéli el, a film csak hézagos képsorokat villant föl. A rendező ott takarékoskodott, ahol nem kellett volna.
A takarékosság a film kivitelére is rányomta bélyegét. Bár erről aligha a rendező tehet, filmje – mint a legtöbb hazai termék – siralmasan szegényes. Szepessy báró a regényben kétszáznyolcvan inszurgenssel ostromolja a bécsi lánynevelő intézetet; a film kénytelen beérni két-három szekérderéknyi marcona férfiúval. Mulatozásukhoz a kellékes fukar kézzel adagolta a kupát s az italt; száz tojásból rántotta és harminc icce forralt bor (ahogyan Mikszáth képzelte) – hogy is ne! Valaki még Gerencsér uram szavaiból is elspórolt néhányat: a derék pozsonyi kocsmárosnak az a szavajárása: „furcsa puska”, s ez a regényben hatszor hangzik el, a filmben csak kétszer, így aztán a mozilátogató nemigen veheti észre, hogy az ismétlődés szójárás akar lenni. (Ráadásul a színész „fura puskát” mond – ki tudja, miért?)
A szereposztásnál mintha nem spóroltak volna; Szepessy báró fontos, bár nem nagy szerepére Cserhalmi Györgyöt sikerült megnyerni. Hiába, mert a széteső filmben ez a kiváló színész sem tudott a regénybeli figurához méltó alakítást nyújtani. S nem volt nagyobb szerencséje ezúttal a többi szereplőnek sem.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1987/01 51. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5635 |
