Faragó Zsuzsa
Talán a látószög ígér valami kis újdonságot Ota Fuka filmjében. Az tudniillik, hogy szinte csak a bűnöst látjuk rettegni, titkolózni, cselekedni – ellenfele, a nyomozó, csak pillanatokra tűnik föl a vásznon. A gyilkossal azonosulunk tehát. De vajon azonosulhatunk-e egy gyilkossal?
A művészet néha kíméletlenül lép át hétköznapian moralizáló kérdéseink felett, azonosulni kényszerít, gyakran állást sem foglal – csak bemutat. Persze, ha művészet.
A soványka szocialista krimik sorából való Bűnös hétvége értelmiségi „lelkizéssel” indul. Gyűrött arcú férfi és nyúlánk, jólsminkelt, napszemüveges nő hétvégi kalandjával. Nyugalmasan ismerős a lestoppolt Zsiguli, a férfi zöld vászondzsekije, a hétvégi ház, rettentően ismerősek a kalandot kísérő párbeszédek. Egy darabig azt hisszük: a „bűnös” itt szexuál-erkölcsi jelző. Aztán elkövettetik az igazi, jogi értelemben vett bűn, s a maradék időben a bűnös vergődésének, majd bűnhődésének nagyon kevéssé érdekfeszítő, s minden valódi bonyodalmat nélkülöző eseményeit unatkozhatjuk végig.
Főhősünknek ugyanis csak dzsekije és gyűrött arca ismerős, ám ami szenvedő tekintete mögött történik – rejtve marad előttünk. Felemás azonosulásunkból csak szánalom fakadhat. Szánakozunk, és lassan megértjük, hogy a gyűrött arcú főhős elhagyott feleségéért, elárult munkatársaiért, egyszóval üres életéért „kapja” büntetésül bűnét. Halkan, de jól kivehetően szól ki a filmből a dallam: aki elherdálja az életét, még gyilkossá is válhat! Soványka krimi – soványka moralizálás.
Végül a morál és a krimi is veszít: a néző visszavágyik a felhőtlen, tiszta izgalmak világába. Ott nem tud meg semmit a lelkében lakozó gyilkosról. De legalább jól szórakozik.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1987/02 56-57. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5617 |
