Ardai Zoltán
A new wave-külsőségekkel álcázott, de megrögzötten konzervatív zenés filmek dömpingje idején merésznek hat ez a leplezetlenül ó-hollywoodi szellemű új filmmusical. John Huston, az amerikai mozi nagymúltú egyénisége rendezte, aki ugyan a táncos-zenés műfajjal még sohasem próbálkozott az Annie előtt, most viszont „ha lúd, legyen kövér”-alapon dolgozott, pótolva minden mulasztását. Az Annie swing-zenére szövődő meséje muzeális jellegű, hibátlanul giccses árvalány-sztori, kombinálva egy meleg énekhangú pénzember és titkárnője történetével. A nagyjelenetben szerephez jut F. D. Roosevelt is; az elnök és felesége egy, az árvalánytól tanult dalt fújnak George Washington képe alatt.
Annie-n, a szeplős-vöröshajú, pufók lelencgyereken kívül minden fontosabb szereplő rajzfilmfigura módjára mozog, mintha bizony paródiát látnánk. Huston szemérmes és tapintatos: ironizáló játékosságot mímel, hogy amikor engedünk az ódonat ízű elérzékenyülés mámorának, fedezve érezzük magunkat. Maga Annie persze nem karikírozott filmalak; igaz, tömény-édes lányka, de sokarcú: az egyik pillanatban pajzán koboldapróság, a másikban sötéten merengő miniatűr nő, vagy bölcs, társait óvó mamaszerű lény, néha pedig esetlenre nyírt báránykára hasonlít. A film lendületét azonban elsősorban a robbanékony ütemű táncjelenetek adják meg, ezek hangulati tartalma jóval titokzatosabb és hipnotikusabb, mint a „valóságos” eseményeké, hatásuk azonban ravaszul átjárja magát a történetet is. Különösen az árvaházi gyereksereg komplex koreográfiájú táncmutatványai lenyűgözőek: könnyed ál-természetességük az idomítás csodája.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1987/02 55. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5612 |
