Kovács András Bálint
A film elején az az érzésünk, mintha valami politikai parabolát látnánk a kiszolgáltatott cseh udvari bolond és a nép nyakán trónoló idegen királyi hatalom viszonyáról. Ám lehet, hogy ez csak a magyar filmparabolákon edzett néző rossz reflexe. Később ugyanis kiderül, hogy inkább valami szürreális játékról van szó; egy csehszlovákiai falu kissé tényleg bolondos fia a nyugatnémet vadászvendégek megérkeztekor úgy érzi, hogy már előző életében találkozott velük, amikor azok királyok, ő meg udvari bolond volt, valamikor a reneszánsz tájékán. A film ettől fogva amolyan Robbe-Grillet-szerű idősík-egybejátszódásokkal halad tovább, azonban nehéz kideríteni, vajon a rendező tényleg komolyan veszi-e ezt a formát, vagy csak ironikusan játszadozik vele. A színészi játék paródiába menően túlzó, a kameramunka már-már túlfeszítetten expresszív. Nyoma sincs a francia filmszürrealizmus ernyedt eleganciájának, viszont félreismerhetetlen benne Chytilová aktivista dinamizmusa. Ennek azonban láthatóan nem tett jót a nyolcvanas évek ironikus, teátrális stílusidéző rafináltsága. Bonyolult többsíkúság helyett tanácstalanság és zavar lesz úrrá a filmen.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1989/12 58. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5540 |
