Szemadám György
Talán sehol másutt nem lepleződik le olyan nyilvánvalóan, mint a mozi sötétjében, hogy az érzékeinket állandó irritáltságban tartó igény: a Másság érdekességének, a veszélyes Ismeretlennek, illetve ezek pótszereinek, mindenáron hajszolása korunknak sajátosan diabolikus arculatot kölcsönzött. Nem véletlenül találkozunk egyre többször és egyre több változatban a filmvásznon a szokatlannal, a torzzal, a szörnyűségessel, az embertelennel, a kimérákkal és robotokkal, a zombikkal és más félemberi lényekkel, a vámpírokkal és a kísértetekkel, illetve magával az ilyen-olyan alakban megjelenő Gonosszal, aki kétségtelenül a legsokarcúbb lény. (Gondoljunk csak a középkor tudós szerzetes-illusztrátorainak Ördög-ábrázolásaira, melyeken az Alvilág Ura még hasán, sőt: alfelén is groteszk arcot visel!) A fentemlített bestiárium fajtáinak kimeríthetetlenségét talán még maga – a legkülönfélébb szörnyek által sanyargatott – Szent Antal sem ismerhette annyira, mint a mai mozilátogató, aki viszont – előbbivel ellentétben – nincs tisztában avval, hogy önnön elfojtott vágyainak és félelmeinek árnyképeit látja bennük. Ezért aztán e szörnyszülöttek lehetnek riasztóak, undorítóak, vagy akár csábítóak is, de nevetségesek semmiképpen. A nevetés ugyanis szertefoszlatná őket. Ha Ivan Reitman rémfilmjének vetítésekor itt-ott mégis felharsan a kacagás, az senkit ne vezessen félre! Mindig voltak olyan nézők, akik még a nyilvános akasztások alkalmával is a kacagást találták a legmeggyőzőbb önkifejezési formának. Valamilyen szinten valóban nevetséges ez a film, ha nem is épp paródiaként – aminek készült. Az igazán jó paródiák egyik alaptípusát ugyanis talán abban a csetlő-botló cirkuszi bohócban kell látnunk, aki a mindig elegáns légtornászok közt esetlenkedve próbálja utánozni azok mutatványait, miközben még a nadrágja is leesik. Van olyan néző, aki ezen röhög, s van, aki ezt ízléstelennek találja. A Szellemirtók című film körülbelül ezen a szinten nevetséges, szemben a fentemlített produkcióval, melynél a nadrágleesés után minden valamirevaló cirkuszban az következik, hogy a bohócról kiderül: mindent tud, amit a többiek, sőt: ő a legügyesebb a csapatban. Mutatványa így válik igazi paródiává. Nos, miután az alvilági és túlvilági erőkkel szembeszálló tudós „szellemirtók”-ról szóló opusz is ilyesfajta ambíciókkal használta a szörny-filmek kliséit, nem elhanyagolható a megfigyelés, hogy a legviccesebb filmbéli ötlet az évezredek ködéből közénk érkező hettita? sumer? ördög ötlete, s a legtrükkösebb jelenete a megszállott nő lebegése az ágy fölött. Mindkettő Az ördögűző című filmből származik, ahol előbbi még viccesebbnek hat, utóbbi pedig jóval profibb kivitelezésű. Humorforrásként felvonultat még a film King-Kong szerepében egy háznagyságú habcsók-Gólemet, a riasztgatás szándékával egy idős hölgynek tűnő kísértetet, aki a Psycho című Hitchcock-film híres jelenetét utánozva, hirtelen foszlott húsú koponyával vicsorít a kíváncsiskodókra, egy meglehetősen gusztustalanra sikerült, zöld Muppet-show figurát, mint repülő szellemet, végül két visszataszító, óriás kutya-korcsot, melyek talán A jedi visszatér című filmből szöktek meg.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1989/10 63. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5498 |
