Koltai Ágnes
Űrhajóval a gyomornedvekben, a zsigerekben és a fülben – így lehetne zanzásítani Joe Dante legújabb fantazmagóriáját, a Vérbeli hajszát, s nem biztos, hogy jót tennénk a filmmel, ha ennél többet mondanánk róla. Ha elemeznénk képi világát (olyan unalmas, mint egy röntgenfelvétel) vagy cselekménybonyolítását (lassú, nehézkes, legalábbis egy horror-krimihez képest), még azt a látszatot keltenénk, hogy kellemes kalandot, ötletes játékot láthatnak a nézők.
Nem teljesen hiú remény a Szörnyecskék rendezőjétől fantáziát, rutint és kifogástalan mestermunkát várni, végtére is Joe Dantét e képességei miatt hívták meg a Spielberg-óvodába, s ezért állhatott be azoknak a filmkészítőknek a sorába, akik minden illúzió és nosztalgia nélkül hagytak fel a „művészkedéssel”. Ám ami sikerült a gyűrött arcú, bénítóan csúnya szörnyecskével, a fogalommá és filléres bazáráruvá vált Gumóval, az nem ismétlődhet meg a kicsinyített, testbe építhető űrhajóval. Aligha kel önálló életre. A Vérbeli hajsza még a filmipar tucattermékeivel sem állja a versenyt.
Steven Spielberg, a nagyhatalmú producer és üzletember tán nem is járt olyan jól Joe Dantéval, miként a sci-fi-effektusok elismert szakemberének számító rendező sem könnyen viseli a siker kemény diktátumát. Új művének csupán a címe jó: Belső űr (merthogy ezt keresztelte át a hazai forgalmazó), sejtelmesen érdekes. Itt kellett volna abbahagyni a filmet, már csak azért is, mert Richard Fleischer Fantasztikus utazása (1966) ezt az ötletet már kizsigerelte.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1989/07 56. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5435 |
