Bikácsy Gergely
A gonoszul dagadt, mackós mozgású Sándort egy kairói épület tetejéről könnyen röpíti a mélybe James Bond. Sándor cinkosa már keményebb fickó. „Állkapocsnak” becézik, két méter magas, és lakat- meg vasrúd-harapó acél-fogsorát megnyerő mosollyal villantja a nézőre.
A kém, aki szeretett engem (1974) a James Bond-filmek „második korszakából” való opus – már nem Sean Connery, hanem a femininül férfias Roger Moore formázza benne a mesterkémet. A rendező, Lewis Gilbert még Conneryvel kezdte Bond-filmjeit, és 1967-es Csak kétszer élünkje vetekedett Guy Hamilton mára klasszikus Goldfingerének sikerével. Most látott munkája jó is, meg nem is: nagy látvány lankadó történettel és elfogadható humorral. A James Bond-filmek sikere nagyrészt a 007-es hős ellenfelének kaliberétől függ. Ebben a filmben sajnos nincs Goldfinger. A fém-fogú „Állkapocs”, bár sokat s kedvvel harap, csak szerény bérgyilkos a Gizeh-piramis árnyékában. Főnöke, egy tenger alatti magán-támaszpontról a világot elpusztítani készülő őrült hajógyáros, közelébe sem jön a híres Goldfingernek. Goldfinger undorító és rettenetet keltő szörnyeteg volt, Curd Jürgens a hájas hajógyáros szerepében csak parancsokat osztogató „kinevezett gonosz”.
Bondnak hát egyetlen méltó ellenfele marad, a rivális szovjet kémnő. Csatájuk az ágyban zajlik, több menetben, végül szovjet és angol fő-tábornokok mosolygó tekintetétől bátorítva. James Bond talán már ekkor megérdemelte volna azt a Lenin-rendet, melyet majd egy későbbi filmjében kap meg.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1989/06 62. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5408 |
