Zsenits Györgyi
A veréb is (jó)madár, mint tudjuk. Nincs tehát semmi, meglepő abban, hogy a pimasz kis Vili, ez a tekergő, verebekre lövöldöző, vásott süvölvény egyik pillanatról a másikra maga is verébbé változik, egy esendőén kétbalkezes tündér segítségével.
Gémes József rendező nem a legemelkedettebb témát választotta didaktikus mesefilmje számára. A verebek lumpentársadalmában Vilire nem várna irgalom, hacsak nem volna egy bölcselkedő öreg madár – név szerint Cip úr –, aki felkarolja hősünket. Cip úr megtanítja repülni Vilit, s cserébe ő is elindulhat az emberré válás rögös útján: olvasásleckéket vesz az újdonsült álverébtől. A filmből természetesen nem maradhatnak ki az ősi ellenséggel, a macskával vívott hatalmas csetepaték; mint ahogy elengedhetetlen a tanulság is: a jó nem romlik el, hanem még jobb lesz, a rossz pedig megbűnhődik és megjavul. A hercig rajzfigurák kalandjait egy közepes szellemi képességű óvodás pontról pontra előre kitalálhatja. Hogy mégis derűsen lehet végignézni a filmet, egészen a giccsbe hajló befejezésig, az kizárólag a rajzolók leleményén múlik. A pesti flaszter borzas kis vándorait kellemes humorral emelik ki a szürkeségből. Nepp József szövege ezúttal nem árnyalja szokott szellemességgel a grafikus megjelenítés színességét.
A verébvilág aszfaltromantikájából kapott ízelítőt ellenére a Klauzál tér és vidéke még madártávlatból sem lesz vonzóbb környék. Bennünket, egyszerű nézőket, akiket a verebek leggyakrabban nem a csőrükből szoktak bombázni, mint Krampusz macskát – nem tanít repülésre Cip úr, s nem késztet szárnyalásra a film sem.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1989/05 64. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5387 |
