Nóvé Béla
A művészet pusztító szenvedély – művelése, élvezete előbb-utóbb maradandó egészségkárosodáshoz vezet. Nagyon is érthető hát, ha a világ józanabbik, önkímélő fele látványos méretekben kezd leszokni róla. Szenvedélybetegek, művész-áldozatok – mint arra Ivan Reitman tanmeséje int – azért még így is szép számmal kerülnek. Kiváltképp a hírhedt New York-i műkereskedő maffia ezotériá-val és dollármilliárdokkal fertőzött televényén, hol némelyek, e végzetes mániától űzve, a vesztegetéstől, zsarolástól, rablástól, gyújtogatástól, sőt alkalmasint még tömeggyilkos happeningek rendezésétől sem riadnak vissza, hogy az olyannyira áhított művek birtokába jussanak. A módszer kézenfekvő: a halhatatlanság ára a művész halála – miért is ne lehetne a fentebb említett eszközökkel fölgyorsítani az elmúlás lassú folyamatát. Az ilymódon megkaparintott életművet aztán körüllengi a rejtelmes halál, a művészi mártírium fennkölt aurája – no meg a sznobizmus és a pénzvilág örök bálvány-imádata.
Még szerencse, hogy akadnak immunis egyedek is, afféle érzéketlen, merőben gyakorlatias lények, akiket nem pörköl meg az artisztikum démoni lobogása, s akiket a kortárs művészetnél jobban izgat a kortárs műkereskedelem egynémely kriminális talánya. Robert Redford egy államügyész, Debra Winger egy ügyvédnő szerepében ezen rég eltemetett bűnös titkokat indulnak exhumálni – a szakmai és dramaturgiai pikantéria kedvéért: kéz a kézben. Hősies erőfeszítéseik láttán a nézőt megnyugtató bizonyosság tölti el: a művészet hamis nimbuszát a kérlelhetetlen igazság előbb-utóbb szertefoszlatja. A film végére az egész humbugból nem marad más, csak a pénz, önzés és gátlástalanság csupaszon égnek meredő motívumváza, ami közérthetősége folytán, hála az égnek, nem szorul további esztétikai magyarázatra...
Vae victis! – Jaj a legyőzöttnek!
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1989/05 63. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5385 |
