Nóvé Béla
Az autizmus a szociális kapcsolatteremtés, beszéd és fantázia fogyatékossága, melyet valószínűleg örökletes, vagy az agyat ért károsító hatások hoznak létre. Alapproblémája speciális képességeket érint: az autista nem ismeri fel, hogy az emberi fajhoz tartozik, nem érti meg a többi ember érzéseit, gondolatait, szükségleteit – ezért nem is tud rájuk megfelelően reagálni. Passzív és közönyös a szociális interaktusokban, súlyos zavarokkal küzd a kommunikációban, a tanulásban és a mindennapi alkalmazkodásban, a játék- és fantáziakészségek kialakításában. Viselkedési tünetei: az azonossághoz való szélsőséges ragaszkodás, a mechanikus beszédutánzás, a sztereotip, ismétlődő elemekből álló mimika- és gesztusegyüttes.
E nem éppen filmrecenzidba illő bevezetőre azért volt szükség, hogy belőle a tisztelt olvasó- és nézőközönség képet alkothasson magának egy nálunk még kevésbé ismert, különös fogyatékosságról – s egyben Dustin Hoffman legújabb bravúros alakításáról. Mert e sokszorosan Oscar-gyanús, oly sok helyzetkomikuma ellenére nagyon is komor témájú játékfilmnek kétségkívül két főszereplője van: az autizmus és Hoffman, aki ezt egyszerre mulatságosán és szívbemarkolóan úgy képes megeleveníteni, hogy a több mint kétórás mozivetítés alatt a közönséget mindvégig fogva tartja valami szorongatóan hiteles varázslat.
A forgatókönyvet – mint azt az utófelirat hosszadalmas listája tanúsítja – ezúttal nem annyira a rafinált screenwriterek, mint inkább a legelitebb amerikai egyetemek szakértő professzorai írták – azaz méginkább maga a betegség, amelynek bizarr és megdöbbentő tünetegyüttesét elég volt pusztán „normális” átlag amerikai közegben előhívni. Maga a történet ugyan kezdetben – amíg Hoffman fel nem tűnik a színen – kissé kimódoltnak hat: az örökségből kitagadott fiú (Tom Cruise) apja halála után egy elmegyógyintézetben bukkan a titkos örökösre: mindaddig ismeretlen testvérbátyjára (Hoffman), s hogy a három millióból neki is része legyen, szabályszerűen elrabolja és magával hurcolja. Kettejük reménytelen összeszokási kísérletéről, konfliktusairól, s a rámenős testvéröcs beteg bátyjához szelídüléséről szól a film egy fél kontinensnyi autós utazás kínosan mulatságos epizódjait végigkövetve. Egy utazásét, amely a nyílegyenes autópályákon is tele van csapdákkal, buktatókkal, az emberi megértés és kommunikáció kiszámíthatatlan hirtelenséggel felbukkanó „úttorlaszaival” és kényszerű „terelőútjaival”. Egy utazásét, amely minden remény és erőfeszítés ellenére az Esőember számára nem érhet másutt véget, csak ahol elkezdődött: az elmegyógyintézet „normális” világtól védett falai közt...
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1989/04 59-60. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5360 |
