Koltai Tamás
Komoly elméleti szakemberek megkapóan teoretizálnak a Grimm-mesék rémségeiről, a bennük megjelenő világ félelmet keltő motívumairól vagy éppen a gyermeki tudat szintjén manifesztálódó szexuális elfojtásokról – hogy ez utóbbi témakörben csak a Hófehérke és a hét törpe kényes családi kapcsolatának mibenlétét taglaló magyarázatokra utaljak. Tény s való, hogy a Grimm-testvérek meséinek hallatán az élénkebb fantáziájú gyerekek nehezen alszanak el. Elég, ha a szénát ropogtató tehén szájában szlalomozó Hüvelyk Matyi veszélyes helyzetére gondolnak. Az erdei házikó című mesét sem tanácsos estéli villanyoltás előtt erőltetni: „A fák lombja nyögni kezdett, a sötétben baglyok huhogtak, s a bokrok mintha panaszosán sóhajtoztak volna.” A mesék vége, persze, mint tudjuk, mindig jó, s bizonyos elméletek szerint a műalkotások révén fölkeltett félelem és részvét maga a katarzis; megszabadít valódi félelmeinktől.
Manapság annyi régi mesét mesélnek el naponta új módon a rádióban, a televízióban meg az újságokban, hogy kapkodhatjuk a fejünket. Nem lepne meg, ha egy szép napon kiderülne, hogy tulajdonképpen a nagymama kapta be a farkast, nem pediglen fordítva, ahogy eddig tudtuk. Ezért némileg szorongva néztem Mészáros Márta Piroska és a farkas című filmje elé – mit lehet tudni? Szerencsére már a rendező előzetes nyilatkozata megnyugtatott, mert olyasfélét mondott, hogy ne keressünk a történetben politikai parabolát, a farkas nem azonos a Nagy Testvérrel – Orwell 1984 című regénye magyarul a filmmel csaknem egy időben jelent meg –, aki lenyeli a közép-kelet-európai kis Piroskát. Ettől mindjárt megnyugodtam, különösen, hogy hozzátette: a film a szeretetről szól. Még azt is mondta, hogy a farkas szerelmes Piroskába. Ettől újra megijedtem egy kicsit, mert a korábban már említett mesemagyarázó szakemberek szerint a farkas voltaképp nem is farkas, hanem fallikus szimbólum, s felrémlett, hogy esetleg át kell írni azt a klasszikus párbeszédet, hogy ej, nagymamádé nagy a füled... de nagy a szemed... de nagy a kezed... stb. stb... hogy j óbban láthassalak, hallhassalak, megfoghassalak... és így tovább.
De semmi ilyesmi nem történt.
Lássuk a mesét.
Piroska a szüleivel él egy szépen berendezett lakásban. Vagy Utópiában, vagy az amerikai kontinensen. Ez utóbbira a gyermekszoba-berendezésből, a felhőkarcolókból és az autómárkákból lehet következtetni. Piroska apukáját csak egy pillanatra látjuk, amint egy új szerelem miatt éppen végleg elhagyja a családját. Az ablakon kitekintő kislány még pillantásával végigkíséri, amint a Cadillac-ek között kisétál a képből. A csonkán maradt család a nagymamához, pontosabban a nagymama közelébe költözik. A nagymama a látvány tanúsága szerint a budai hegyekben él, ami egyrészt minden kétséget kizáróan kiderül abból, hogy a hegy lábánál elterülő város Budapest; másrészt viszont a filmbeli budai hegyek annyiban különböznek a valódi budai hegyektől, hogy egy csodafa is nő a közönséges fák között, hatalmas, rózsaszínű virágokkal.
Adva van tehát anya és kislánya, akik családi okokból repatriálnak. Az ugyanis nehezebben képzelhető el, hogy a nagymama emigrált volna amerikai szülőföldjéről Budapestre, ráadásul a dédivel együtt, aki mesebeli csodaanyókaként mintha az örökkévalóság kezdete óta ülne odvas fába faragott kényelmes szobai karszékében. Eredeti föltevésemet alátámasztja a szereposztás is. A nagymamát Tordai Teri, a dédit Makay Margit játssza, míg a világpolgáriasodott mamát Pamela Collier, az amerikai szabványnak tökéletesen megfelelő Piroskát pedig Fanny Lauzier. A papával kicsit bajban vagyok, mert ő Jan Nowickival azonos, aki kettős szerepet alakít. Csak férji minőségében lépett ki a meséből a film elején; a Normafa környékén újra megjelenik mint etológus – az állatok viselkedését tanulmányozó szakember–, s ennek az a magyarázata, hogy Piroska az apját keresi benne. Nem csoda, ő az egyetlen férfi a budai hegyekben.
Időközben eltelt néhány év, Piroska már nagyocska. Láthatóan gond nélkül él a dél-budai kerek erdő közepén, az összkomfortos meteorológiai állomáson édesanyjával, aki meteorológus, és land roveren hozza a napi bevásárlást, föltehetően a szabadság-hegyi közértből. Anyagi gondjaik nincsenek, anyuka és kislánya nyilván a valutás boltból ruházkodik. Most már csak az érzelmi háztartásukat kell rendbe tenni. Anyuka csakhamar partnerre talál az etológusban, akit csak Piroska azonosít az apjával, apakomplexusa lévén. A nagymamával némileg feszült a viszony, mert ő Piroska apukájának az anyukája, és a menyét hibáztatja a válásért. Ezért őt csak a kislány látogatja időnként. Mint a mesében. Egy ilyen alkalommal találkozik a farkassal, aki sokáig nagyon barátságosnak mutatkozik, elvezeti Piroskát a képes virágokat termő csodafához, majd az odújába is. Itt azonban kimutatja foga fehérét: reggel nem akarja kiengedni, mert annyira megszerette. Végül az a kisfiú szabadítja ki Piroskát nehéz helyzetéből, akivel korábban egy közeli tisztáson ismerkedett meg. A kisfiút Mikinek hívják, és osztálykirándulásra jött a budai hegyekbe. Egy este elviszi Piroskát a citybe, aminek a létezését a land roveres anyuka mindeddig sikeresen eltitkolta lánya előtt. A cirkuszba is elmennek, ahol a világtól az utóbbi években hermetikusan elzárt Piroska a kötéltáncosnőt apukája új feleségével azonosítja.
Az ingerszegény környezetben felnőtt kislányt eléri a végzet: a mély érzelmeiben viszonzásra nem találó, csalódott farkas bosszúból bekapja, miután korábban már a nagymamát is elfogyasztotta. A farkas bendőjében szerencsére mindketten jól érzik magukat; a melodrámára hajlamos nagyi meghatottan mutat egy vörösen lüktető izomkötegre: az a szív. Az elérzékenyült pillanatot durván szertefoszlatja az etológus puskalövése, amellyel kiszabadítja az érzelmes utazáson lévő foglyokat. Az általános egymásra találás és megbocsátás hangulatát csak az örök-mesei dédi halála rontja el. Meg a csodafa elhervadása. Vége a csodáknak, Piroska felnőtt. Kénytelen elhagyni a Normafa környékét, és visszaköltözni szolid luxussal hivalkodó gyerekszobájába, a felhőkarcolók földjére.
Mint látható, a film meséjében – ezt a szót most több értelemben is használjuk – a valóság és a fantázia elemei keverednek. A kettő között, úgy gondolom, nincs nagy különbség, legalábbis a hazai nézők zöme nem fogja érzékelni. A mi számunkra a vásznon megjelenő valóság is mesés. A lakótelepi mesék egy sajátos, nagyvilági változatával van dolgunk. Ez a fabula nem a házmesternévé varázsolt gonosz boszorkányról és az albérletben tengődő jó tündérről szól. A lakótelep itt kénytelen csupa üveg, csupa vasbeton felhőkarcolóként csillogni, a csonka családban hátrányos helyzetűvé vált kislány rózsaszínű álomból ébred, és erdei idill-ben folytatódó élete csak azért nevezhető földszintesnek, mert az erdőben mégsem lehet felhőkarcolót építeni – meg kell elégednie a modern dizájn extravagáns kényelmét nyújtó meteorológiai állomással. Ebben a kiglancolt környezetben kívül-belül mindenkinek szépnek, jól öltözöttnek, jól szituáltnak kell lennie. Gyanítom, a farkas is csak Piroska megtévesztésére lakik faodúban; valószínűleg nyaralója van az erdő más részén, és szalonban ápoltatja fényes bundáját.
Olyan világot tükröz a film, ahol mindenki derűs, még az is, aki (látszólag) boldogtalan, és csak az etológiái megfigyelések céljából fogva tartott madarakat kell kiengedni a kalitkából a végső boldogsághoz. Ahol mosolyog az ember, ha bemegy egy üzletbe, és mosolyog az eladó is. És mosolyog a pedagógus, „mert a tanároknak megvan a becsületük, a gyerekek szeretnek iskolába járni, lelkesek, nincs felesleges stressz, mert bennünk sincs és a tanárokban sem”. Ezt egyik képes hetilapunk februári számában írta egy volt honi pedagógus, aki jelenleg vezérigazgató abban az országban, ahonnan a Piroska és a farkas elkészítéséhez szükséges tőke nagy része származik.
Jó mulatást, montréali, torontói, ottawai gyerekek!
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1989/04 14-15. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5351 |
