Csala Károly
Kalkuttában, 1921-ben született az az indiai filmrendező, akit a világ minden táján a legnagyobbak közt emlegetnek, s akinek a filmjeit ennek megfelelően a világnak csak kevés országában nem ismerik és nem tanulmányozzák tüzetesen.
Ebbe a kevésbe tartozik, sajnos, Magyarország. Akár nagyszerűnek is mondhatnánk, hogy tavaly végre moziba került minátunk is egy Ray-film, a híres Zeneszalon – három évtizede készült...
Satyajit Ray közgazdász diplomája birtokában festészetet tanult a Rabin-dranath Tagore alapította santiniketani szabadegyetemen (a Nobel-díjas költő és a leendő filmrendező nagyapja jóba-rátok voltak), majd grafikusként egy brit reklámügynökségen dolgozott, mielőtt filmek rendezésére és írására adta volna a fejét, s ráadásul egy idő után filmjei zenéjét is ő maga kezdte szerezni. Hol egy nemzetközi eseménynek számító fotókiállításon bukkant föl váratlanul egy képe; hol meg az derült ki, hogy nemcsak könyvillusztrátorként kiváló (és termékeny), hanem amúgy mellesleg a tipográfiának is kimagasló szakembere, még a betűmetszésben is jeleskedik: egy amerikai cég fölkérésére két betűfajtát tervezett, amely „Roman Ray” illetve „Ray Bizarre” elnevezéssel került be a betűmintakönyvekbe.
Írói munkásságáról azonban legföljebb annyit tudott a külvilág, amennyit egy-egy vele készített interjúban elmondott. Ahhoz ugyanis, hogy megismerjük Satyajit Ray írásait, bengáliul kellene olvasnunk, ahol írásait az ifjúsági irodalom körébe sorolják. Jobban belegondolva, persze, ez utóbbi nem is olyan hihetetlenül furcsa, merthogy Ray csaknem három tucat filmje közt öt ifjúsági, illetve gyermekfilm is akad. Ebből kettő afféle mesemusical, méghozzá olyan figurákkal, amelyeket nagyapja, Upendra Kishore Ray-Chowdhury meseírói képzelete teremtett a század elején. A másik kettő pedig Felu magándetektív alakja köré kanyarintja cselekményét; ezt az alakot bevallottan Sherlock Holmes és egyéb európai klasszikus magánnyomozó-figurákra emlékezve írta filmre Satyajit Ray. Azaz, dehogyis filmre. Utóbb, vagyis épp mostanában vált világossá az India határain kívül élő Ray-rajongók számára, hogy Satyajit Ray immár hosszú idő óta évente legalább egy, de néha több Felu-elbe-szélést írt hazája kamasztársadalmának szórakoztatására és okulására.
1987-ben végre szakított irodalminyelvi elzárkózottságával a bengali írórendező, s csaknem egyidejűleg Londonban angolul és Párizsban franciául megjelentetett egy elbeszélésgyűjteményt az ifjúságnak szánt írásaiból. Maga Ray fogalmazta újra angolul műveit. (Az angol „verzió” tizenegy elbeszélést tartalmaz, s ebből csak egy nem fantasztikus jellegű, a többi a nagy indiai mítoszok – a Rámájána és a Mahábhárata világa – fantasztikumától a modern science-fiction fantasztikumáig terjedő árnyalatokat tárja elénk, a Ray filmjeire is jellemző racionális iróniával és klasszikus tisztaságú szerkesztésmóddal.)
Miért foglalkozik ilyesmivel Satyajit Ray? Interjúiban megadja a magyarázatot e vonzalmára: nagyapja a bengali gyermekirodalom klasszikusa, korán elhunyt apja az ifjúsági irodalom kiadója volt, s irodalmi folyóiratot alapított kamaszok-gyermekek számára. Az apa halála után anyagilag tönkrement a jói-szituált polgárcsalád, s megszűnt a kiadó és a folyóirat is. De fennmaradt a családi hagyomány. És Satyajit Ray, egy barátjával kettesben, 1961-ben újraindította a Sandesh című irodalmi magazint. Amikor épp nem rendez filmet, akkor az ifjúságnak ír, s lehetőleg a lap minden számában publikál, akár egy verset (lehet, hogy előbb-utóbb költőként is fölfedezi őt a nagyvilág?), akár egy elbeszélést, vagy netalán egy regényfolytatást.
A világ számára Satyajit Ray ifjúsági fantasztikus novellái afféle melléktermékek egy nagy filmrendező szellemi műhelyéből. De könnyen meglehet, hogy a bengali kamaszgyerekek épp fordítva látják: kedvenc írójuk mellékesen filmeket is rendez.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 1989/03 35-36. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5331 |
